ÚJ VILÁGSZABVÁNY SZÜLETIK – Kettős kapcsolat

Kompromisszumot kötöttek a jövő mobiltelefóniájának formálásában az európai szolgáltatók. Megegyezniük csak többszöri nekifutásra sikerült, és azt is úgy, hogy ezentúl két pályán haladnak előre a fejlesztések.

Az Európai Távközlési Szabványok Intézete (ETSI) a harmadik generációs, úgynevezett Univerzális Mobil Telekommunikációs Rendszert (UMTS) illetően négy megoldási javaslattal állt Párizsban a gyártók, szolgáltatók és kutatók színe elé. A 2002 és 2005 között bevezetendő szisztémára vonatkozó elképzelések közül kettő gyorsan kiesett, ám kizárólagos győztest nem sikerült hirdetni. Az Ericsson és a Nokia által támogatott úgynevezett W-CDMA technológiára ugyan a résztvevők közel kétharmada voksolt, e választás elfogadásához azonban az ETSI szabályai szerint 71 százalékos támogatottságra lett volna szükség. A Siemens, a Sony és a Motorola fejlesztése, a TD-CDMA is erős versenytársnak bizonyult, így a befutó a kettőre együttesen alapozó megoldás lett, melyet UTRA névre kereszteltek (ez az UMTS földi hozzáférési megoldása). A számos társaság által szorgalmazott modell szerint a kimenő és a bejövő jelek egyidejűleg, de más frekvencián áramlanak; ezt a duplex frekvenciamegosztást a W-CDMA rádió hozzáférési technológiánál alkalmazzák majd. A TD-CDMA fejlesztésnél pedig (amikor a kimenő és a bejövő jelek áramlása ugyanazon a frekvencián történik) az időmegosztási duplexet használják fel. Mindezt még a Nemzetközi Távközlési Uniónak (ITU) is jóvá kell hagynia – erre valószínűleg júniusban kerül sor.

Az ETSI menetrendje szerint a standardokat 1999 végéig kell kidolgozni, illetve elfogadni. A következő mérföldkő 2001.: várhatóan ekkor lesz a próbaüzem, egy évre rá pedig a szisztéma ténylegesen is működésbe lép majd. Mindeközben némiképp módosultak az UMTS alapjai. Ezután nem csupán a meglévő rendszerek integrációját értik a szakemberek a fejlesztéseken, hanem az újak támogatását is. Egyúttal – az ISDN-en túl – partnerhálózattá avatják az Internet és intranet hálózatokat is. Az ETSI mindenesetre máris kibocsátotta első technikai jelentéseit az UMTS-t illetően, benne azokkal a jellemzőkkel (rádiófrekvencia, csatornasűrűség, moduláció és egyebek), melyek a mobil és az alapállomás közti kommunikációs csatornát alkotják.

A mobil rendszerek harmadik generációja az eddigiekhez képest új szolgáltatásokra lesz alkalmas. Így például Internet-hozzáférést, on line tranzakciókat tesz lehetővé, miközben kétirányú szöveges adatcserére is alkalmat ad. Multimédia kapcsolataiban a rendszer széles mobilitású területeken másodpercenként 144-512 kilobites, korlátozott mobilitás esetén pedig 2 megabites sebességre lesz a képes. Mód nyílik majd a GSM és UMTS hálózatok közötti barangolásra, ugyanakkor a szisztéma egy hálózaton belül is képes lesz e kettőt működtetni. Egyes szakértők szerint az új szabványt várhatóan az Egyesült Államokban és Japánban is elfogadják majd, ami azt jelentené, hogy egyetlen készülékkel és telefonszámmal körbe lehetne barangolni a világot.