IMF-ÉRTÉKELÉS – Mint mindig

Továbbra is érdemes a magyar gazdaság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készenléti hitelére - summázta legutóbbi felülvizsgálatát a pénzügyi szervezet. A vonatkozó 264,2 millió SDR összegű kölcsönt azonban Magyarország ezután sem kívánja felvenni.

Utolsó itteni felülvizsgálatának eredményét tette közzé a múlt héten az IMF. Hasonlóra – lévén, hogy a készenlétihitel-megállapodás februárban lejár – többé nem lesz alkalma. A vizitek ettől kezdve csupán évi egy alkalomra, a szervezet alapokmányának IV. cikkelye szerinti gazdaságpolitikai konzultációra korlátozódnak. Az IMF-nél egyébként azt tervezik, hogy a nálunk bevált gyakorlatot – melynek során a kölcsönök nyújtásától egyre inkább elmozdultak a tanácsadás felé – a térség más országaiban is “meghonosítják”. Ugyanakkor sürgősségi hitelek folyósítására a továbbiakban is sor kerülhet.

A magyar gazdaság fejlődését mindenesetre ezúttal is olyannak találta az IMF, amely megfelel a hitelmegállapodásnak, illetve a kiigazító programnak. Feszültségforrásként értékelte viszont a washingtoni szervezet a tb-költségvetés hiányát és a bérek növekedésének gyors ütemét. Az elemzők a fiskális és monetáris politika összehangolásának szükségességére is felhívták a figyelmet, és óvtak a közkiadások esetleges megugrásától. Mindazonáltal dicsérték a nyugdíjrendszer megreformálására tett lépéseket, nyugtázták a fizetésimérleg-hiány, valamint a külső államadósság csökkenését, és elismerően szóltak az infláció mérséklődéséről is.

Címkék: Hetilap: Röviden