Az ázsiai valutaválság után az IMF megkísérli szigorítani szankcionáló mechanizmusát. Ellentétben ugyanis 1994 decemberével, amikor a mexikói pezó hirtelen zuhanása hidegzuhanyként érte a washingtoni valutahatóságot, a szakértők már 1996 júniusában nyomatékosan figyelmeztették Thaiföldet, hogy a bath szoros kötődése a dollárhoz hosszú távon nem tartható. Az IMF közgazdái Kuala Lumpurban is igyekeztek a kormányra hatni, hogy fékezzék meg a felfújt növekedési eufóriát. Azonban az érintett kormányok egyszerűen elengedték a fülük mellett a figyelmeztetéseket.
A szervezet belső köreiben most azon gondolkodnak, hogy a jövőben miként lehet ilyen esetekben nagyobb megelőző erőt kifejteni. Eddig az IMF által végzett költségvetés- és valutapolitikai vizsgálatok eredményét csak az érintett ország hozzájárulásával tették közzé. Ha most “automatikusan” nyilvánosságra hozzák, hogy egy országot kedvezőtlen kritika sújt, akkor a piacok – a stáb reménye szerint – megalkothatják a maguk véleményét és megfelelően reagálhatnak.
Ennek előfeltétele, hogy a tagországok tárják fel pénzügy-politikai helyzetüket az IMF-nek – feltéve persze, hogy ismerik azt. Az OECD-országok államadósságának gyors növekedését (a nyolcvanas években jellemző 40 százalékról a GDP 70 százalékára) például arra vezetik vissza, hogy gyakran maguk az ipari országok sem voltak tisztában pénzügyi határozataik hosszú távú hatásaival. Ezért fegyverkeztek fel jobban az IMF-stratégák legutóbb Hongkongban. A likviditási tartalékként rendelkezésre álló különleges lehívási jogokat (SDR) évekig tartó gyötrelmes tárgyalások után végre megduplázták, így a nemzetközi szervezet alaptőkéje 45 százalékkal, 285 milliárd dollárra nőtt.
A valutastratégák reményeket fűznek a Hongkongban elhatározott úgynevezett “25 alapelvhez” is. A bázeli bankbizottságban a nemzetközi pénzpiaci felügyelet számára kidolgozott szabványokkal az ipari országok egyenjogú partnereknek ismerik el a feltörekvő piacokat, és eszköztárat adnak a kezükbe, amellyel a jövőben reálisan felmérhetik pénzügyi és bankrendszerük szilárdsági fokát.
Robert Rubin amerikai pénzügyminiszter szerint emellett az IMF-nek a jövőben nagyobb nyomást kell kifejtenie azokra a bankokra is, amelyek részt vesznek a “könnyű pénz” elosztásában, és a pénzkihelyezőket is az eddiginél szigorúbban kell megbüntetni a meggondolatlan hitelekért. Ennek a mechanizmusát azonban még nem dolgozták ki.