ÁGAZATI KONCENTRÁCIÓ – Befőzés

Túl népes a tartósítóipar - a mintegy 300 hazai feldolgozót, úgy tűnik, nem képes eltartani a piac. Egyre többen kénytelenek lehúzni a redőnyt, a koncentráció elodázhatatlan. Az óriások növekedése már meg is kezdődött.

Hét éve a tartósítóipar csaknem 800 ezer tonnás termelésének háromnegyedét még a 13 nagy állami konzervgyár adta. A többin a kisebb szövetkezeti, társulási formában dolgozó üzemek osztoztak. A vezető cégek időközben túljutottak a privatizáción: magán – illetve állami banki – kézbe kerültek, de továbbra is a nagyok viszik a prímet. A termelés 70 százalékát 22 társaság adja. Közöttük azonban egyedül a mintegy 20 milliárd forintos forgalmú Limpex-csoport nagysága kiemelkedő.

A Kereskedelmi és Hitelbank három éve, adósság fejében jutott hozzá a nagyatádi, a szegedi, a nyíregyházi és a hatvani konzervgyárhoz. A Limpex-csoportot alkotó négyesfogat saját értékelése szerint a piac 18-20 százalékát, a konkurensek szerint ennél jóval nagyobb részét uralja. A bank csak átmenetinek tekinti a konzerv-portfoliót, amelytől némi “kondíciótorna” után szeretne megválni. Azt remélik, hogy az eredeti piaci érték – a névérték 60 százaléka – helyett akár kétszeres áron is túl tudnak majd adni a cégcsoporton. A bank egyébként már tavaly szeretett volna megszabadulni a csomagtól. A decemberben ajánlatot tevő amerikai konzorcium vételi opciója azonban nyárra lejárt, s az üzlet nem jött létre. (A nagyatádi gyár iránt élénken érdeklődött a Globus Rt. is, de a felek nem tudtak megállapodni.) Jelenleg egy német és egy amerikai befektetői csoport vizsgálja a portékát; közülük az előbbi tűnik esélyesebbnek. A Figyelő információi szerint az üzletet jövő tavaszig tető alá kívánják hozni.

A szakemberek egyelőre csak találgatják, hogy a bank egyben, vagy cégenként válik majd meg a gyáraktól. A vezérigazgató szerint a Limpex már egységes cég, amelyet egyben érdemes megvásárolni. A felszeletelést a menedzsment sem támogatja, mert értékvesztéssel járna, ha a cégcsoport elveszítené piaci súlyát.

A Limpex helyett a fővárosi Globus Konzervipari Rt. máshol próbált szerencsét, hogy a nyersanyagbázishoz közel kerüljön. A cég a napokban a Csabai Konzervgyár Rt.-vel írt alá szándéknyilatkozatot az egyesülésről. Ezzel hazánk egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata jöhet létre, amelynek jövő évi árbevétele meghaladhatja a 20 milliárd forintot.

A Globusban egy német illetőségű tulajdonos, Temesfői István szerzett 51 százalékos tulajdont, míg a csabai cég tulajdonosai – egy magyarországi társaságon keresztül – külföldön bejegyzett befektetési alapok. A házasság után a két feldolgozó jól kiegészítheti egymást. A Globus ugyanis hús- és ételkonzervekben, ételízesítőkben, gyümölcslevekben erős, a Csabai Rt. profilja pedig a zöldség- és gyümölcskonzerv, a gyümölcslé, a paradicsomsűrítmény és a száraztészta. A Globus az összeolvadás révén nyert kapacitásokkal bővítheti a piacait.