Jóllehet a magyar agrárgazdaság egyes alágazataira minden bizonnyal több-kevesebb megrázkódtatás vár az európai csatlakozás után (Figyelő, 1998/4. szám.), a baromfiszektor “beilleszkedése” a szakemberek szerint viszonylag zökkenőmentes lesz. Ennek egyik magyarázata, hogy itt sem termelési, sem értékesítési kvóták nem kötik meg a piac szereplőinek kezét. Földi Péter, a Baromfi Terméktanács mezőgazdasági titkára szerint a GATT/WTO-megállapodás valamelyest mégis hatást gyakorol a jövőben várható piaci folyamatokra. Az Európai Unió (EU) ugyanis vállalta, hogy 2002-re mindössze 48 ezer tonna baromfitermék exportját támogatja, s ez a keret a keleti bővítés révén csupán 6 ezer tonnával nőhet. Mindez azért érinti fájdalmasan a hazai ágazat integrációját, mert az EU-ban már így is mintegy 400 ezer tonna eladatlan baromfiterméket gyártanak.
A magyar szállítók örömére azonban a kivitel csaknem háromnegyede a taggá válás után “belső” eladás lesz. Ezen a piacon – már vámmentesen – olcsóbbá válik a magyar áru. Értékelendő üzleti előny, hogy a honi baromfiállomány genetikai összetétele nemzetközi mércével is kiváló. A hazai átlaghoz képest ugyancsak példamutató a termelési integráció, amely már most alkalmas lenne a taggá váláshoz. Korszerű és versenyképes a feldolgozás műszaki háttere is.
Tartós versenyelőnynek ígérkezik a szakképzett és az EU-átlagnál olcsóbb munkaerő, valamint a gabonaár-robbanás után még mindig megfizethető árú takarmány. Az alágazat pozícióját tovább javítja, hogy biztos a “hátország”: Magyarországon magas, lakosonként átlagosan 26 kilogrammos az éves baromfifogyasztás, s ez a szám egyre növekszik. Ennek megfelelően a kapacitáskihasználtság meghaladja az agrárátlagot: 75-80 százalékos.
A belpiaci erős pozíciót várhatóan a nagyobb verseny – elsősorban a francia és holland konkurencia – sem ingatja majd meg. Ez annak is köszönhető, hogy a szektort az utóbbi időszakban a koncentráció jellemezte: a naposcsibe-előállítás, a takarmánypiac és -felvásárlás immár néhány tőkeerős cégnél összpontosul. Biztató az is, hogy a multinacionális kereskedelmi láncok itteni hálózatukba belföldről vásárolják a baromfitermékeket. Ezt segíti, hogy – a csirkétől a víziszárnyasokig és a pulykáig – valamennyi baromfiféléből nagyon bőséges a választék, jó a minőség.
Az ágazati hátrányok részben tipikus magyar agrárbajok. Az alapanyag-termelők, baromfitartók műszaki berendezései elavultak, így a minőségi-hatékonysági mutatók sem túl jók (bár e téren a koncentráció sokat javított). Számos feldolgozó maga is vásárol nagyobb baromfitelepeket. Egy-egy részterület esetleges kisebb problémái ugyanakkor könnyen behozhatók. A csomagolást illetően például a géprendszerek korszerűsítése már meg is kezdődött.
Nyugat-Európától “rendszeridegen”, hogy az 500-520 ezer tonna élőbaromfit előállító százezres termelői kör néhány százaléka regisztrálatlan. A 26 kilós fogyasztás fele ugyancsak nyilvántartás nélküli, vagy nem regisztrált forgalom. Emellett e szektorban is pusztít a jellegzetes agrárbaj: a finanszírozási és hitelezési gyakorlat nehézkes. A piacszabályozási gyengeségek, a hektikusan változó gabonapiac miatt tervezhetetlenek a takarmányárak, s a támogatási szisztéma is túl gyakran változik, pedig legalább a csatlakozásig jó lenne előrelátni a piaci szereplőknek. Még nem tudni, hogy előnyös avagy hátrányos szerkezeti sajátosság-e, hogy az alapanyag-előállítás – a bővülő integrációk és a finanszírozási bajok hatására – egyre inkább “bérmunkává” válik. (A gazda előre megkapja a hizlalandó csibét, a tojástermelésnél a tojóállományt, a takarmányt, a tartástechnológiát, s a végtermékből levont költségek után gyakorlatilag csak a munkabére marad.)
A társaságok maguk is készülnek a nagy, egyesített belső piacra. A Bábolna Baromfi Győr Kft. (amelyben 50,4 százalékos tulajdonos a vágóbaromfiban 30-33 százalékos, a naposcsibében 60-65 százalékos piaci részesedésű Bábolna Rt.) máris komoly fejlesztésekbe kezdett. Megszerezte például az ISO 9002 és a HACCP minőségbiztosítási tanúsítványokat, ami az uniós exporthoz alapkövetelmény. Négyéves műszaki fejlesztés eredményeként a csirkefeldolgozásban a vizes hűtést – az EU-előírásnak megfelelően – hideg levegős rendszerrel cserélték le, az Eureka-program keretében pedig új holland toll- és belsőségeltávolító berendezést állítottak be. Mivel a társaság maga exportál Ausztriába, Németországba és Olaszországba, kommunikációs nehézségeik nincsenek: ismerik a vonatkozó uniós előírásokat, jelöléseket. Ez annak ellenére így van, hogy a bonyolult és változó szabályok értelmezésére nem foglalkoztatnak külön munkatársat. Szép Imre ügyvezető igazgató úgy látja, ezt inkább ágazati szinten, a terméktanácsnál lenne célszerű megszervezni.
Az igazgató szerint egyébként a csatlakozás előnyös lesz a társaságnak, s állják majd a versenyt. A jelenleg 4500 tonnás forgalmuk évi 5-10 százalékos növelésénél azonban a csatlakozás után sem számítanak többre. A vállalat, amely itthon a piac 11-12 százalékát mondhatja magáénak, várhatóan megőrzi majd elért részesedését. Az igazgató – a kisebb önköltség okán – nem tart a francia és holland vetélytársaktól. A cég versenyképességét egy ezredfordulóig tartó rövid távú programmal próbálják javítani. A műszaki fejlesztéssel a 830 fős létszámot máris sikerült 80 fővel csökkenteniük.
Az egyik legnagyobb piaci szereplő, a Hajdú-BÉT-ConAvis csoport vezetése is reménykedve tekint a csatlakozás elé. Radovits Tamás vezérigazgató-helyettes szerint a taggá válás számukra is több előnnyel jár majd, mint hátránnyal. Üzleti stratégiájuknak megfelelően, máris előkészítik azon termékek gyártásának növelését, amelyekben a felmérések szerint versenyképesek lesznek. Ennek jegyében – de nem csak a csatlakozás miatt – mintegy egymilliárd forintos költséggel felújítják a zagyvarékasi baromfifeldolgozót. A vezérigazgató-helyettes tartós versenyelőnynek tekinti a hazai éghajlati adottságokat, az olcsóbb takarmányt, az állattartási hagyományokat és az uniós átlagnál alacsonyabb béreket.
A vállalatnál arra készülnek, hogy hazánk Csehországgal, Lengyelországgal és Szlovéniával együtt lép az unióba. Ezek a leendő tagok növekvő fogyasztásuk révén újabb “belső piaci” lehetőségeket ígérnek. A mai tizenötök közül pedig – a hagyományos német, olasz, osztrák vevők mellett – skandináv, brit és ibériai megrendelésekben bízik a szakember. Összességében tehát a cég kivitele, sőt az értékesítésében az export jelenlegi 65 százalékos aránya is növekedhet. A harmadik országba irányuló kivitel feltételei ugyanakkor érdemben nem javulnak a tagsággal. Radovits Tamás legalábbis nem számít többlet exporttámogatásra az unió agrárpolitikai reformja után sem. Sőt, a belépéssel annyi “hátrány” is járhat, hogy az esetleges kereskedelmi vitáknál a FÁK-tagországokkal szemben nem számíthatnak a jelenlegi külön elbánásra.
A Hajdú-BÉT-ConAvis csoportnak – amely a belföldi értékesítés mintegy negyedét, a baromfitermelés 38 százalékát, ezen belül a speciális víziszárnyaspiac több mint felét tartja a kézben – nagy kihívás lesz majd, ha az EU-tagok előtt felszabadul a magyar piac. Néhány termékkörben komoly küzdelemre kell számítaniuk: főként az olyan olcsóbb cikkeknél (például a csirkeszárnyaknál), amelyek a nyugati államok igényesebb piacain nem kelendőek.
A csatlakozás a cégnél várhatóan nem hoz jelentős belső szerkezeti átalakulást – emiatt külön dolgozókat nem kívánnak alkalmazni. A belépéstől függetlenül többletköltséget okozhat a kereskedelmi láncok üzletpolitikája, például az, ha a beszállítóktól megkövetelik bizonyos típusú gépek és gyártmányok alkalmazását.