LAKOSSÁGI BIZALMI INDEX – Múló rosszullét

A decemberi erős visszaesés után nagyot javult a lakossági bizalmi index, amely a 8 pontos ugrás után (-31) ponton állt januárban. Ez az érték 30 ponttal jobb az egy évvel ezelőttinél, s kedvezőbb mint volt 1997-ben bármikor. Az inflációs várakozások viszont továbbra sem csökkentek.

Átmenetinek bizonyult a GKI Gazdaságkutató Rt. és a Szonda Ipsos által készített bizalmi index decemberi visszaesése; az akkori 6 pontos romlást januárban valamivel erősebb korrekció követte.

Az összetevő kérdésekre adott válaszok eredményei változatosan alakultak. A háztartások által érzékelt infláció mértéke számottevően emelkedett, s az emberek a következő 12 hónapban sem számítanak lassulására, ami az inflációs várakozások felforrósodását jelzi. A lakosság – decembertől eltérően – a munkanélküliek számának további csökkenésével kalkulált. A háztartások pénzügyi és anyagi helyzetük érezhető javulásáról számoltak be, és várakozásaik alapján az év hátralévő részében is ez lesz a jellemző. Kissé javult az ország jelenlegi gazdasági helyzetének megítélése, s a jövőt illetően ugyancsak erősödött az optimizmus. A vásárlási kedv és a megtakarítási hajlandóság egyaránt emelkedett, ám ebből a szempontból a következő 12 hónapot illetően nem változtak a válaszadók várakozásai. Bár összességében a háztartások véleménye önnön helyzetükről látványosan javult, a megkérdezettek januárban is bizakodóbbak voltak a makrofolyamatok alakulásával kapcsolatban, mint saját helyzetüket illetően.

A vizsgált csoportok egyikének sem romlottak a várakozásai. A legnagyobb emelkedés a fővárosi vállalkozók és a dolgozók esetében következett be. Egyedült a munkanélküliek hangulatát kifejező index stagnált.

TARTÓSAN FELFELÉ

A korábbiaknál lassabb, de tartós növekedést mutat a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem marketing tanszéke által negyedévente készített Fogyasztói Bizalom Index is (lásd a grafikont). Az 1996 júniusi 100 pontos bázishoz képest a februárban publikált tavaly decemberi adat 160,7 pontot tett ki. A növekedési tendencia már az 1996. decemberi megkérdezés óta folyamatosan érzékelhető volt, tavaly szeptemberben pedig kiugróan magas értéket ért el a mutató. Az index összetevői közül az elmúlt negyedévben a lakosság vásárlási hajlandósága nőtt legnagyobb mértékben, miközben az ország helyzetének javulására a megkérdezettek továbbra is számítottak. Az emberek saját anyagi helyzetük megítélésékor e kutatásnál is visszafogottabbak voltak, de az elmúlt szeptembert jellemző pesszimizmus csökkenni látszott.

Címkék: Hetilap: Röviden