Már Peking gazdasági nyitása – azaz a hetvenes évek eleje – óta látványos növekedést mutattak Hongkong gazdasági kapcsolatai a szárazfölddel. Kína külföldi beruházásainak legnagyobb része azóta Hongkongból származott; a Kínával folytatott tranzitkereskedelem létfontosságúvá vált a koronagyarmat számára, amely a kínai befektetők első számú célpontjává fejlődött. Az ipar termelésének legnagyobb része eközben Hongkongból a szomszédos szárazföldre települt. A legutóbbi szakaszban Hongkong egyre több kínai vállalat “kapitalista érdekövezetévé” fejlődött.
Tavaly a teljes kétoldalú kereskedelem 6 százalékkal, 1050 milliárd hongkongi dollárra nőtt (1 amerikai dollár = 7,73 hongkongi dollár), s az idei első öt hónapban további 5 százalékos bővülést jegyeztek fel. A kivitel és behozatal szempontjából egyaránt Kína áll Hongkongnál az első helyen, míg utóbbi 16 százalékos részesedésével – a 19 százalékot kihasító Japán mögött – a második legfontosabb célja lett a kínai kivitelnek. A volt koronagyarmat tranzitkereskedelmének több mint 90 százaléka megy Kínába, vagy érkezik onnan. Peking továbbra is nagy súlyt helyez a hongkongi kikötő bővítésére, amely már ma is a terület legnagyobb munkaadója.
Egész Kína, de főleg a szomszédos Guangdong (Kanton) tartomány számára – mely közel 70 millió lakossal a Gyöngy folyó deltájában fekszik, s egyike a legdinamikusabb kínai régióknak – Hongkong egyben a legfontosabb nemzetközi szolgáltatási bázis, s messze e legjelentősebb külső befektető is. A hetvenes évek vége óta 110 milliárd dollár közvetlen befektetés áramlott onnan Kínába: ez az összes külső beruházás közel 60 százaléka. Mivel ezen invesztíciókat kezdetben mindenekelőtt olyan vállalatok végezték, amelyek – a költségek leszorítása érdekében – kitelepítették termelő létesítményeiket a brit területről, Guangdong tartomány a teljes befektetési mennyiség oroszlánrészét, kétötödét kapta. E térségben becslések szerint 4 milliónál több alkalmazottat foglalkoztattak a hongkongi cégek. (Kínában a “visszatérés” napján 100 ezernél több vállalatot jegyeztek be hongkongi részvétellel.)
Kína invesztíciói Hongkongban ugyan jóval frissebb keletűek, ám 1996 elejére Peking – 14 milliárd dollárra nőtt befektetéseivel – már így is a második helyen állott Nagy-Britannia mögött. Tekintettel arra, hogy azóta az anyaországi vállalatok gyorsuló ütemben szereztek érdekeltséget a hagyományosan brit kézben lévő cégekben, csak idő kérdése, hogy az egykori gyarmattartó hatalom mikor veszti el vezető gazdasági pozícióit. Az arányokra vonatkozóan új adatok nincsenek. Tény azonban, hogy Hongkongban az elmúlt év végén 1800 cég tevékenykedett valamely szárazföldi vállalattal összekapcsolódva. A becslések abból indulnak ki, hogy ezek a kereskedelmi, hajózási, biztosítási és banki ágazatokban időközben egynegyed és egyharmad közötti piaci részesedést szereztek. Kína az utóbbi években mindenekelőtt a pénzügyi területen növelte erőteljesen jelenlétét. Hongkongban ma 35 pénzintézet van, köztük 18 olyan, amelyet Kína ellenőriz. Ezek sorában a Bank of China csoport a Hongkong Bank mögött a második helyet foglalja el. Ez utóbbi júniusban már hangoztatta: azt fontolgatja, hogy operatív bázisát kiterjeszti Kínára, ezért egyre több menedzsert telepít át Sanghajba.
A pénzügyi összefonódásokról kirajzolódó képhez tartozik, hogy a krach előtti hónapokban a hongkongi tőzsdén a kötések növekvő mértékben Kína-részvényekre tevődtek át. A zuhanás előtt több jelentős új kínai akciót is beharangoztak. A legnagyobb – 3 milliárd dollárt jóval meghaladó – kibocsátást a távközlés területén egy Hongkongban bejegyzett új cég, a kínai Posta- és Távközlési Minisztérium által ellenőrzött China Telecom feltűnése jelenti. Ezenkívül egy sor vállalatról – köztük a Hongkong Bank többségi tulajdonában lévő Hang Seng Bankról – híresztelik azt, hogy náluk a kínai “hatalomátvétel” hamarosan bekövetkezik. Az összefonódás tehát igen szoros. És tény, hogy 1997 augusztusa óta a nagy világtőzsdék mutatói közül a Hang Seng index szenvedte el a legmeredekebb zuhanást (lásd a grafikont). Oksági kapcsolat a “visszatéréssel” azonban nem bizonyítható.
A horizonton emellett egy sor más probléma is felbukkant – mindenekelőtt Hongkong csökkenő versenyképességét kell itt megemlíteni. Minél gyorsabban halad előre ugyanis a kínai nagyvárosok infrastrukturális fejlődése, annál nagyobb lesz a kvalifikált munkavállalók kínálata; minél nagyobb lesz a bizalom Kína stabilitása iránt, annál vonzóbb alternatíva lehet Hongkonggal szemben Shanghaj és Kanton.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy – a Peking által nyújtott célzott támogatás és a természetes fejlődési ciklusok miatt – új növekedési súlypontok jelennek majd meg Észak- és Kelet-Kínában. A “világra nyíló kapu” funkcióját tehát új centrumok fogják átvenni, mindenekelőtt természetesen Shanghaj, amely Hongkongnál sokkal nagyobb belkínai vonzáskörzettel rendelkezik. Így Kína és a volt koronagyarmat összefonódásának értelmét egyre hangsúlyozottabban a város nemzetközi pénzügyi központ szerepe adja. Ezért olyan izgalmas kérdés tehát – a napi viharoktól függetlenül – a hongkongi tőzsde jövője.