BETONÚTÉPÍTŐ RT. – Elanyátlanodva

Egy rosszul sikerült garanciavállalás miatt csődöt jelentett a Betonútépítő Nemzetközi Rt. százszázalékos olasz tulajdonosa, a COGEI SpA. Ugo Busatti alelnök szerint a külföldi tulajdonos térdre kényszerülése nem érinti a cég működését.

A Betonútépítő több más vállalattal egyetemben érdekelt az M3-as autópálya Gyöngyös és Füzesabony közti 44 kilométeres szakaszának építésében. A 25 milliárd forintos beruházást elnyert konzorciumnak tagja még a Strabag Hungária, a Magyar Aszfalt Kft., és a Hídépítő Rt. is. Utóbbi két céggel dolgoznak együtt az M0-ás körgyűrű egy szakaszán is; ebben az építkezésben a Betonútépítő 5 milliárd forint értékű munkát vállalt. Jelentős vállalkozásának számít még a Ferihegy 2/B termináljának felépítése is, amelyben a svéd-kanadai Skanka-Foundation konzorcium tagjaként vesznek részt. A reptéri fogadóépület átadására az előre meghatározott időpontban, idén szeptemberben sor is kerül.

A cég üzleti terve ez évre nem egészen 2 százalékos forgalomnövekedést céloz meg (tavaly 29 milliárd forint volt a vállalat nettó árbevétele). A mélyépítő-iparban a megrendelések közel 20 százalékát tudhatják magukénak. Különösen jól szerepelnek a Fővárosi Önkormányzat tenderein: a Magyar Aszfalt Kft.-vel együtt nyerték el az olyan nagyszabású beruházások, mint a nagykörút, vagy a 14-es villamospálya rekonstrukciójának jelentős részét.

A csőd hírére adott magabiztos nyilatkozatok mögött azért sejthető némi bizonytalanság. Információink szerint a COGEI egy ideje már a Betonútépítő eladására készült, mivel így némileg könnyíthetett volna az egyre fojtogatóbbá váló adósságán. A vállalatra spanyol és francia vevők is jelentkeztek: a győztesek végül a spanyolok lettek, 1,5 milliárd forint körüli ajánlatukkal, de a két héttel ezelőttre tervezett szerződés-aláírás a csődeljárás elindítása miatt meghiúsult.

Érdekes módon a csődről csak a lapokból értesült a több nagyszabású építkezésben társvállalkozó Hídépítő Rt. igazgatóhelyettese. Zsigmondi András nem tudott egyértelmű információkkal szolgálni a két cég közös beruházásainak sorsáról, bár nem tartotta valószínűnek, hogy a Betonútépítő átmenetileg kénytelen lenne kivonulni az autópálya-építésekből. Horvölgyi Lajos, a közlekedési tárca közúti főosztályának vezetője a Betonútépítő Rt.-t stabil, tőkeerős cégnek tartja, amely továbbra is képes lesz az elkezdett munkáit folytatni. Felvetésünkre elmondta, hogy amennyiben mégis kiesne a cég a beruházásokból, azonnal a helyére állhatna több, nagykapacitású építőipari vállalat, amelyek jelenleg megbízások nélkül várják, hogy részt vehessenek valamelyik fejlesztésben.

Címkék: Hetilap: Röviden