Komolyan vette a kormány a Magyar Agrárkamara és a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) 1997 eleje óta küldött vészjelzéseit. E szervezetek az ágazat krónikus, több száz milliárd forintos pénzínségének csillapítására életmentő tőkeinjekciót sürgetettek. Az agrártárca ezért a korábbiaknál látványosan több támogatást és hitelt pumpál az ágazatba. Az más lapra tartozik, hogy a mezőgazdaság egyre siralmasabb állapotát látva, mi minden motiválta még a leköszönőfélben lévő kormányt. Az azonban biztos, hogy az Európai Unióba igyekezvén a gazdaság egyik potenciális erősségének számító agrárium felkarolása egyre elengedhetetlenebb. Mint ahogy ahhoz sem fér kétség, hogy e cél elérése érdekében a szektor vállalkozóinak minden eddiginél nagyobb “lökésre” volt és van szükségük.
A tavaly útnak indított éven túli lejáratú forgóeszközkölcsön-konstrukció – közkeletűbb nevén: kedvezményes mezőgazdasági tőkepótló hitel – első, mintegy 50 milliárd forintos keretét már az idén egy hasonló nagyságrendű csomag követi. A kamattámogatással elérhetőbbé tett finanszírozási lehetőséget az elmúlt évben szinte minden hazai hitelintézet igyekezett felvenni kínálati palettájára. A keretből azonban a bankok zömmel ügyfélméretüknek megfelelően szakítottak. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása alapján a legnagyobb falatok három méretesebb banknak – Kereskedelmi és Hitelbank, OTP Bank, ABN Amro (Magyar) Bank – jutottak, amelyek sorrendben több mint 11,5 milliárd, 7,2 milliárd, illetve közel 7 milliárd forint erejéig vállaltak gyámságot. Ezeket követi a Mezőbank, a maga 5 milliárd forint körüli szerződéskötésével, míg a Budapest Bank ez idő alatt 4, a Magyar Külkereskedelmi Bank pedig 1 milliárd forint feletti összeget regisztrált. Az eredmény önmagáért beszél. Míg tavaly január elsején 82,1 milliárd forint fennálló összes hitelállománya volt a mezőgazdasági körnek, addig az FM adatai alapján ez az összeg ez év elején már 170,5 milliárdra rúgott.
Kétségtelenül javultak a mezőgazdaságban a hitelhez jutási esélyek – ismerte el a Figyelőnek Máhr András, a MOSZ titkára, hozzátéve: az okok között az is szerepet játszik, hogy a gazdaságban általában is nőtt a hitelkínálat. Mindenesetre a jegybanki adatok szerint tavaly az agrárium 100 milliárdos hitelállománya mintegy 150 milliárd forintra nőtt, miközben a nemzetgazdaságban átlagosan csupán 35 százalékos bővülést mértek.
A hitelhez jutás feltételei azonban a különböző agrártermelők esetében nem egyenletesen javultak. Jól szemlélteti az arányokat, hogy az idei első hónapban az éven belüli hitelállományból 260 millió forint a mikrovállalkozásoknál, 1,1 milliárd a kis cégeknél, 2,6 milliárd a közepes, 5,9 milliárd pedig az egyéb gazdálkodó szervezeteknél volt. Az viszont valamennyi körre igaz, hogy a bankok elsősorban a jó pénzügyi helyzetben lévő “felső” egyharmad számára kínálják a kölcsönt. Dacára annak, hogy a lehetséges klientúra ezen része általában nem szokott hitellel gazdálkodni. Amúgy az 1997-es év ebben a tekintetben is rendhagyó volt, lévén, hogy sokan e körből is ügyféllé váltak.
A hitelek jellege szerint az éven túli állomány a mezőgazdasági körben kétszeresére, a nemzetgazdaságban kevesebb mint 60 százalékkal nőtt. A beruházási hitelállomány tavaly az agrárszektorban és összgazdasági szinten is csaknem ugyannyival, 37 százalékkal gyarapodott. Az éven belüli hitelek azonban a 21 százalékos országos átlagnál valamivel szerényebb mértékben, 19 százalékkal növekedtek a vizsgált szektorban.
A legnagyobb változás a 237 százalékos növekedési mutatójú egyéb éven túli kölcsönöknél következett be, melyekben elsősorban a tőkepótló hiteleket kell tisztelni. Még akkor is, ha megkérdőjelezhető: vajon ennek nyomán hosszú távon biztosított-e legalább annyira a mezőgazdaság versenyképessége, mintha a fejlesztésekhez kötődő forgóeszköz-hiteleket fejelték volna meg egy kis központi segítséggel.
Alaposabban szemlélődve feltűnik, hogy az első 50 milliárdos csomagból kihelyezett 40 milliárd forintnyi hitelből csak 33-34 milliárddal nőtt az állomány. A kamattámogatással adott kedvezményes tőkepótló hitel egy részével ugyanis más kölcsönöket váltottak ki az ügyfelek, tehát – amint az várható volt, s nem is mondható kedvezőtlennek – annak egy része nem jelent meg többletforrásként. (Elgondolkodtató, hogy a beruházásoknál átlagosan 50 százalék saját erőt, 30 százalék állami támogatást és csak 20 százalék hitelt vesznek igénybe a pályázók, noha elvileg elég lenne 20 százalék saját tőke, s a hitel akár 50 százalék is lehetne.)
Mégis “életmentő” a tőkepótló hitel, mert a mezőgazdaság külső forrásigénye nem csak öröklötten óriási, hanem a kilencvenes években tovább hízott. Az ágazat tőkeellátottsága még mindig csak fele akkora, mint az uniós tagállamokban. Miközben az agrártermelés jövedelmezősége stagnál (ezen belül a MOSZ adatai szerint az üzemi tevékenység eredménye tavaly átlagosan 10 százalékkal csökkent), a pénzügyi műveletekből származó veszteség egyre emelkedik.
A kamattámogatásos tőkepótló hitel – melynek lejárata 4-6 év – afféle szanálási kölcsönnek is számít. A bankoknak esetenként előnyös, hogy egyrészt az ilyen tételekre kevesebb céltartalékot kell képezniük, másrészt adósaik (vállalkozások és szövetkezetek) lélegzethez jutva képesek lesznek kitermelni a törlesztéseket. Egyes bankszakemberek viszont úgy vélik, hogy az évest bőven meghaladó lejárattal a támogatások mintha egy kicsit átestek volna a ló másik oldalára. Ezt megelőzően ugyanis a kamatkiegészítések a 12 hónapnál rövidebb futamidejű kihelyezéseknél játszottak főszerepet.
Tény, hogy a tőkepótló hitel pillanatok alatt igen nagy népszerűségre tett szert, még akkor is, ha azért ezen hitelnél is a fedezet az igénybevehetőség legnagyobb gátja. Bár e konstrukciót garanciarendszer “védi”, a bankok saját érdekükben nem tekinthetnek el a legkevesebb 150 százalékos fedezettől. Pedig – s e véleményt nem egy hitelintézetnél hangoztatják – szívesebben vennék, ha kamattámogatások helyett az állam további garanciákkal sietne a mezőgazdasági vállalkozások segítségére.
A jelenlegi rendszerben azonban – melyben a hitelgarancia-intézmények által nyújtott 60-80 százalékos “jótállásra” 70 százalékos viszontgaranciát ad az állam – a kérelmező valóban csak ilyen fedezet mellett juthat hozzá a hitelhez. Ez pedig azért veszélyes, mert a cégeknek általában kevés szabad vagyonuk van, melyet ha megterhelnek, nem lesz mit felajánlani más, például a folyó termelési hitelekhez. Arról nem is beszélve, hogy a kis agrárvállalkozóknak megfelelő fedezet hiányában még a szövetkezeteknél is reménytelenebb hitelhez jutniuk, s e kör legfeljebb a takarékszövetkezeti integráció tagjain keresztül részesülhet tőkepótló kölcsönökből. Bár az integrátorokra a rögzített korlátok (az árbevétel negyede, de legfeljebb 50 millió forint) nem vonatkozik, a kérelmező mégis csak a szerződéses árbevételig juthat hozzá a kedvezményes hitelhez. (Éppen a fedezet miatt sikeres a közraktárjegyes hitelezés, s vár nagy jövő a jelzálog-hitelezésre, mely a földtulajdonlási korlátozás miatt még Csipkerózsika-álmát alussza.)
A kölcsönigénylők is érzékelik a bőségesebb kínálatot; ha a cég minősítése és a személyes kapcsolat megfelelő, akkor könnyen hitelhez lehet jutni, igaz, háromszoros fedezettel – állítja Feil József, a régóta jó adósnak számító balatonszentgyörgyi Délbalaton Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke. A szövetkezet tavaly sikerrel pályázott a tőkepótló hitelre, melyhez a számlavezető bankon keresztül igen gyorsan hozzá is jutott. Más éven túli (beruházási) hitelt ugyanakkor jóval körülményesebben kaphatnak.
Markovszky György, a szintén jó adós – amúgy sok milliárd forintos árbevételű – Csopak Rt. vezérigazgatója szerint is érezhetően több hitelt igyekeznek kihelyezni a bankok. Így ha az igénylő teljesíti a feltételeket, gyorsan, fokozatosan csökkenő mértékű kamattal juthat kölcsönhöz. Nem úgy a másik véglet, a kistermelői kör. Egy, a neve mellőzését kérő pulykatenyésztő például 20 millió forintos árbevétele ellenére – elegendő fedezet hiányában – nem jutott tőkepótló hitelhez.
Hitelképesség tekintetében tehát a kicsik még mindig szorongatottabb helyzetben vannak. Talán erre vonatkozhatott Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter közelmúltban kifejezett azon aggodalma is, miszerint hiába a támogatások, ha a bankok nem segítik a mezőgazdaság szereplőit. Pedig a hitelintézetek nem tagadják meg a segítő kéz nyújtását, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy tavaly év végéig húszegynéhány banknál (valamint jó pár takarékszövetkezeteknél) köttetett tőkepótló hitelről szóló szerződés. Való igaz persze, hogy kellő fedezet és bizalom hiányában nem szívesen vállalkoznak kihelyezésre a hitelintézetek. Különösen olyan esetben, mint a tőkepótló hitel, amikor a bank csupán egy “üzleti tervet hitelez meg”, amelynek alapján meglehetősen nehéz felmérni, hogy a kérelmező az elkövetkezendő években milyen eredményt produkál majd.