Néhány hónapos haladékot kapott a magyar államigazgatás, amikor az Európai Unió (EU) bizottsága értésre adta: az október elején aláírt amszterdami uniós szerződés dátumától számítja azt a bizonyos hat hónapot, amelyen belül megkezdődhetnek a tárgyalások az arra érdemes jelöltekkel. Mint ismeretes, a bizottság hazánkon kívül Csehországgal, Lengyelországgal, Szlovéniával, Észtországgal, valamint Ciprussal javasolja a tárgyalások megkezdését, de végleges döntés csak a decemberi luxemburgi EU-tanács ülésén várható. A korábban kitűzött – és a kormányközi konferencia júliusi befejezésétől datált – januári kezdés így valószínűleg márciusra, de legkésőbb április elejére tolódik. A magyar tárgyalási “mandátumot” – amely a kormányzat hivatalos álláspontja az integrációs felkészülésről – az előtanulmányok után az Integrációs Államtitkárság alakítja ki. Gottfried Péter, az államtitkárság helyettes vezetője kifejtette: a munka befejezésének és a dokumentum parlament elé vitelének egyetlen határideje van, mégpedig a tárgyalások márciusi megkezdése.
A csatlakozási tárgyalásokra való többfázisú felkészülés első, extenzívebb szakaszán már túlesett az államigazgatás, miután szeptember végére elkészültek a 27 tárcaközi szakértői csoport első jelentései. A tárgyalási stratégia kialakításának sava-borsa a következő szakasz: a munkaanyagok tárgyalási témák szerinti “horizontális összeolvasása”. Ehhez nyújtanak segítséget az Integrációs Stratégiai Munkacsoport (ISM) 19 szakbizottsága, valamint más kutatóműhelyek által készített elemzések. Az egy-egy ágazat vagy részterület oldaláról megfogalmazódó, sokszor több tucat átmeneti szabályozásért folyamodó (derogációs) igényt aligha lehet majd kielégíteni, vagyis előre megjósolható, hogy – más területek rovására – néhány kulcsjelentőségű szempontnak kell érvényesülnie.
A csatlakozás után két típusú derogációval kell számolni. Az egyik abból adódik, hogy hazánk nem tudja azonnal teljesíteni az itteninél lényegesen szigorúbb – általában minőségi – előírásokat. Tipikusan ilyen terület például a környezetvédelmi szabványok betartása. Más felmentések a magyar versenyhátrány mérséklését szolgálhatják. A derogáció azonban – eredeti jelentésétől eltérően – mindkét esetben csak átmeneti; egybecsengő vélemények szerint nem lehet egyetlen olyan kérdés sem, amelyben Magyarország ne vállalná a későbbi igazodást.
A Figyelő által megkérdezett integrációs szakértők többsége úgy tartja, hogy olyan csatlakozási stratégiával felvértezve kell asztalhoz ülni az EU-val, amely kevés prioritásra épül. Ha a fontossági sorrendet nem sikerül felállítani, elképzelhető, hogy a sok bába közt elvész a gyermek – vagyis az amúgy is eléggé behatárolt mozgástérben a lehetségesnél is kevesebbet tudunk majd elérni a tárgyalásokon. Ezzel pedig növekednének az integráció társadalmi költségei. Az ügy kapcsán a finn EU-tárgyalásokat szokás példaként emlegetni: a skandinávok néhány területre szűkítették az elérendő célokat, s így más országoknál eredményesebbnek bizonyultak.
A kérdés “csupán” az, hogy melyik legyen az a nyolc-tíz kulcskérdés, amelyet az összesen mintegy ezer fősre taksált magyar tárgyalódelegáció stratégiai szempontból kiemelten kezel. Inotai András, az ISM vezetője kérdésünkre megerősítette: az elemzések első összevetése után fél tucat olyan terület körvonalazódik, amelyben – a mezőgazdaságtól a munkaerő-áramlásig – élesebb érdekellentét merülhet fel az unió és hazánk között (lásd a táblázatot).
Az ágazati tanulmányok “horizontális” összevetése után szintén kényes feladatnak ígérkezik a stratégiai célok “lefordítása” a jogszabályok nyelvére. (Eddig a jogszabály-elemzési és a stratégiakészítési munka párhuzamosan haladt: előbbit az Integrációs Államtitkárság, utóbbit a Miniszterelnöki Hivatal felügyelte.) A közösség ugyanis – fogalmazott Szabó Sándor, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) EU-főosztályának vezetője – nem stratégiáról, hanem a közösségi joganyag átvételéről tárgyal. A hat tárcaközi munkacsoport vezetőjét delegáló IKIM ügyelt arra, hogy az érdekképviseleti szervezetekkel is konzultáljanak, s a tárca felkérésére elkészült a magyar ipar jövőképét a csatlakozás fényében boncolgató, 15 ágazatot felölelő elemzés első része is.
A következtetések levonásához meg kell várni az ágazati tanulmányok horizontális vizsgálatát – mondta lapunknak Borszéki Zsuzsa, a Kopint-Datorg főosztályvezetője, a fent említett elemzés egyik irányítója. Annyi azonban már most látszik, hogy néhány szakágazat számára “nagy megrázkódtatással járna” a gyors csatlakozás. A lobbyérdekeket a hivatalos szervekhez közvetítő elemzés készítői úgy vélik: a vállalatok inkább tudatában vannak az integráció hosszú távú előnyeinek, mint a rövid távon jelentkező nehézségeknek.
Inotai András ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a magyar iparnak már nem kell integrációs sokktól tartania: a vállalatok egy része már az európai gazdaság részévé vált, a legkisebbeket ugyanakkor nem érinti az integráció. Az is igaz azonban, hogy az EU-belépő költsége rövid távon nagyobb lesz, mint a későbbiekben. A vállalati koncentrációs hullám pedig – tette hozzá az ISM vezetője – az integrációs felkészülés nélkül is lezajlik. A hazai cégek versenyképességének növeléséhez persze jó gazdaságpolitikára és megfelelő tárgyalási stratégiára van szükség.
A stratégia vélhetően a magyar érdekeket tükröző bizalmas hazai sillabusz lesz, ami még nem ad automatikus támpontot, inkább csak elvi eligazítást a konkrét kérdésekhez. A külföldi példák ellenére megjósolható, hogy az unió keleti kibővítését előkészítő eszmecseréken számos új elem merül majd fel. Magyarországnak ezért – véli Inotai András – rugalmas, “evolutív” tárgyalásokra kell felkészülnie, hiszen ezek során a magyar és az uniós érdekek is változnak majd. Az uniós ügyek makrogazdasági szakértői további fontos alapelvként a területek közti átjárhatóságot szorgalmazzák. A tárgyalásokon ugyanis aligha lehet minden hazai érdeket érvényesíteni: alkuk köttetnek majd egyes területek előnyére – és mások kárára.