TISZAI VEGYI KOMBINÁT – Jótékony jelenlét

A jó piaci munkához a személyes részvétel, az ismerkedés és a kapcsolattartás elengedhetetlen a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Rt. számára. Nyugat-Európában a kiépített imázs megőrzése, míg Középés Kelet-Európában új piacok keresése, illetve a cég nevének és termékeinek megismertetése a cél.

Évente rendre 10-12 külföldi kiállításon, a műanyagipar legrangosabb seregszemléin mutatja meg magát a TVK – mondta Orbán Sylvia, az rt. marketing-irodájának vezetője. A hetvenes évek elejétől járják e rendezvényeket. A legfontosabb földrajzi irányok: Olaszország, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, valamint az Egyesült Államok (e helyeken egyébiránt 1994 óta kereskedelmi irodáik is működnek). Idén képviseltetik magukat egyebek közt Düsseldorf nagy műanyagipari világkiállításán, a K’-98-on, a Pakex Birminghamen és a párizsi Emballage-on. A nyugati jelenlét mindenekelőtt azon kép megőrzését szolgálja, mely szerint a társaság a jelentős közép- és kelet-európai szállítók közé tartozik.

Ezen túlmenően ott állítanak ki, ahol új piacokra mutatkozik lehetőség: azaz a közép- és kelet-európai térségben. Az idén először megjelennek Romániában is, ahol tavaly egy műanyag-feldolgozót vásároltak. A FÁK-országokban (Foodpack Kijev, Agro-Prodmash Moszkva), illetve a környező államok szakkiállításain (Modernpack Zágráb, Agrofood Szarajevo, Embaxprint Brno) szintén felállítják majd a standjukat.

Ami a honi jelenlétet illeti: a cég emblémája a Budatranspackon mindenkor ott látható; márciusban készülnek az Agro +Mashexpóra; s ősszel – idén először – megjelennek majd a Foodapesten is. A fentiek jelzik, hogy a társaság – a műanyagipari seregszemléken kívül – jelen van az alap- és csomagolóanyagok, valamint a mezőgazdasági, élelmiszer-ipari termékek kiállításain is.

A TVK rendszerint önállóan állít ki, ám attól sem zárkózik el, hogy más magyar cégekkel közösen szerepeljen. A vállalat átlagosan évi 40 millió forintot költ a rendezvényeken való részvételre, a teljes éves PR- és reklámbüdzséjük 300 millió forintra rúg. (A hazai TOP 200-as listán árbevétele alapján a TVK Rt. a 6. helyet foglalta el. Két éve a 43,2 milliárd forintos saját tőkéjű társaság 65,5 milliárd forint árbevétel mellett 8,662 milliárd forint adózás előtti bevételre tett szert.)

A cég a bemutatkozásaihoz többször igénybe vette már az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium támogatását is. Tekintve, hogy a több millió forintot is elérheti egy-egy helyfoglalás összege, ez még egy TVK szintű nagyvállalat marketing-költségvetése számára is jelentős tételnek számít.