INGATLANBERUHÁZÁS A VÁCI UTCÁBAN – Vasakarat

A főváros kirakatának számító Váci utcában, a Millennium Center átadásával, az utóbbi évek legnagyobb szabású ingatlanrekonstrukciója fejeződik be a napokban. A 7,4 milliárd forintos beruházásba az osztrák főtulajdonos pénze mellé az önkormányzat apportálta a telket.

A “sétálós” Váci utca környéke egyetlen lerobbant épületének számított az évtized közepéig az a Pesti Barnabás utcai ingatlan, amelynek helyén már a római korban is fürdő működött. A telken lévő Vasudvar palotát 1872-ben építette Schopper Jenő, akinek vaskereskedő ősei a XVIII. században telepedtek le itt. A Vasudvar a kilencvenes években már csak téli kirakodóvásároknak és fenyőfaárusoknak adott helyet, míg az önkormányzat befektetőt nem talált a telkéhez. A Vasudvar Hotel Kft. 1993-ban alakult meg. Többségi – 80 százalékos – tulajdonosa az osztrák GiroCredit Bank (a mai Erste Bank) lett, míg az V. kerületi önkormányzat a telek apportjával 20 százalék részesedéshez jutott. A cég létrehozása, majd a műemléki hatóságokkal való egyeztetés, illetve a tervek részletes kidolgozása után végül 1995-ben indult el a beruházás. A Vasudvar újraépítése mintegy 460 millió schillingből (mai értéken körülbelül 7,4 milliárd forintból) valósult meg. A beruházást a GiroCredit által vezetett bankkonzorcium finanszírozta, részben az abban részt vevők által nyújtott 300 millió schillinges hitelből.

A jövő héten megnyíló, 25 ezer négyzetmétert meghaladó nettó alapterületű Millennium Centerben 3,5 ezer négyzetméteren üzletek, közel 3 ezer négyzetméteren pedig irodák lesznek; emellett az épületben egy 108 lakosztályos Marriott-apartmanház és egy 160 férőhelyes parkoló kapott helyet. Az egykori Vasudvarból a beruházóknak meg kellett hagyniuk az eredeti főhomlokzatot, és az üvegtető is a régi formájában újult meg, egyebekben azonban egy modern központot építettek. A nyitást követően az egész létesítmény üzemeltetője a Marriott International lesz.

Címkék: Hetilap: Röviden