ELKÖTELEZETTEN

A Büpüsz igazgatósága várhatóan felvonultat majd néhány, a banki és a tőzsdei világban jól ismert nevet. A felügyelőbizottság elnöki posztjára pedig Antal Lászlót, az MKB – és egyben a pénzügyminiszter – tanácsadóját sikerült a szervezőknek megnyerniük. A társaság mindössze 4-5 fős menedzsmenttel rendelkezik majd, a nagyobb léptékű munkákat – megbízási szerződéses formában – várhatóan külső [...]

A Büpüsz igazgatósága várhatóan felvonultat majd néhány, a banki és a tőzsdei világban jól ismert nevet. A felügyelőbizottság elnöki posztjára pedig Antal Lászlót, az MKB – és egyben a pénzügyminiszter – tanácsadóját sikerült a szervezőknek megnyerniük. A társaság mindössze 4-5 fős menedzsmenttel rendelkezik majd, a nagyobb léptékű munkákat – megbízási szerződéses formában – várhatóan külső szakértőkkel végeztetik. A Figyelőnek nyilatkozó Antal László szerint helyes, hogy a Büpüsz vezetőségében a kormányzati és az üzleti szféra képviselői egyaránt helyet kapnak: a befektetők szívesen veszik, ha a kormányzat elkötelezettsége a gazdaságszervező intézmények létrehozásában, illetve működtetésében való részvételben is nyilvánvalóvá válik.