Budapest regionális pénzügyi központ szerepéről számos tanulmány és (fél)tudományos előadás született az elmúlt években – eleddig kézzelfogható eredmény nélkül. Úgy tűnik, a szerveződőfélben lévő Budapesti Üzleti és Pénzügyi Szervező Rt.-ben (Büpüsz) most végre testet ölt a gondolat. A társaságot a Kereskedelmi és Hitelbank, a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB), a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), a Patkó András egykori pénzügyminiszter-helyettes nevével fémjelzett, New York-i illetőségű AP International, valamint a Bank és Tőzsde című pénzügyi lapot kiadó Aranypénz Rt. hozza létre, egyenként 2-2 millió forintos befizetéssel. A jelenleg cégbírósági bejegyzés alatt álló Büpüsz – az alapítói segítség mellett – leendő szponzorainak támogatásából kívánja előteremteni bevételeit. Utóbbiak között biztosítótársaságokra, tanácsadó és auditcégekre, a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) vagy éppen a Fővárosi Önkormányzatra számítanak – mindezek ugyanis közvetve vagy közvetlenül érdekeltek a magyar főváros regionális versenypozícióinak erősítésében.
Tény, hogy a hazai pénzügyi infrastruktúra – a bankrendszer tulajdonosi szerkezete és technikai színvonala, a magyar pénzügyi jogszabályok viszonylagos kidolgozottsága és eurokonform jellege – jelentős versenyelőnyhöz juttatja Budapestet az átalakulóban lévő régióban. Kár lenne tagadni, hogy a közelmúltban lezajlott csehországi pénzügyi válság – melynek szele Lengyelországot is megérintette – ebből a szempontból (is) Budapest malmára hajthatja a vizet.
Ma már az itteni bankok tőkéjének többségét külföldi befektetők jegyzik. Az állam tulajdonosként egyre kisebb szerepet játszik: a legnagyobbnak számító OTP Bank meghatározó része például pénzügyi, a kisebbek túlnyomó része szakmai befektetők tulajdonában van. A hitelintézetek néhány kivételtől eltekintve a világ fejlettebbik felében megszokottakkal azonos jövedelmezőségi és prudenciális szempontok figyelembevételével végzik munkájukat: a minősített követelések állománya és a tőkeellátottság tekintetében jobban állnak legtöbb régióbeli versenytársuknál.
Ugyanakkor a BÉT is kiemelkedő teljesítményt nyújt az utóbbi időszakban: növekedése egyaránt felülmúlja a prágai és a varsói tőzsde bővülésének ütemét, miközben technikai és jogi infrastruktúrája szintén elfogadhatónak minősíthető.
A regionális vezető szerep mellett érvelők mindezen kívül szeretik felhívni a figyelmet az ország földrajzi elhelyezkedésére is. Ez a megelőző évtizedekben, illetve századokban ugyan nem feltétlenül hatott a politikai stabilitás és a gazdasági prosperitás növekedése felé, ez egyszer viszont előnyös is lehet. Kelet és nyugat között közvetíteni ugyanis – kivált, ha a közvetítő alapvetően a nyugati gazdasági és politikai intézményrendszerbe ágyazottan teszi ezt – igen jövedelmező vállalkozás lehet.
A kérdés csupán az: mit tehet mindennek érdekében egy alig tízmillió forintnyi alaptőkével létrejövő, a tevékenysége megkezdését követő másfél évben – a Figyelő információi szerint – ötvenmillió forintos költségvetéssel gazdálkodó, úgymond félállami-félüzleti társaság. (A bevételek jó részének a már említett szponzoroktól kell majd érkeznie, pénzügyi vagy természetbeni hozzájárulásként.)
A Büpüsz feladata – az első időkben legalábbis – döntően tanulmányok megíratására és üzleti találkozók, konferenciák szervezésére korlátozódik majd. Emellett rövid távon fejlesztési projektek kidolgozása és finanszírozási hátterük megszervezése szerepelhet jelentősebb súllyal a cég életében. Tétényi Tamás, a Pénzügyminisztérium főcsoportfőnöke, a szerveződő társaság igazgatóságának elnöke (aki mellesleg hasonló pozíciót tölt be az MFB élén is) a Figyelőnek mindenesetre kijelentette: a Büpüsz a későbbiekben akár maga is felléphet tőkebefektetőként. Egyelőre azonban ő is a kedvező pénzügyi környezet kialakításához és megőrzéséhez szükséges “attitűdök” erősítését tekinti a társaság fő céljának. Ez – az üzleti élet szereplőinek közvetlen részvételével – kedvező hatást gyakorolhat az államigazgatás teljesítményére is. A főcsoportfőnök szerint Magyarország stabil, nemzetközileg integrált helyzete teszi lehetővé egy regionális pénzügyi központ kialakítását, aminek során végre “erényt csinálhatunk a múlt hibáiból”. A fejlett világtól való elzártsághoz és a – Kornai János kifejezésével élve – bürokratikus koordináció túlsúlyához hozzászokott, szerencsés esetben valamelyik kelet-európai nyelvet beszélő, idősebb bankárok és üzletemberek ugyanis nyugati kollégáiknál könnyebben megtalálhatják a régió piacai felé vezető utakat.
Természetesen Budapest mellett más térségbeli fővárosok is igényt tartanak a pénzügyi központ szerepére, ám a magyar fővárosnak – Antal László szerint – nem rosszak az esélyei. Budapest már ma is több multinacionális társaság, bank és tanácsadó cég regionális központjának ad helyet, pénzügyi intézményrendszere pedig legalább olyan fejlett, mint a hozzá hasonlóan átalakulóban lévő riválisoké. A versenyképesség javításához viszont még jó néhány lépést érdemes megtenni, miközben azt is figyelembe kell venni, hogy a pénzügyi élet irányításában lehetetlen a nemzetközi vonatkozásoktól függetlenül gondolkodni.
Amikor például arról van szó, hogy érdemes-e szorgalmazni a BÉT-nek a Budapesti Árutőzsdével való összevonását, illetve miként kell az egységes tőzsdét megszervezni, akkor a régió egészében befektető pénzügyi alapok igényeivel kell a döntéshozóknak számolniuk. Az önszabályozó tőzsdék jövőjének kérdése ugyanakkor a kormányzati és a magánszektor egymásrautaltságának is iskolapéldája lehet. Kellően liberalizált jogi környezet nélkül ugyanis nem lehet a tőkepiacot hatékonyan működtetni, miközben az értékpapírok és a származékos piaci termékek adásvétele csak a magánbefektetők igényein alapulhat.
Közhivatalnokok és magánbefektetők érdekei és gondolkodásmódja persze sohasem lesz teljesen megegyező egymással, ám egy szerencsésen kialakított gazdaságszervező cég talán segíthet közelíteni az álláspontokat. Ehhez leginkább arra van szükség, hogy a társaság vezetői ne tévesszenek mértéket: hisz feladatuk nem a piaci folyamatok vezénylése, hanem csupán azok elemzése és közvetett befolyásolása lehet.