HANGPOSTA – Kódolt fiók

A Matáv hangposta-szolgáltatásának bevezetésével újabb lépést tett az ügyfelek színvonalasabb kiszolgálása felé. A hangpostát bárki használhatja, s akár a világ bármely pontjáról lehallgathatja üzeneteit.

November tizedikétől üzemelteti a Matáv a két új szolgáltatás-csomag alapját adó hangpostát. Az előfizetői vonalhoz köthető csomag lényegében a mobiltársaságok hangpostafiókjának hasonmása. A fővonal tulajdonosa feltételes hívásátirányítás segítségével igénybe vehet egy menüvezérelt üzenetrögzítő rendszert, amely akkor lép működésbe, ha az előfizető készüléke foglaltat jelez, vagy nem felel a hívásra. Ebben az esetben a telefonáló üzenetet hagyhat a digitális rögzítőn, amit a hívott fél titkos kódjának beütése után visszahallgathat, sőt tárolhat is. Az előfizetőnek magáért a hangpostafiókért december 31-ig bruttó 250, azután pedig 500 forintot kell fizetnie havonta. Ez persze még kiegészül az üzenetek lehallgatása miatt bonyolított hívások díjával. A Matáv ezek számlázásakor az I. díjzóna tarifáit veszi alapul, de jogi okok miatt a fővárosiak egyelőre olcsóbban, a helyi díjtételeknek megfelelő áron vehetik igénybe a szolgáltatást.

A Matáv másik, mostanában bevezetett szolgáltatása a Privát Box névre hallgató csomag. Előfizetőjének már Matáv-vonalra sincs szüksége hangpostája használatához, ugyanis az a “levegőben lóg”. Egyszerűen csak befizeti a készüléktől független hangpostafiók fél- vagy egyéves előfizetési díját, és titkos kódjának segítségével bárhonnan – akár telefonfülkéből is – lehallgathatja beérkezett üzeneteit. Amennyiben erre a szolgáltatásra valaki még december végéig előfizet, akkor az illető fél évre szóló 3000 forintos, illetve egy évre szóló 5790 forintos bruttó előfizetési díjából egyharmadot átvállal a Matáv.