A BB ÚJ VEZÉRIGAZGATÓ-JELÖLTJE – Angolosan

Az angol nemzetiségű Richard Pelly foglalja el április 30-tól a csak távozásában angolos Singlovics Béla helyét a Budapest Bank (BB) vezérigazgatói székében. Ezzel először irányítja majd külföldi szakember az egykori klasszikus magyar nagybankok egyikét, amely ráadásul még nincs is teljesen magánkézben. Az sem szokványos, hogy a szakmai befektető General Electric Capital (GEC) nem egy nála már bizonyított szakemberre bízza egyik érdekeltsége irányítását.

Saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel áll fel a BB vezérigazgatói székéből Singlovics Béla – szól a hivatalos magyarázat. Ehhez a távozó szakember újságíróknak a múlt héten hozzáfűzte: életének egy fontos szakasza lezárult; az általa oly viharos időkben irányított bank most már egyenesbe került, így vezetője újabb kihívás után nézhet. Amellett, hogy Singlovics Béla szempontjai méltánylandók, döntésében gyaníthatóan más okok (is) közrejátszottak. Hiszen a jól értesültek immár hetek-hónapok óta kész tényként kezelték leváltását. Nem azért, mintha a bankár – aki mellesleg más hazai hitelintézeteknél, jelesül a Citibanknál, illetve a Magyar Külkereskedelmi Banknál is bizonyított – nem lett volna alkalmas a vezérigazgatói teendők ellátására. Ám a BB 1995. végi privatizációját ért heves támadások okán a külföldi tulajdonosok (a 27,5 százalékos részesedésű GEC mellett a 32,5 százalékot birtokló Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) elhatározták: a vihar elültével minden szempontból új lapot nyitnak; más arcokkal és arculattal, s talán módosított névvel.

Ennek ideje pedig, úgy tűnik, mára elérkezett. Az Állami Számvevőszék részben elmarasztaló jelentése (Figyelő, 1997/46. szám) után ugyanis újabb terhelő körülmények felbukkanása már nemigen várható. Ugyanakkor a privatizációs szerződésben leginkább kifogásolt úgynevezett eszközkivásárlási garancia igénybevétele is egy évvel előbbre került, azaz a bank e tekintetben ma már tisztának mondható.

Így a jelek szerint valóban készen áll minden a BB már egy ideje előkészítés alatt álló irányváltására. Ennek következtében a kétszintű bankrendszer 1987. évi elindításakor a Magyar Nemzeti Bank egyes részlegein alapított három intézmény – Magyar Hitel Bank, a Kereskedelmi és Hitelbank, valamint a BB – közül utóbbi hagy fel elsőként klasszikus kereskedelmi banki tevékenységével, s minősül át (szakmai befektetője profiljához igazodva) pénzügyi szolgáltatóvá. Utóbbi tevékenységi kör egyik jellemzőjében, az áruhitelezésben a bank már eddig is 15 ezer ügyfélnek helyezett ki pénzt, összesen 1 milliárd forint értékben. Az autófinanszírozásban a tavaly júliusi indulás óta közel 2 milliárd forintos portfolióra tettek szert, míg az 1997 decemberében alapított Budapest Nyugdíjpénztár immár 30 ezer tagot toborzott. A kártyaüzletágban a BB 200 ezer fővel, illetve 150 saját készpénzkiadó automatával büszkélkedhet, s 1800 kereskedővel él kártyaelfogadói szerződése. Mindenekelőtt ezen adatok feljebb srófolását várják a tulajdonosok az új vezérigazgató-jelölttől, Richard Pellytől.

Ez a megfelelő alkalom a váltásra: a gazdaság erősödik, az ország és a lakosság bizalma fokozódik – hangsúlyozta bemutatkozásakor az angol utód. Mindehhez a GEC erőforrásai jelenthetnek elegendő tőkehátteret, melyek “most igazán felzárkóznak a bank mögé”. Bizonyos értelemben az előd munkájának elismeréseként is felfogható Pelly azon kijelentése, hogy a bankban jó potenciál van – olyan, amelyre lehet építeni. A mai magyar banki kihívások szerinte nem különböznek külföldi társaikétól, így – a minőségi ugrás előkészítése érdekében – lehetőség lesz a tapasztalatok átvételére.

A GEC a privatizáció óta fokozatosan integrálta globális, 20 országra kiterjedő szervezetébe itteni leányát. Bár a magánosítást ért kritikák idején az amerikaiak – értesüléseink szerint – komolyan fontolgatták a kivonulást, ma már nem vitás, hogy a cég hosszabb távon a BB szakmai befektetője marad. Így vélhetően él is az 1995 végi magánosítási szerződésben kapott azon opciós jogával, hogy 2001 májusáig megvásárolhatja a bank még állami kézben lévő (22,8 százaléknyi) részvénycsomagját, s így többségi tulajdonossá válhat (Figyelő, 1996/40. szám).

Tudomásom szerint előléptetésem egészen a közelmúltig nem került szóba – állította Richard Pelly. Ennek oka akár az is lehetne, hogy az amerikaiak első körben még magyar bankárt kerestek Singlovics Béla helyére, hiszen azért akad alkalmas hazai szakember is egy ilyen feladat elvégzésére. S nemcsak azért, mert mifelénk még szokatlan, hogy egy részben magyar, mi több, állami tulajdonú hitelintézet a sajátos hazai viszonyokban még egy ideig bizonyára idegenül mozgó külföldivel tölti be a vezérigazgatói posztot. Valószínűbb azonban, hogy a GEC vezetői – már csak az elmúlt két év támadásai okán is – eleve jobbnak látták a határon túlról megoldani a személycserét. Ezzel együtt is furcsa azonban, hogy olyasvalaki jut április végétől döntő szóhoz, aki nem csak a BB-hez, hanem a GEC-hez is csak röviddel ezelőtt lépett be.

Pelly – mint mondta – kifejezetten azért került a bankba, hogy közelítse annak normáit a szakmai befektetőéhez. Mindazonáltal elképzeléseiről még korainak tartotta nyilatkozni, annyit azonban elárult: az értékesítési gárda erősítését a jövőben is folytatni kell. A személyi változásokat valószínűsíti, hogy bár Pelly szerint a BB vezetői gárda már most is erős, de “természetesen vannak benne lyukak”, s ezek betömése az új vezér feladata. A fiókhálózat következő 2,5 évben esedékes fejlesztésével kapcsolatos tervekre pedig azon megjegyzéséből lehet következtetni, miszerint “a tulajdonosok részéről komoly óhaj mutatkozik, hogy a fiókok számát jelentősen emeljük”.

Richard Pelly angol állampolgár, több mint 20 éve dolgozik a kereskedelmi banki szektorban. A legutóbbi időkig a brit Barclays Bankcsoportot szolgálta, az Egyesült Királyságban és Franciaországban. Szakmai pályafutásának kezdetén 8 évet dolgozott a lakossági banki üzletágban, ebből 2,5 évet fiókigazgatóként. Ezt követően vezető pozíciókat töltött be a vállalati banki és a projekt-finanszírozási üzletágban. A Barclays párizsi székhelyű befektetési bankja, a BZW France banküzemért felelős vezetői székéből került 1997 szeptemberében a GEC-hez. A központ novemberben irányította a BB-hez, ahol április végéig a lakossági és kisvállalkozási üzletág vezetése a feladata.

Címkék: Hetilap: Röviden