Általános vélemény szerint az angolszász intézményi befektetők nem elhanyagolható szerepet játszanak a BÉT-en. Ezen befektetők úgynevezett top-down módszerrel végrehajtott portfolio-allokációja során az első lépés általában globális szinten a részvénypiacok vonzerejének megítélése a kötvényekhez képest. A következő fázis a részvényportfolio világméretű diverzifikálása, amelynek első lépése az, hogy döntsenek arról: mekkora legyen a feltörekvő piacok súlya a fejlett országokhoz képest. Előbbieket illetően megfigyelhető egy regionális szintű gondolkodás, melynek során Latin-Amerika és Délkelet-Ázsia kilátásait hasonlítják össze Közép- és KeletEurópáéval. S végül ezután dől el, hogy utóbbi régióra jutó tortaszelet mekkora hányada kerül Magyarországra.
E logikai lánc első két lépését a Wall Street kilátásai nyilvánvalóan erősen befolyásolják. Az idei esztendő első felében hazánk számára mind a négy lépésben kedvező eltolódás történt: a részvénypiacok, a feltörekvő piacok, valamint Közép- és Kelet-Európa vonzereje egyaránt erősödött, s a régión belül nőtt Magyarország súlya is. (A BÉT szereplésén érzékelhető is volt a jelentős tőkebeáramlás hatása.) Az októberi válság eseményei az első két láncszemben kedvezőtlen változást hoznak. Ugyanakkor a régió súlya várhatóan tovább fog növekedni, s arra sincs ok, hogy ezen belül hazánk pozíciója romoljon. Kérdés, hogy ezen ellentétes hatások eredője milyen lesz, s számíthatunk-e a részvénypiacra érkező tőke további beáramlására. Bizakodásra adhat okot, hogy a válság által leginkább megtépázott ázsiai tőzsdéken korábban befektetett összeg sokszorosa a közép- és kelet-európainak. (Az összeomlás előtti árfolyamon számolva, egyedül Hongkong kapitalizációja 510 milliárd dollárra rúg, ami mintegy tizenötszöröse Budapest, Varsó és Prága együttes értékének.) Ha tehát az Ázsiából kivont tőke csak egy csekély hányada e régió tőzsdéire áramlik, akkor az már kompenzálhatja a részvénypiacok, illetve a feltörekvő tőzsdék súlycsökkenését.
A jelentős árfolyamzuhanás abban az elemzési keretben is magyarázható, amely szerint a vállalatok tőzsdei értéke a jövőbeli profitok (cash-flow) diszkontált jelenértéke. A külföldi befektetők ezt a dollárban várt profitok, illetve az adott tőzsde szempontjából releváns dollárkamatláb alapján kalkulálják. A délkelet-ázsiai pánik valamennyi feltörekvő piac dollárkamatlábát megnövelte, vagyis emelkedett az a releváns kamatláb, amellyel a külföldi befektetők a magyarországi cash-flow-t diszkontálják. Emellett valamennyi feltörekvő valuta árfolyamában leértékelési várakozások jelentek meg, amelyeket a helyi valutában realizálható cash-flow dollárértékénél is figyelembe kell venni. Ily módon e jelenérték drasztikusan csökkent, és a feltörekvő tőzsdék erre reagáltak egy hirtelen ugrással.
Ugyanezzel magyarázható az is, hogy a spekulációs támadás Hongkongban automatikusan súlyos krachot váltott ki. Ott ugyanis gyakorlatilag nincs monetáris politika: alapesetben a jegybank a rögzített hongkongi dollár/amerikai dollár árfolyamon korlátlanul vásárol és ad el hazai valutát, ezenkívül azonban semmilyen más intézkedést nem tesz. Emiatt a devizabeáramlás automatikusan növeli a pénzmennyiséget, tőkekiáramláskor pedig a monetáris bázis a devizatartalékokkal azonos mértékben csökken. Ez jelentős kamatlábemelkedést okoz, aminek már kis változás esetén is igen súlyos hatása van a bankrendszerre, az ingatlanpiacra és a reálgazdaság más szektoraira is. A hongkongi vezetés a válság napjaiban ugyan eltért a szigorú modelltől (hiszen kamatemeléshez és a pénzállomány növeléséhez folyamodott), ám a piaci szereplők mégis úgy gondolták: számottevő a valószínűsége annak, hogy a várható tőkekiáramlás erős recesszióba sodorja az országot. A piac emellett az árfolyam leértékelését is lehetségesnek tartotta. A hongkongi vállalatok amerikai dollárban számított cash-flowja mindkét esetben jelentősen csökken, és ezt tükrözik a tőzsdei árfolyamok is.
Az előbbi megfontolások miatt Hongkongban (és például Brazíliában, ahol szintén rögzítik a hazai valuta árfolyamát) a diszkonttényező és a várt cash-flow is a tőzsdei árfolyamok esése irányába mutat. Ugyanakkor Magyarország esetében a leértékelési várakozások nem értek el olyan mértéket, hogy a jegybank deviza eladására és a monetáris bázis szűkítésére kényszerült volna, hiszen a forint árfolyama nem került az intervenciós sáv felső szélére. Itt tehát a tőkekivonás nagy valószínűséggel nem jár a pénzmennyiség szűkülésével. Így hazánkban a várható (dollárban mért) cash-flowban lényegesen kisebb változás következett be, mint például Hongkongban. Figyelembe véve, hogy itt a dollárkamatok prémiumában bekövetkezett emelkedés is alacsonyabb, a diszkontált cash-flow módszerű megközelítéssel az említett tőzsdék visszaesésénél jóval kisebb mértékű BUX-csökkenés támasztható csak alá.