Eredetileg a lehetőségek bemutatása miatt kezdték meg az év elején az egyeztetést az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt., illetve a vagyonkezelés jövőjéről. A vagyonkezelő még februárban kért fel pályázat útján öt kiválasztott szakértő csoportot – a Pénzügykutató Rt.-t, a GKI Gazdaságkutató Rt.-t, a KPMG Hungária Kft.-t, a Privatizációs Kutatóintézetet és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem kutatóit összefogó Zarexet – arra, hogy foglalják össze érveiket, elemezzék a nemzetközi tapasztalatokat, s tegyenek javaslatot a vagyonkezelés jövőjére. Az ÁPV Rt. önálló különbizottságot állított fel a tanulmányok elbírálására.
A testület végül olyan álláspontot alakított ki, amelyik leginkább az ÁPV Rt. könyvvizsgálója, a KPMG, illetve a GKI álláspontját tükrözte: e két szervezet – európai példákra alapozva – egy holding típusú megoldás mellett érvelt. Ezzel szemben a decentralizáció (emellett tette le a garast a Pénzügykutató Rt.), illetve a “gyenge” vagyonkezelő és a mellette működő “erős” Nemzeti Fejlesztési Társaság koncepcióját (ez utóbbit a Privatizációs Kutatóintézet javasolta) gyakorlatilag figyelmen kívül hagyták.
Voszka Éva, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa a holding típusú megoldást azért utasította el, mert így a politika továbbra is közvetlenül befolyásolhatná az állami vagyonnal való gazdálkodást. S hogy a történet még inkább csupán az ÁPV Rt. jövőjéről szóljon, feledésbe merült Sárközy Tamás jogászprofesszor ötlete is arról, hogy az egyszerűsített privatizációt a Magyar Fejlesztési Bank Rt., az ingatlanvagyon el-adását pedig a Kincstári Vagyoni Igazgatóság fejezze be. Sárközy elképzeléséből csupán a KPMG által is javasolt pont maradt meg a végleges változatban: a tartós állami tulajdonú nagyvállalatokat adják a szaktárcák kezébe.
Végül az ÁPV Rt. különbizottsága által elfogadott, és Csiha Judit privatizációs miniszter által a gazdasági kabinet elé vitt előterjesztés három lehetséges megoldással számol. Ezek közül kettő holding típusú vagyonkezelést javasol. Az első szerint létrejöhetne egy elkülönített szervezet – a Magyar Holding -, amely az ÁPV Rt. utódja lehetne, míg a második megoldás alapján a minisztériumok kezelnék az állami vagyont. A harmadik változat viszont egy – a kincstárhoz kapcsolódó – “integrációs” modellt mutat be.
Szittner Károly, az ÁPV Rt. menedzsere úgy véli, a komolyabb egyeztetések csak most kezdődnek. A vagyonkezelő illetékesének reményei szerint egy hónapon belül megszületik majd a várt döntés. Csiha Judit privatizációs miniszter mindenesetre ugyancsak bizakodó volt a hét végén, mondván: januárig eldőlhet a vagyonkezelés sorsáról folytatott vita. A miniszterek véleménye azonban továbbra sem ismert, s nem létezik hivatalos álláspont a legnagyobb kormánypárt részéről sem.
Az egyeztetések folyamata a múlt csütörtökön indult volna, ám a kormányülésen tárgyalás nélkül levették a napirendről a kérdést. A folytatás sem volt szerencsésebb: a gazdasági kabinet pénteken tárgyalta az előterjesztést, információnk szerint nem sok sikerrel. Annak ellenére, hogy Csiha Judit a kabinet ülése után nyíltan kiállt az önálló holding létrehozása mellett, elhárítandó ezzel a tárcásított megoldás fő veszélyét: az állam szabályozási és tulajdonosi funkciójának vegyítését. A tárgyalások folytatását ugyan a gazdasági kabinetben is elhatározták, ennek időpontjában azonban nem tudtak megegyezni. Maradtak tehát az elvi álláspontok: “a kérdéssel foglalkozni kell, a döntést elő kell készíteni”. A kabinet azonban nem foglalt állást az ügyben, merthogy többen megkérdőjelezték: miért most kell ezzel foglalkozniuk.
A halasztást a Figyelő kormánypárti forrása három olyan okkal indokolta, amelyet “menet közben” ismert fel a szocialisták politikai vezérkara. Az első az, hogy a magánosítás mindenképpen áthúzódik 1998-ra. Elegendő az MVM Rt. privatizációjának – már bejelentett – jövő évi folytatására, vagy a Mol Rt. idén elmaradt újabb tőzsdei kibocsátására gondolni. Másrészt az eladások jelenleg is folynak: a Matáv, az OTP, vagy az egyszerűsített privatizáció esetében. Valószínűsíthető tehát, hogy szeptember elején a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frakcióülésén ezért közölte a miniszterelnök minden korábbi bejelentésre rácáfolva, hogy a magánosítás csak jövőre ér véget. A másik ok, hogy a választás előtt újabb érzékeny pont lehet a záráshoz szükséges elszámolás. Erre 1997 vége előtt semmiképpen sem kerülhet sor, kihagyni pedig már azért sem lehet, mert erre a választások előtt a szocialisták egyértelmű ígéretet tettek. A zárást mindenképpen az Országgyűlésnek és az Állami Számvevőszéknek is meg kellene tárgyalnia – s az 1994-es választások előtti időszak “ügyei” is óhatatlanul a mostani kormányon csapódnának le, nem csupán az azóta történtek, mint például a Tocsik-Suchman-Szokai-botrány. A jegelési hajlandóságot erősíti harmadrészt az a félelem is, hogy a vagyonkezelés ügye óhatatlanul újabb súlyos vitát gerjesztene a két kormánypárt között. A szabaddemokraták nem szeretnék ugyanis – ahogyan Bauer Tamás képviselő már megfogalmazta – “bebetonozni” az állami befolyást több száz milliárd forintnyi vagyon felett.
Értesüléseink szerint a két hete lezajlott egyezetésen jottányit sem közeledett a vitázó koalíciós felek álláspontja. Csiha Judit következetesen a holding típusú rendezés mellett érvelt. Szabaddemokrata tárgyalópartnerei – Bauer Tamás és Tardos Márton – viszont, pártjuk álláspontját is képviselve, ezt mereven elutasították. Miért kellene a vagyonkezeléshez külön szervezet, amikor a meglévők alá tartozó intézmények is megfelelően elláthatnák a feladatot – vetették ellen. Ilyenek lehetnének például a Pénzügyminisztérium (PM) alá tartozó szervezetek, vagy egyes bankok. Az elutasítás újabb érve volt, hogy a privatizáció nem fejeződik be a közeljövőben, s legkevesebb 150 milliárd forintnyi értéket kell még magánkézbe adni. A folytatás közben pedig cseppet sem lenne célszerű a meglévő kereteket megbontani.
Túlságosan leegyszerűsít azonban az, aki azt állítja, hogy a két párt közötti vitáról szól a történet. Tény, hogy az MSZP-ben sincs meg a szükséges támogatás a gyors döntéshez. A pártban aggályokat kelt, hogy túl nagy hatalom maradhat a vagyonkezelő kezében, s így bizonytalan, hogy mi lesz a sorsa az ott lévő, elsősorban reorganizációs pénzeknek.
Nem sok jelentősége van annak, hogy a választások előtt, avagy után születik meg a végső döntés – állítja Puch László, az MSZP ügyvivője. Szerinte a kérdés aktualitását paradox módon éppen az adja, hogy már nem kardinális gazdaságpolitikai probléma a politikusok számára a privatizáció. Mindenesetre szerinte a törvénytervezetet tavasszal már tárgyalhatná is az Országgyűlés. Az ügyvivő a holding-megoldást az “egyik járható útnak” nevezte. Indoklása szerint ugyanis a szabályozási és a tulajdonlási jogosítványok szétválasztása mindenképpen indokolt.
Szittner Károly szerint a ma eladható vagyon nagy részének jövőjét befolyásolja a döntés. Az érintett cégek között szerepel például az 50 százalékban tartós állami tulajdonban maradó MVM Rt. (249 milliárd forintnyi jegyzett tőkével), a 25 százalékban tartós állami tulajdonú Mol Rt. (99 milliárdos), a Rába (11 milliárdos), a Diósgyőri Acélművek (10 milliárdos), vagy a 26 Volán-vállalat (összesen 800 milliós jegyzett tőkével). A továbbiakban persze még változhat a tartós állami kezelésben maradó vagyon nagysága, de ma mintegy 70-80 milliárd forint könyv szerinti értékűre teszik azt a vagyont, amit a következő években sem lehet majd eladni.
A döntés elhalasztása persze az ÁPV Rt. menedzsere szerint is elképzelhető, csak éppen úgy véli: az ahhoz kapcsolódó politikai indokok nem egészen helytállóak. A privatizáció végleges lezárására ugyanis felesleges hivatkozni, hiszen mindig lesz eladnivaló állami vállalatrész. Nem indokolja szerinte a halasztást az elszámolás elkészítése sem. A zárás jelenleg embrionális állapotban van ugyan, ám a vagyonkezelő “keményen dolgozik”, s a végleges változat elkészülése 1998 közepére várható.
Újabb adalék, hogy miközben a vita folyik, az ÁPV Rt. szeptemberben már meg is tette az első lépéseket a holding-szervezet felé. Megszüntették a vagyonkezelési igazgatóságot, s az ottani vállalatok a szakmailag érintett igazgatóságokhoz kerültek: az erdészet és a Tokaj Kereskedőház Rt. például az agrár-, a Dunaferr az alapanyag-portfoliókhoz. E lépéseket egyébként az egyre kevesebb privatizációs feladattal is indokolta Becker László, a nemrégiben alakult Nemzetközi Privatizációs és Befektetési Kft. ügyvezető igazgatója, a vagyonkezelési igazgatóság korábbi vezetője. Szerinte szakmailag leginkább a Magyar Holding felállítása lenne indokolt. Piacgazdaságban ugyanis a kormányzati szervek feladata a stratégiai kérdések kimunkálása és a reguláció. A döntéshozónak tehát semlegesnek kell lennie, s ennek ellentmond a tulajdonosi szemlélet, mert az a társaságok érdekeit védi.
A privatizációs törvény ilyen tartalmú módosítását indokolja az is, hogy a most érvényes szabályozás alig érinti a tartós vagyonkezelést; holott a tartós állami tulajdon védelmében nem lenne jó sokáig halasztani a módosítást – tette hozzá Becker László. Azaz az új törvényben a korábbi privatizáció-központúságról kerüljön át a hangsúly a vagyonkezelésre. Merthogy a magánosítás – úgy, ahogyan azt hét éve megfogalmazták – mára gyakorlatilag véget ért. Természetesen a továbbiakban is lesznek eladások, ám annak semmi köze sem lesz majd a politika által 1990-ben megfogalmazott privatizációs célokhoz, azaz az állami tulajdon lebontásához.
Kérdés persze, hogy a halasztás nem érinti-e kedvezőtlenül a tartós állami kezelésben maradó százegynéhány vállalat sorsát. Ahogyan a GKI júniusi tanulmánya fogalmazott: az állami tulajdon minimalizálását indokló egyik adottság éppen a magyar állam tőkeszegénysége. Annál is inkább, mert a ma hatályos privatizációs törvény három kategóriát jelöl meg, mint amely e körben marad. Ilyennek bizonyulnak az országos közüzemi szolgáltatók, a nemzetgazdasági fontosságú stratégiai cégek és a honvédelmi (vagy más, különleges feladatot megvalósító) vállalatok. A többi vagyonrészt viszont mihamarabb el kellene adni…