Terjeszkedőben van a biztosítási ágazat: egyre gyakrabban biztosítjuk magunkat, értékeinket, s szaporodnak a biztosítótársaságok is. Szidjuk vagy dicsérjük őket, de egyre inkább életünk részévé válnak – a fejlettebb országokban már régebb óta, nálunk mostanság.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mintegy 8 ezer család jövedelméről, illetve annak elköltéséről végez rendszeresen felmérést. A bevallott kiadás – s főként a jövedelem – mindig kisebb a valóságosnál. Ugyanakkor a “szélső” helyzetben lévők (túl gazdagok, túl szegények) jórészt hiányoznak a vizsgált körből: vagy mert nem vállalják a részvételt vagy egész egyszerűen nem érhetők el (például hajléktalanok). Emiatt az eredmények kissé “középre húznak”. A biztosítás szempontjából persze a magas jövedelműek részleges hiánya a fontosabb, hiszen ők nagyobb összegeket költenek e célra, s többféle biztosítással rendelkeznek, gyakran még azonos típuson belül is.
A GKI Gazdaságkutató Rt. a KSH 1995. évi háztartás-statisztikai felmérése alapján külön feldolgoztatta a biztosításokat. A vizsgálatok tanúsága szerint a magyar háztartások jövedelmük 3 százalékát fordították akkor biztosításokra. Egy háztartás átlagosan 15,2 ezer forintot költött ilyen célokra, míg 1996-ban 18,7 ezer forint jutott erre. Figyelemre méltó, hogy a vizsgált négy típusból tavaly csak az élet- és nyugdíjbiztosításnál volt jelentősebb növekedés. Az ingatlan- és vagyonbiztosítás (beleértve az ingó vagyon, továbbá a lakott lakáson túl a nyaralók, a hétvégi házak, valamint a többedik lakás biztosítását is) már csak kismértékben emelkedett. A gépkocsi-biztosítások száma stagnált, az amúgy is minimális súlyú mezőgazdasági biztosítás pedig visszaesett. A lakosságot jövedelemnagyság szerint tíz egyenlő lélekszámú csoportra (decilisre) felosztva kiderül az is: a tehetősebbek nem csak nagyobb összegeket fordítanak ilyen célokra, hanem összkiadásukon belül is nagyobb súlyt képvisel ez a fajta előrelátás.
Az aligha újdonság, hogy nem mindenkinek van biztosítása. Mégis érdekesnek tűnhet, hogy 1995-ben a háztartások több mint egynegyedében ezen a módon is igyekeztek felkészülni valamilyen előre nem látható esemény bekövetkezésére.
Egy háztartás jövedelmi-vagyoni helyzete, családi viszonyai, a háztartásfő kora, foglalkozásának jellege, informáltsága – számos más objektív és szubjektív tényező mellett – egyaránt befolyásolhatja, hogy egy család köt-e biztosítást, s ha igen, akkor mennyit költ ilyen célra. Persze azért vannak egy irányba húzó motivációk. Akinek jelentős ingó- és ingatlan vagyona van, az feltehetően köt gépkocsi-biztosítást (esetleg többet is), és minden valószínűség szerint legalább egy életbiztosítással is rendelkezik. De más módozat érdekelheti a fiatal egyedülállót, más a középkorú családost és megint más a nyugdíjas éveit töltőt.
Két évvel ezelőtt minden második – azaz közel 2 millió – háztartásnak volt élet- és nyugdíjbiztosítása. Közülük a legtöbbet fizető 1 százalék átlagosan évi 88 ezer forintot költött e célra, miközben a legalsó egynegyed mindössze évi 1800 forintot. Itt azonban érdemes megjegyezni: 1995 első hónapjaiban “futott ki” a Csoportos Élet- és Balesetbiztosítás, közismert nevén a CSÉB; ennek a vizsgálat során az egy-két hónapra jutó összegét vették figyelembe legkisebb összegként, ami tehát nem egy valós alsó határ.
Ingatlan- és vagyonbiztosítással tavalyelőtt 1,5 millió háztartás rendelkezett. A szóródás itt mérsékeltebb – a leggazdagabbak által befizetett évi átlagos összeg 55 ezer forintot, az alsó egynegyedé 3360 forintot tett ki. Első pillantásra soknak tűnhet az efféle konstrukciók száma, de ha arra gondolunk, hogy Magyarországon a lakásoknak több mint négyötöde magántulajdonban van (s a nyaralók, továbbá a hétvégi telken lévő házak száma sem csekély), akkor már reálisabbnak tetszik a fenti adat.
A különbségek a gépjármű-biztosításnál voltak a legmérsékeltebbek, amit a kötelező biztosítás léte magyaráz. Az érintett 1,3 millió háztartáson belül a legnagyobb jövedelmű vékony réteg átlagosan 67 ezer, a legalsó 25 százalék pedig 11 ezer forintot fizetett.
Mezőgazdasági biztosítással csupán 12,5 ezer háztartás rendelkezett a felmérés idején; itt a legmagasabb befizetett összeg 77 ezer, az alsó határ pedig évi 4800 forint volt. Tekintettel a magánbirtokok nagy számára, a jelek szerint sem az érintettek, sem a biztosítók nem használták még ki az ezen ágazatban rejlő lehetőségeket.
Visszatérve a legtöbbeket érintő körre, az életbiztosításokra, a fő motiváló tényező értelemszerűen az aktivitás: míg az aktív keresős háztartásoknak 65 százaléka rendelkezett efféle biztosítással, addig a nyugdíjas háztartásfőjű családoknak csak nem egészen egyharmada. Érthető módon, az aktív körben a fizetett összeg annál több, minél magasabb jövedelmű a háztartás. A jövedelmek emelkedésével párhuzamosan nő az életbiztosítással rendelkezők aránya is, igaz, csak igen szolidan. (Az alacsonyabb jövedelműek részvétele a CSÉB-szerződésekkel magyarázható.) Figyelemre méltó azonban, hogy a legmagasabb jövedelműeknél valamelyest visszaesik az e biztosítással rendelkezők aránya. Feltehetően már akkor megjelentek körükben a külföldön kötött konstrukciók, amelyeket nem vallottak be, illetve a háztartásstatisztika nem kérdezett.
Legnagyobb arányban a középkorúak kötnek életbiztosítást, ám ezzel együtt, az aktívak körében nem mutatkozik különösebben nagy eltérés. Ez arra utal, hogy a fiataloknál (és/vagy szüleiknél) eléggé polgárjogot nyert a biztosítási “kapcsolat”, akár valódi funkciója miatt, akár hosszú távú, fel nem élhető megtakarítási, befektetési formaként. Ha pedig a befizetett összegek nagyságát nézzük, akkor valamelyest már a fiatalok vezetnek.
Az életbiztosítások jellegzetességeit és a háztartásfő státuszának összefüggését vizsgálva, a kirajzolódó kép csak megerősíti az eddigieket. Nevezetesen: míg a fizetett összeg függ a háztartás jövedelmi helyzetétől, státuszától, addig a részvétel – ismét csak nem függetlenül az akkori CSÉB-től – eléggé egyenletes. Mindez arra utal, hogy a lakosságtól már két évvel ezelőtt sem volt idegen az önkéntes “öngondoskodás”. Persze a fenti kifutó forma népszerűsége szorosan összefüggött az alacsony díjjal és más kedvező jellemzőkkel. Így az sem zárható ki, hogy az életbiztosítással rendelkezők köre ma szűkebb, mint volt 1995-ben.