Néha az az érzésem, hogy valójában nem mi szereztünk tulajdont a Pharmavitben, hanem ők a mi cégünkben – tréfálkozik a Bristol-Myers Squibb Co. európai elnöke. Samuel A. Hamad ezt a magyarországi vállalat jó üzletmenetére és menedzsmentjének aktivitására alapozva állítja. A többségi tulajdonos multinak egyébként a gyógyszeriparban, a kozmetikai termékek és a gyógyászati segédeszközök terén vannak érdekeltségei. Gyártóként jelen van az Egyesült Államokon és Franciaországon, de megvetette már a lábát Latin-Amerikában és Dél-Kelet-Ázsiában is. Nyilván ez a világpiaci jelenlét segíti most a Pharmavit vezértermékét, a Plussz pezsgőtabletta-családot ahhoz, hogy – kilépve a közvetlen közeli régiókból – immár például a Fülöp-szigeteken is megjelenjen.
Európai megbízatása előtt Hamad – saját bevallása szerint – egyértelműen Dél-Kelet-Ázsiát és Latin-Amerikát jelölte volna meg a legnagyobb növekedési potenciált magában hordozó régióként. Augusztus végén Oroszországban, Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon tett látogatása után azonban állítja: világszinten az egyik legígéretesebbnek a közép- és kelet-európai térség mutatkozik. Nálunk például az üzleti tevékenység évi 30-40 százalékos növekedésére számítanak; márpedig a világon csak nagyon kevés olyan ország akad, ahol hasonló kilátásokkal kalkulálhatnának.
A szakember – aki egyébként az Amerikai Gyógyszerkutatók és -gyártók Szövetsége Nemzetközi Szekciójának elnöke is egyben – hasonlóan foglalt állást egy tengerentúli szaklapnak adott interjújában is. A világnak erre a szeletére sokáig alig figyelt az amerikai gyógyszeripar, pedig a régió lakosainak nagy száma, a várhatóan szélesedő középosztály és a növekvő egy főre jutó jövedelem alapján az itteni lehetőségek szinte határtalanok.
Arra a kérdésünkre, hogy az egykori Szovjetunió piacait elég stabilnak tekinti-e ahhoz, hogy ott befektessenek, Hamad meglehetősen diplomatikusan reagált. Szerinte az olyan területeken, amelyeknek magas a növekedési potenciálja, mindig lesznek jó és rossz pillanatok. Hosszú távra tekintve azonban a válasz aligha lehet kétséges. Ezért az elnök arra bátorítja cégét, hogy keményen invesztáljon ezekbe a piacokba. Még akkor is, ha a helyzetet némiképp bonyolítja, hogy Oroszország, illetve a volt szovjet tagköztársaságok és Kína között komoly verseny van kibontakozóban.
Befektetésen egyébként nem feltétlenül termelőberuházást kell érteni: a gyógyszeriparban nem sok kicsi, hanem sokkal inkább kevés nagyüzemre van szükség, amelyek az egész világot el tudják látni termékeikkel. Néhány régióban azonban a termelésbe is befektetnek – mindenekelőtt ott, ahol ezt az állam az üzlet feltételeként szabja, no és persze gazdaságos is. Alapkutatásokat a jövőben sem kívánnak idetelepíteni, ám a klinikai fejlesztés egyes fázisait többek között magyar, cseh és orosz laboratóriumokban végeztetik el.
A külföldi gyógyszergyártókat gyakorta éri az a vád, hogy áraikat irracionálisan magasra emelik, s ezzel hozzájárulnak az egészségbiztosítás deficitjének felduzzadásához. Erre válaszul az elnök a gyógyszeripar saját szempontját világítja meg: egy-egy új termék kidolgozása a kutatástól a piacra juttatásig körülbelül 400-500 millió dollárba kerül. A gyártók tehát áraikban az újabb és újabb hatóanyagok felfedezésébe beleölt hatalmas összegeket próbálják érvényesíteni.
A gyógyszerek vagy gyógyhatású készítmények reklámozásával kapcsolatban – az eredetileg marketingesként induló – Hamad a gyártók társadalmi felelősségére apellál. Számos terület létezik, ahol a lakosság tájékoztatása sokat segíthet. Szerinte ebből a feladatból – országonként és egészségügyi rendszerenként eltérő, testre szabott módszerek alkalmazásával – a gyógyszergyártóknak is részt kell vállalniuk.