Több mint ötven évvel első kiadása után most magyarul is megjelent Polányi Károly A nagy átalakulás című műve, mely új értelmezést ad számos gazdasági fogalomnak.
Polányi ezen, 1946-ban napvilágot látott könyvének magyarországi megjelenésével nagy adósságot törlesztett a magyar a könyvkiadás. Ehhez azonban – hangsúlyozta Vajda Mihály filozófus a kötet bemutatóján – egy új kiadónak kellett születnie. Nincs megváltó gazdaságpolitika, a piacgazdaság is csupán egy a történelem során felbukkant gazdasági rendszerek közül. A könyv ezen tanulsága pedig, úgy tűnik, a rendszerváltás után is jócskán visszatartotta a kiadókat.
Polányi Károly ezen könyve óta tudjuk, hogy a laissez faire tönkreteszi a gazdaságot és környezetének valamennyi – társadalmi és természeti – aspektusát. Teszi ezt oly módon, hogy végül önmaga gazdasági előfeltételét, a pénzrendszert is romba dönti. A nagy átalakulás négy jeles XIX. századi intézmény – a százéves békét biztosító hatalmi egyensúlyi rendszer, az anyagi gazdagság zálogaként aposztrofált önszabályozó piac, a liberális állam és a nemzetközi aranystandard – összeomlását kíséri végig, egészen a XX. századi pusztító háborúkig és ideológiákig. Szemben a tradicionális, neoklasszikus gazdaságelméleti modellekkel, amelyek piaci kategóriákban igyekeznek leírni az összes létező gazdaságot, sőt, az egész gazdaságtörténetet, Polányi könyvében a társadalmi hatásokra összpontosít. Vizsgálódásának fontos szempontja tehát, hogy a megtörtént eseményeket nem a szokásos aspektusból, a hatékony piac szemlélete felől tekinti. A nagy átalakulás Anglia XIX. századát tekinti végig, s ezen keresztül mutatja be, hogy a gazdasági cselekvések, intézmények mennyire függenek társadalmi és természeti kontextusuktól, s időben és térben mennyire korlátozottak.
Egyik alappéldája az úgynevezett speenhamlandi rendszer, mely a társadalom reakciójaként egyfajta “szociális védelmet”, létminimumot biztosított, de paradox módon éppen a védeni szándékozott szegények további elnyomorodásához vezetett. Ez csupán a “hatékony piac” szemlélete felől visszatekintve tűnik retrográdnak, mert – hangsúlyozza Polányi – bár korlátozta a munkaerőpiac szabadságát, az akkori Angliában tapasztalt pauperizáció még nem jelenti, hogy a szabadpiac általában is jobb eredményre vezet. Pusztán azt jelzi, hogy a speenhamlandi rendszer kidolgozói a kialakuló rendnek kevéssé voltak tudatában.
A nagy átalakulás, bár a régi szabályokat egyszeriben letiporta, újakat még a láthatatlan kéz “segítségével” sem szült sebtiben. Ehhez, csakúgy mint a piacgazdaság létrejöttéhez, minden liberális megfontolás ellenére az állam teremtette feltételekre volt szükség. Ugyanakkor e rendszer az embert, a földet és munkát – a természetből kiszakítva – egyaránt áruvá, a cserebere tárgyává degradálta. Polányi fiktív áruknak nevezi ezeket, s utal rá: mindeme “tényezők” értelmezése koronként mennyire esetleges, ám mégis milyen súlyos következményeket von maga után.
Polányi könyvét ott kezdi, amikor Angliában a gazdaság szorításában immár eltűnt a társadalom, és arra jut, hogy bármilyen gazdaságpolitika legyen is soron, annak “kivitelezéséhez” a társadalmat kell megérteni.
(Mészáros Gábor kiadása. Fordította Pap Mária; 375 oldal, 970 forint.)