IFC-TÁRGYALÁSOK – Költőpénz

A Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) igazgatóságának több tagja is Budapesten tárgyalt a hét végén. Úgy vélték, számukra még legalább 3-5 évig jut itt feladat, és ennek során az IFC akár évi 100 millió dollárt is invesztálhat.

Több fontos döntéshozó társaságában az IFC október elsejével kinevezett regionális igazgatója, Kenneth Assal igyekezett felmérni a múlt héten az itteni befektetési lehetőségeket. Tették ezt éppen az előtt, hogy az IFC az elkövetkezendő évekre megalkotná erőforrásainak elosztásáról is “rendelkező” stratégiáját.

A társaság az elmúlt évben ugyan nem fogott jelentős magyarországi beruházásba – összesen egy befektetésre, az Eru-Hungária sajtgyárra futotta -, a jövőben azonban több cég is részesülhet IFC-tőkében. A Világbank-csoport tagja jelenleg a Bábolna Rt. és az Ikarus iránt érdeklődik, de lehetőséget lát a Volán finanszírozásában is. A társaság – mint már korábban többször – bankokra is “kacsingat”; napirenden szerepel például a Mezőbank, ahová az IFC-vel Moldáviában már sikeresen együttműködő Girocredit szeretné őket társnak. Egyébként pedig a tőkeemeléses privatizáció és az állami garanciát nem igénylő beruházások jelentik azokat a területek, amelyeknél az IFC közreműködésére hazánk számot tart.

A szervezet szívesen áldoz a pénz- és tőkepiac eddig meg nem honosodott területeibe: így például részt vesz a Focus hitelminősítő megalapításában, és jelzálog-hitelintézeti tőkebefektetést is tervez. Emellett beszállna hosszú távon megtérülő energetikai, környezetvédelmi beruházásokba, és kapcsolódni kíván a Világbank önkormányzati és egészségügyi finanszírozási programjához is. Az invesztíciók összege akár az évi 100 millió dollárt is meghaladhatja, de mindenképpen nagyobb lesz az eddigi befektetésnél.

Címkék: Hetilap: Röviden