ALCATEL HUNGARY – Nyerésben

Az üzleti kommunikációs piacon 17, a mobiltelefóniában pedig 3 százalékos részesedésig jutott az idén az Alcatel Hungary Kft. A két éve még veszteséges, tavaly nullszaldós társaság az idén várhatóan nyereséges lesz.

Hét éve indult hazánkban az Alcatel Alsthom telekommunikációs multi kizárólagos tulajdonában lévő, 903 millió forint törzstőkéjű cég, amelynek tavaly már 1,3 milliárd forint bevételt hozott az üzleti kommunikációs rendszerek eladása. Ez akkor 13 százalékos részesedést jelentett, amelyet mostanra újabb 4 százalékponttal sikerült megfejelni. Gilbert Roux ügyvezető igazgató azt reméli, hogy ez az üzletág jövőre 1,6 milliárd forintos bevételt hoz majd, ami már egyötödös piaci részesedést jelenthet. Emellett a társaság – egy hároméves szerződés alapján – úgynevezett hibrid hozzáférési hálózatot szállít a Matávnak, amelyből az idén 0,6 milliárd forint bevételt könyvelhetnek el.

A jövő évi tervek között szerepel, hogy saját fejlesztésű – a társaság berendezéseihez kapcsolódó – kiegészítő távközlési portfoliót vezetnek be a magyar piacon. Az idén tavasszal megjelentek itt az Alcatel mobiltelefonok is: a cég szerződést kötött a Westel 900 Rt.-vel 20 ezer készülék szállítására. Roux ügyvezető nemrégiben bejelentette: jövő év márciusától újabb termékkel, a nagysebességű kapcsolók új családjával bővíti itteni termékválasztékát az Alcatel.