Valamely tevékenység jogi szabályozásának kialakulásához sohasem árt egy jó kiadós botrány. Nem volt ez másképp az Egyesült Államokban sem. Történt ugyanis, hogy a délnyugati államokban a nyolcvanas évek elején – részben éppen az ingatlanértékelés szabályozatlansága miatt – kisebb bankválság alakult ki. Az ügyben folytatott kongresszusi vizsgálat során kiderült, hogy korrupt vagy inkompetens pénzügyi intézményi vezetők rendszeresen használtak hibás vagy hamis értékeléseket, hogy túlértékeljék a jelzálog tárgyát. A botrány következményeként 1989-ben törvényt alkottak az értékelési szakma szabályozására.
E jogszabály a Pénzügyi Intézményeket Vizsgáló Szövetségi Bizottság (FFIEC) albizottságaként egy értékelési testület létrehozásáról rendelkezett. Ennek öt tagja – csakúgy mint a FFIEC esetében – a pénzügyi szektor felügyeletéért és szabályozásáért felelős öt szervet képviseli. Az albizottság feladatai között szerepel az államok szakértő-bejegyzési rendszerének felügyelete, az okleveles és bejegyzett értékelők nemzeti jegyzékének nyilvántartása, valamint a korábban ad hoc bizottságként létrejött, majd intézményesített Értékelési Alapítvány felügyelete.
Utóbbi alapítvány társadalmi szervezet, amely a legnagyobb amerikai értékelési szakmai szövetségeket fogja össze; 1986-ban ad-hoc bizottságként jött létre, a szakma etikai és viselkedési normáinak kialakítására. Ezen feladatok – a fent említett törvény értelmében – változatlanul ehhez a társadalmi szervhez tartoznak, az Értékelési Albizottság csak felügyeli a tevékenységét. Az alapítvány munkájának eredménye a Hivatásos Értékelési Gyakorlat Egységes Standardjai című dokumentum, amely az etikai és viselkedési normákat foglalja össze (ezekről lásd táblázatunkat a 37. oldalon).
A törvény tartalmazza továbbá, hogy minden, a pénzügyi szektor felügyeletéért és szabályozásáért felelős szervek hatáskörébe tartozó, ingatlanhoz kapcsolódó értékelést csak valamely szövetségi államban bejegyzett értékelő végezhet. Ha az adott ügylet értéke meghaladja az egymillió dollárt, akkor okleveles értékelőre van szükség. Az egyes államok maguk dönthetnek, hogy milyen feltételekhez kötik a bejegyzést, azonban ez irányú tevékenységüket az Értékelési Albizottság felügyeli. Az oklevél megszerzéséhez szigorúbb feltételek kapcsolódnak, ehhez az Értékelési Alapítvány vizsgáin kell megfelelni. A bejegyzett és az okleveles értékelőknek egyaránt tartaniuk kell magukat az írott standardokhoz. Ezek megszegése az engedélyük, illetve oklevelük elvesztéséhez vezethet.
Az 1989-es törvény az értékelési szakmán belül csak ingatlanértékelésre vonatkozóan – és azon belül is a pénzügyi intézmények védelme kapcsán – fogalmazza meg a fenti szigorú szabályokat. Ezen kívül tehát egyelőre nincsenek az értékelők működését és felügyeletét engedélyező állami szervek, ami azonban nem jelenti azt, hogy a terület szabályozatlan lenne. Az említett standardok ajánlásai ugyanis túlnyúlnak az ingatlanértékelésen és kiterjednek a többi területre is. Az elveket az összes jelentősebb szakmai szövetség elfogadta minimumkövetelményként, esetleg további, szigorúbb szabályokkal kiegészítve azokat. A viselkedési kódex ismeretéről vizsgát kell tenni, annak megszegése pedig a szövetségből való kizárást vonhatja maga után.
A szakmai szövetség tagjának lenni lényegesen fontosabb Amerikában, mint Magyarországon, és a tagságot szigorú kritériumokhoz kötik. A vizsgák mellett a rendszeres továbbképzéseken való részvétel is feltétele annak, hogy valaki ezen a területen hosszabb távon működjék. Miután a viselkedési kódex az egyes szövetségek belső szabályainak része, és annak megszegését szigorúan szankcionálják, a standardoknak törvényi háttér nélkül is komoly fegyelmező ereje lehet.