BŐS-NAGYMAROS – Ki vet gátat?

Lényegében továbbra is bizonytalan, épül-e gát a Dunakanyar közepén, bár a jelek szerint ezt egyre többen szeretnék. A szlovák fél mindenesetre - egyebek mellett - a korábban nagy botrányt kavart kétgátas megoldást elutasította.

Nem jutottak ugyan megegyezésre a felek a bős-nagymarosi vízi erőmű és gátrendszer ügyében zajló magyar-szlovák tárgyalások hétfői fordulójában, egyes vélekedések szerint azonban már közelednek egymáshoz az álláspontok. A szlovákok mellesleg a magyarok egyetlen javaslatát – köztük a korábban jelentős botrányt kavart kétgátas megoldást – sem fogadták el. Ezek után egyre többen valószínűsítik, hogy a honi küldöttség – nem tudni pontosan, hogy kinek a nevében – végül egyetlen gát megépítését fogja indítványozni, néhány kilométerrel az eredetileg tervezett nagymarosi helyszín felett, esetleg valahol Pilismarót térségében. A terület megválasztásának pikantériája, hogy – bár a pontos koordináták tekintetében igencsak homályosak a megfogalmazások – a lehetséges helyszínek többnyire a frissen létrehozott Duna-Ipoly Nemzeti Park területén találhatók.

A delegáció tagjai, közöttük Nemcsók János kormánybiztos mindenesetre elégedettek a hétfői forduló eredményeivel, sőt, többen egyenesen “áttörést” emlegetnek. Nemcsók szerint körvonalazódni látszik egy olyan kompromisszum, amely lehetővé tenné a dunakiliti tározó üzembe helyezését anélkül, hogy a szlovákok dunacsúni létesítményét le kellene bontani. A kormánybiztos azt is sikerként könyvelte el, hogy északi szomszédaink képviselői elfogadták az Öreg-Duna rehabilitációjára vonatkozó javaslatokat, amelyek révén folyamatosan biztosítani lehet majd a Szigetköz “dinamikus” vízpótlását. A magyar delegációvezető szerint a két küldöttség tagjai tételesen elszámoltak a vízlépcső megvalósítása során eddig végzett munkálatokról. Az összegek végleges egyeztetésével azonban még várni kell, hiszen úgymond a Duna alsó szakaszára tervezett “műszaki megoldás” jelentősen befolyásolhatja a végösszeget. Megtudhattuk azt is: a küldöttség által reprezentált magyar fél olyan műszaki megoldáson dolgozik, amely képes produkálni a korábban Nagymarosra tervezett duzzasztómű paramétereit. Nemcsók János ráadásként azért hangsúlyozta a két oldal eltérő preferenciáit is: míg nekünk az ökológiai szempontok és a hajózhatóság a legfontosabb, addig a szlovákok az energiatermelést helyezik előtérbe.

Nagy Boldizsár, a hágai magyar tárgyalóküldöttség egykori nemzetközi jogász tagja úgy nyilatkozott: a bírósági ítélet nem kötelezhet bennünket gazdaságtalan megoldásokra, márpedig a dunai vízi erőmű energetikailag fölösleges, a hajózásból származó majdani haszon pedig nem áll arányban a beruházás költségeivel, nem beszélve az újabb ökológiai károkról. Ráadásul szerinte a két félnek nem kellene elsietnie a megegyezést, hiszen az ítéletben nem esik szó a sokat emlegetett hat hónapos időkorlátról.

Címkék: Hetilap: Röviden