NORVÉG HÍDFŐ – Terjeszkedőben

Az 51 százalékban norvég állami tulajdonban levő Norsk Hydro 1990 elején nyitott képviseleti irodát Budapesten - ebből lett 1994 januárjában a Hydro Hungary Kft. Gerd Vermeer ügyvezető igazgatót itteni terveikről kérdeztük.

Milyen területekre koncentrálnak Magyarországon?

– Régóta érdekel bennünket a magyar alumínium-ipar, rendszeres vásárlók vagyunk – ide szerettünk volna beruházni is. A Hungalu-tendert ugyan elvesztettük, de érdeklődésünket az ágazat iránt nem. A Norsk Hydro a legnagyobb műtrágyagyártó és -forgalmazó cég a világon, így igen aktívak vagyunk a magyar mezőgazdasági piacon is. Szívesen szereznénk részesedést a Péti Nitrogénművekben – ez egy régebb óta meglévő, ám jelenleg alvó érdeklődés. Az elmúlt egy év alatt ugyanakkor – 2,5 milliárd forintos befektetéssel – teljes vagy többségi tulajdont szereztünk hét magyar mezőgazdasági termékeket forgalmazó cégben, az ország különböző területein.

A Norsk Hydro kőolaj- és gázkitermeléssel is foglalkozik. E téren vannak terveik Magyarországra vonatkozóan is?

– Nyers és finomított olajat csak a skandináv piacon adunk el, földgázt azonban egészen Spanyolországig szállítunk. Nemrégiben kötöttünk szerződést Csehországgal, s jelenleg tárgyalunk a Mol képviselőivel is, itt azonban még nem született megállapodás. Ennek ellenére, már ma is van norvég gáz Magyarországon. Német partnerünk, a Ruhrgas ugyanis szállít ide Ausztrián keresztül, a nemrégiben megépített csővezetéken. Márpedig a németeknek nincs saját földgázuk, tehát – ha kerülő úton is – bent vagyunk a magyar piacon.