FRANCIA VEZÉRIGAZGATÓ A CHINOINNÁL – Behajózás Mexikóból

Megfordult a világ. A húszas években még a Chinoin terjeszkedett és alakította sorra leányvállalatait a környező európai országokban, majd később Mexikóban is. Nemrégiben viszont Philippe Besse épp Mexikóból érkezett Magyarországra, hogy elfoglalja a francia Sanofi érdekeltségébe tartozó Chinoin Rt. vezérigazgatói székét.

Kinevezése tavaly október óta érvényes. Miért várt ilyen sokáig a bemutatkozással?

Mao Ce-tung egyszer azt mondta: aki anélkül kezd beszélni, hogy előtte alaposan körülnézne, annak nincs joga a megszólalásra. Számomra is értelmetlen dolog lett volna az elképzeléseimről beszélni addig, amíg valamelyest meg nem ismertem az új helyemet, s a társadalmat, amelybe belecsöppentem. Úgy éreztem, most jött el a pillanat, amikor a nyilvánosság elé léphetek.

Ennyire tart a sajtótól, vagy ilyen fontosnak érzi a közvélemény tájékoztatását?

Rövid ideig magam is dolgoztam újságírók közelében, úgyhogy vannak elképzeléseim a sajtóról. Tisztában vagyok azzal, milyen sokat segíthetnek a hiteles információk, illetve mennyire ártalmasak lehetnek még a jóindulatú tévedések is.

Milyen következtetésekre jutott az elmúlt négy hónapban?

Mindenekelőtt arra, hogy nem szükséges változtatni azon az üzletpolitikán, amely a Chinoin vezetését az elmúlt esztendőkben jellemezte. A magyar társaság már jó ideje integráns része a francia anyavállalatnak, bár néhány területen – mint például a munkaerő-gazdálkodásban – azért lehetne javítani az együttműködésen. Az összefonódást jellemzi, hogy beosztottaim egyrészt velem vannak közvetlen kapcsolatban, másrészt viszont az egyes szakterületek vezetői a francia központ irányítóinak tartoznak beszámolási kötelezettséggel.

Mennyire sikerült megismernie az itteni átlagpolgárt, illetve a piacot?

A piacelemzés sehol sem igényel túl sok időt, mert a piacnak megvannak a maga törvényszerűségei. Az emberek gondolkodásmódját már jóval nehezebb megérteni. Nem ismerem még igazán a magyarokat. Megfigyeltem viszont, hogy bizonyos dolgok megítélésében egyfajta kettősség jellemzi őket. Itt van például a privatizáció. Ha az embereket erről kérdezi, a többség elégedettnek látszik, ám a személyes helyzet megítélésében mintha a rendszerváltás előtti állapotokat kívánnák vissza.

Milyen elképzeléseket kíván feltétlenül megvalósítani a közeljövőben a Chinoinnál?

Szakmai szempontból nincs tennivaló a két cég integrációjában, szervezetileg viszont folytatni kellene az összefonódást. Ugyanakkor nagy súlyt szeretnék helyezni arra, hogy a magyar gyár hagyományait megőrizzük, akár az anyavállalat esetleges ilyen irányú törekvéseivel szemben is. Emellett persze helyet és rangot kell Magyarországon szerezniük a Sanofi-értékeknek is. Tapasztalataim szerint az itteni szakemberek vállalkozó szellemén is van még javítani való. A Chinoin termékválasztékát korszerűsíteni és bővíteni kell, s erősíteni szeretnénk a cég térségben betöltött szerepét is.

A világ különböző tájain működő hatvannégy Sanofi-érdekeltségből csupán négyben folyik a vállalatcsoport egész tevékenységét átfogó kutatás. E négy kutatóhely közül az egyik Újpesten működik. Milyen terhet ró ez egy vállalatvezetőre?

Ez többletfeladatot jelent ugyan, de örömmel teszem. Cégünk eddig több mint 200 millió dollárt fektetett a Chinoinba, amelynek jelentős része a kutató-fejlesztő részleg korszerűsítését, illetve egyes kutatások finanszírozását szolgálta. Mivel azonban egy-egy új készítmény kifejlesztése 300-500 millió dollárt is felemészthet, a gyár feltétlenül rászorul a Sanofi segítségére, amely egyben új lehetőségeket is nyit előtte.

Az évi 600 millió dollár értékű Sanofi-kutatások egyharmadában részt vesznek a magyar szakemberek is. Milyen gyógyszert köszönhetünk majd nekik?

Az anyacégnél a kutatók a kilencvenes években harminc új molekulát dolgoztak ki. Ezek közül a szív- és érrendszeri betegségek elleni Plavixot említeném meg, mint olyan jövőbeni gyógyszert, amelynél a Clopidogrel nevű hatóanyag kifejlesztésében részük volt a magyaroknak is.

Meddig szól a megbízatása a Chinoinnál?

Itteni kinevezésem nem időhöz kötött, így semmi sem sürget. Cégemnél azonban az utóbbi időben egyre erősebb a törekvés, hogy a franciákat megfelelő helyi vezetők váltsák fel. Így nem elképzelhetetlen, hogy majdan magyar lesz az utódom.

A fentiek áttételesen azt is jelentik, hogy közvetlen elődje nem mindenben felelt meg az anyavállalat elvárásainak?

Ezt nem mondhatom, mert nem az én tisztem erről nyilatkozni.

Az idén 50 éves Philippe Besse – a reklámszakmában és az újságírói területen tett kalandozás után – orvoslátogatóként helyezkedett el a Parcor gyógyszergyárnál 1972-ben. Az 1973-as olajválság idején elszegődött a francia Elf Aquaitaine olajipari konszern által létrehozott Sanofihoz, ahol különböző marketingmunkák mellett személyzeti és adminisztrációs feladatokat látott el. Vezetőként részt vett kis- és közepes francia gyógyszer-laboratóriumok – egyebek mellett a Millot-Solac, a Choay, a Labaz és a Clin-Midy – egységes vállalattá szervezésében. (Ezekből jött létre 1991-ben a Sanofi Pharma France.) 1991 és 1995 között a Sanofi Winthrop belgiumi, majd 1995-től mexikói vállalatát vezette. A Chinoin vezérigazgatói székét 1997 októberében foglalta el.

Címkék: Hetilap: Röviden