Összesen mintegy 300 milliárd forintot “mozgatott meg” készpénzkímélő eszközök segítségével hazánkban a lakosság és a vállalati szféra az idei első félév során. Szigorú értelemben vett készpénzkímélésről azonban nemigen eshet szó: ezen összeg több mint négyötödét ugyanis egyszerűen felvették, és csupán a fennmaradó 60 milliárd forintnak nem kellett a tranzakciók során készpénzformát öltenie.
A bankok többsége, kiváltképp a nagy lakossági ügyfélkörrel rendelkezők, a készpénzkímélésből még csak ennyit sem érzékeltek. Ennek oka többek között az, hogy ügyfeleik jelentős hányada kártyáját mindössze munkabérének “fogadására” használja, és azt többnyire megérkezte után szinte azonnal, egy összegben felveszi. Így, bár a bankok portfoliójában az elektronikus kártyák a meghatározóak (a kibocsátottak négyötöde készpénzfelvételre és vásárlásra egyaránt alkalmas), jelentős hányadukon csak “átrohan” a pénz; az ilyen termékeknél érvényes 10 százalék körüli kamatokon nemigen pihen meg.
Banki vélemények szerint idén sem történt semmiféle elmozdulás a kártyahasználati szokásokban. A klasszikus, az ügyfelek felsőbb rétegeinek szánt kártyáknál a vásárlások aránya és értéke nyilvánvalóan magasabb, általában tehát tudatosabb kártyahasználat jellemző. Ezen készpénzkímélési előrelépést viszont teljességgel “lenullázza”, hogy az elektronikus kártyáknál a forgalom 97 százaléka az ATM-eken keresztül zajlik. A munkaadó elhatározta fizetés-átutalási mód, valamint hozzá a bankválasztás önmagában tehát nem motiválja a szokások módosulását. Ugyanezen okból vélhetőleg a közalkalmazottak bérének bankkártyára terelése sem fogja egyértelműen a készpénzkímélést szolgálni. A jövőre Budapesten meginduló folyamat eredményeként a kártyákat feltehetőleg ismét csak halasztott készpénzfizetésre fog-
ják használni.
Ezt a helyzetet voltaképpen a bankok is segítik konzerválni, hiszen az ATM-es készpénzfelvételt egy részük egyenesen ösztönzi: költségeit megosztja ugyan az ügyféllel, vagy éppen teljes mértékben a kliensre hárítja azokat, de – legalábbis a bevezetési időszakban – egy részük bizonyos kedvezményeket ad. Bár ezek köre mostanság éppen egyre szűkül, a bankkártyás vásárlást mégsem serkenti.
Az ATM-használat költségesebbé tétele egyébként mindinkább nemzetközi tendenciának tűnik. Az Egyesült Államokban már azt vetik a bankok szemére, hogy bár eddig az ATM-használatot mint az ügyfél banki költségei csökkentésének egyik lehetséges módját reklámozták, mostanság ettől is egyre inkább bevételt várnak el. Megjegyzendő azért, hogy az automaták azon a féltekén nem csupán készpénzfelvételre, esetleg betétre szolgálnak: újabb generációik már bélyeg és telefonkártya vásárlására, utazási csekkek kiváltására, sőt, akár pénzátutalásra is alkalmasak.
Itthon mindenesetre az utóbbi egy évben is kétharmadnyival nőtt az ATM-ek száma – jelenleg úgy 1300 van belőlük. Június végéig viszont egyenesen megduplázódott a vásárlások alkalmával használatos POS-terminálok darabszáma. Ebben nyilván az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (Apeh) vásárlási akciója is közrejátszott, amely eddig közel 2,5 ezer szerkezet megvásárlásához vezetett – legalábbis erről tanúskodnak az adóhatóság október végi adatai. Pedig a június legvégéig 75 ezer forintos, jelenleg 50, jövőre pedig 25 ezer forintos áfa-kedvezménnyel támogatott POS-vásárlási program az év első hónapjaiban alig egynéhány gép vásárlására ösztönözte a kereskedőket. (Június közepéig csupán tucatnyi vállalkozás nyújtotta be ebbéli visszaigénylési kérelmét az Apeh-hez.) A legnagyobb kedvezménnyel kecsegtető időszak lejárta előtti néhány hétben aztán hirtelen megugrott a POS-vásárlások száma, sőt, még most is a 75 ezer forintos kedvezményt igénylők juttatják el kérelmeiket az Apeh-hez. (Erre az ad lehetőséget, hogy a POS vásárlásának, és nem az üzembe helyezésének időpontja számít, így akár most is bejelentheti az illető cég, hogy az első félévben ilyen terminált szerzett be.) Azt azonban, hogy e vásárlások valóban július előtt történtek-e, az Apeh még nem ellenőrizte. A hivatal mindenesetre év eleje óta 166 millió forintnyi áfát utalt vissza a telepítőknek.
Jóllehet, a kedvezmény kiváltotta vásárlások a POS-ok számában jelentős növekedéshez vezettek (idei gyarapodásuk majdnem a fele a kereskedőknél elhelyezett effajta szerkezetek tavaly év végi 6 ezres számának), ennél is lendületesebben gyarapodtak a bankok által kereskedőkhöz telepített társaik. Ezek – bár az illető kereskedőnél működnek – továbbra is a hitelintézetek tulajdonában állnak. A nagy lakossági kártyaállományú bankok közül szinte valamennyi jelentős POS-telepítésbe fogott az idén – egy-két ezer darab ezeknek meg se kottyan. Mindezek mellett a bankokban további közel ezer – kizárólag készpénzfelvételre alkalmas – POS-terminál honol, további félezer pedig egyéb pénzfelvételi helyeken, többek között postahivatalokban található.
A Magyarországon tevékenykedő hitelintézeteknek – jegybanki adatok alapján – mintegy 23 ezer kereskedővel van szerződésük. Az elfogadóhelyek száma a sok átfedés miatt azonban jóval kevesebb: szakértők szerint nem lehet több 14 ezernél. Ez nagyon kevés, különösen azért, mert lelőhelyük vidéken igencsak szórványos. Akár e szám tízszerese is megférne a piacon, felsrófolásánál azonban figyelembe kell venni, hogy nem feltétlen kell valamennyinek a kártyák teljes körét befogadniuk. Szállodák, éttermek esetén – hogy azok mindenre fel legyenek készülve -, természetesen a teljes palettát illik nyújtani. Az üzletláncokban az elektronikus kártyáknak van helye. Míg az új generáció, a chipkártya kiváló felhasználási területei például az állami kézben maradó utazási társaságok (mint a MÁV vagy a BKV), illetve a különféle utcai automaták lehetnek.
Úgy tűnik, anélkül, hogy a kártyák felhasználási lehetősége gyarapodna, alkalmazásuk módja sem változik. Ez az elfogadóhelyek gyarapítása mellett esetleg azt is jelentheti, hogy új típusú, az eddigiektől eltérő funkciójú kártyákra van szükség. Olyanokra, amelyek egyértelműbb módon hívják fel az ügyfelek figyelmét a kártyás vásárlások lehetőségére, s képesek tudatosítani annak előnyeit. Egyes bankárok egyenesen azt vallják, hogy a kártyát kibocsátó hitelintézeteknek igenis kötelessége ügyféltáboruk kártyaszokásait irányítani: az “üdvözítő” használatra nevelni. A kártyára áhítozók ma már több mint százféle termék közül választhatnak, ezek azonban egymáshoz nagyon hasonlóak, még ha a kibocsátó bankok a kamatokat és némely extra szolgáltatást (például kapcsolódó utasbiztosítás, könnyedén hozzáférhető folyószámlahitel) illetően erőteljes versenyt folytatnak is. Egyes új termékek és akciók tehát egyfelől marketingfogásnak minősülnek, másfelől viszont – kissé patetikusan – a kártyakultúra elmélyítését is szolgálják. Ilyen újdonság például az OTP Banké, mely hitelintézet pontszerző akciójával a Cirrus Maestro kártyánál igyekszik vásárlásra csábítani az ügyfeleit. Hasonló célt szolgálnak a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) áruházi kártyái: a tavalyi Fotex-szel közösen kibocsátott plasztiklap után (mely elsősorban a budapesti potenciális kártyabirtokosoknak szólt), idén a Centrummal és a Metróval indított úgynevezett co-branded kártyát a bank, mely különféle vásárlási kedvezményeivel “terel” a boltok felé.
Hasonlóan a tudatosabb használatra irányíthatnának az úgynevezett lojalitás kártyák, melyek kiváltképp az angolszász világban terjedtek el. Ezek a – K&H által is fontolgatott – termékek kevésbé közvetlenül kapcsolódnak szolgáltatásokhoz. Általában olyan intézményekkel közösen bocsátják ki azokat, amelyek köré valamilyen szempont szerint jelentős ügyfélkör vonható. Lojalitás kártyákkal rendelkezik többek között a General Motors, számos egyetem és focicsapat (például a Manchester United). A konstrukció lényege, hogy a klienseknek az illető intézményhez, szervezethez fűződő szálai egészen a bankig elérjenek, az pedig e helyekről a potenciális ügyfeleket nyilvántartó adatbázishoz jusson. Az egyetem vagy klub külsődleges jegyeit magán viselő kártya pedig az intézmény konyhájára is hoz: a tranzakciókból származó banki bevétel bizonyos hányadát a hitelintézet ugyanis átutalja.
A kártyahasználatot mindazonáltal a közvetlen készpénzkímélési szándékokon túl (dolgozói kártyák egyre szélesebb körben való meghonosítása) a kormányzat jogszabályi úton is támogatja, még ha igencsak közvetve is. Eredetileg a hitelintézeti törvény esedékes módosításába igyekeztek a jogalkotók bevezetni egy olyan passzust, mely a kártyabirtokosok jogait és kötelességeit rögzíti, számos ponton tisztázva a bank és az ügyfél kapcsolatát. A törvény ebbéli módosítása helyett végül, úgy tűnik, külön rendelet formálódik, éppen mostanság.
A bankkártyák szakértői mindazonáltal türelemre intenek, és rámutatnak egyes kedvezőnek ítélt folyamatokra is. Például arra, hogy az élelmiszer-áruházak és – a “rivális” üzemanyagkártyák virágzása ellenére – a benzinkutak immár viszonylag ismert és használt elfogadóhelyekként működnek.