PRIVATIZÁCIÓ A TISZÁNÁL – Cipőszakadás

Épületek és gépek eladásával, csaknem ezer dolgozó átadásával március elsejétől megválik korábbi bérmunkáltatójától, a Salamander cégtől a Tisza Cipő Rt. A társaság februári rendkívüli közgyűlésén dönt a további lépésekről.

Három éve kezdődött a decentralizált privatizáció a martfűi székhelyű cipőgyárban. Azóta a társasági vagyon 20-25 százalékát sikerült értékesíteni. A tavalyi év végén újabb divíziókból alakultak önálló társaságok, így a Tisza Cipő ma már voltaképpen nem más, mint egy fél tucat kft.-ből álló holding. A jelenlegi elképzelés szerint – véli Berényi Ferenc vezérigazgató – 1998 végéig be kell fejezni a privatizációt, s ennek meg is van a reális esélye. Bár a végleges koncepcióról a februári közgyűlés határoz majd, a martfűieknek a magánosítás mihamarabbi lezárása lenne a legelőnyösebb. A folyamat felgyorsítására elsősorban a termelés technikai megújulása miatt van szükség: a részvénytársaság vezetése tőkeerős tulajdonosokat szeretne az újonnan alakult kft.-k mögött látni. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a munkavállalók is tulajdont szerezhessenek.

A Salamander különválását elsődlegesen ugyancsak a termelés korszerűsítésének szándéka motiválta. Míg a martfűiek évente 5-10 millió forintot tudtak a fejlesztésre, karbantartásra fordítani, addig a németek már a kezdeti időszakban 10 millió márkát fektetnek be. A Salamander azért marad Magyarországon – vélekedett a Tisza Cipő vezérigazgatója -, mert szerintük a térségben itt a legnagyobb fokú a termelés minősége és megbízhatósága. Berényi Ferenc emlékeztetett arra, hogy a németek már jelen vannak a bonyhádi cipőgyártásban is. A mostani lépés tehát arra utalhat, hogy a cég közép- és kelet-európai erőit hazánkba koncentrálja.

A Tisza Cipő tavaly 2,1 milliárd forint értékű árut adott el, ebből egymilliárdot kasszírozott idehaza. A cégvezető a gazdasági fellendülés jeleként értékeli, hogy némileg nőtt a munkavédelmi cipők iránti kereslet. Igazi növekedésre azonban Berényi Ferenc csak az idén számít: abban bízik, hogy a lakosság is több cipőt vásárol majd a korábbinál.

Címkék: Hetilap: Röviden