Ha úgy vesszük, Singlovics Bélának szerencséje van. Ő még időben értesült arról, hogy feljelentették. Mi több, még bízhat abban, hogy a rendőrség nem indít nyomozást ellene. Mindenesetre – más banki vezetőtől eltérően – nem bilincsbe verve, hanem szabadlábon morfondírozhat azon, vajon mivel vívta ki a szolgálók és védők ellenszenvét.
Egyáltalán nem vitatom, hogy a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsíthatókra a törvény szigorával kell lecsapni – függetlenül attól, hogy milyen színű gallért viselnek. Ám itt a hangsúly nem a gyanún, hanem az alaposságon van. Egy dolog állítani valamit, s megint más vádolni. Ez utóbbihoz azért egy kicsit több bizonyosságra lenne szükség. Különösen akkor, ha az effajta tudásanyag jószerivel házon belülről is könnyedén beszerezhető.
De ne beszéljünk rébuszokban. A szóban forgó eset pikantériája éppen az, hogy az Állami Számvevőszék annak a Budapest Banknak – s az annak egykoron kizárólagos tulajdonában lévő Polgári Banknak – a vezetőit jelentette fel, melynek egyik tulajdonosa maga az állam, valamivel több mint 23 százalék erejéig. Ebbéli minőségében pedig elvileg felelősséggel tartozik azért, ami a bankjában történik. Mert ugyan a reflektorfénybe a “polgártársat” tuszkolták, a számvevőszéki alelnök elejtett megjegyzése szerint a Budapest Bank egészének működésével is gondok vannak. Ha viszont így van, akkor a vádlottak padjára könnyedén odaültethető valamennyi tulajdonos – az állam és az amerikaiak mellett a minden gyanú felett álló nemzetközi pénzügyi intézmény is -, annak okán, hogy megerősítették, illetve meghagyták vezérigazgatói tisztségében Singlovics Bélát.
Amúgy a feljelentettek névsora is elgondolkodtató. Közülük csak egy személy ül most is a helyén, ellenben a másik három hírbehozott már messze elkerülte a bankcsoportot – ami persze még nem mentesíti őket a felelősség alól. Ám ilyen alapon, nevezetesen a rábízott vagyon hűtlen kezelésének vádjával a számvevők jó néhány, egykoron a bankrendszerben nagyon is magas tisztséget viselő egyént is feljelenthettek volna. Ezzel szemben a közel négyszáz milliárd forintot felemésztő konszolidációk kiváltói éppúgy nyugodtan ülhetnek babérjaikon, mint a bankjukat esetenként rejtett veszteségbe fordítók. Utóbbiak egyikénél-másikánál ráadásul az Állami Számvevőszék még az ajtókopogtatásig sem jutott, vagy ha mégis, akkor egész egyszerűen nem kapott bebocsáttatást, mondván: az adott intézmény már nem áll az állam közvetlen tulajdonában. Csoda-e, hogy a számvevők eddig megtett tizennyolc feljelentésének egyszer sem bank volt az alanya?
Persze a számvevők gondolhatták azt is: minek itt feljelentgetni, ha úgysem történik semmi. S ebben bizony igazuk van. Bár az elmúlt években megértünk már különböző banki ügyeket (nem is említve a piramisos, lánchidas, repülős játékokat), a mai napig egyetlen olyan jogerős ítélet sem született, amelyben elmarasztaltak volna banki vagy brókervezetőket. (Az egykori sztárbrókerre a felfüggesztett börtönbüntetés mellett kiszabott 250 ezer forintos pénzbüntetés ugyanis enyhén szólva megmosolyogtató.) De mit várunk egy olyan jogrendtől, ahol egy felügyeleti vezető megtévesztése csak bírságot von maga után, szemben az Egyesült Államokkal, ahol hasonló vétség kettőtől nyolc évi terjedő szabadságvesztéssel sújtható.
Mifelénk még az dívik, hogy a feltételezett gazdasági bűncselekményekről a rend őrei szivárogtatják ki az információkat – egyszer a Kriminálisban, másszor csak egyszerűen a napilapokban. Persze ezt sem minden esetben teszik így. Mindenesetre, miközben egyesekről hírek szivárognak, addig mások kétes üzelmeiről könnyen elterelődhet a figyelem. Azt pedig, hogy ez utóbbi akciók ugyanúgy kimerítik a vagyon hűtlen kezelésének fogalmát, már senkit sem érdekel. Talán még a Kriminálist sem.