TERJESZKEDIK A KAPSCH – Meridián-expressz

Az osztrák távközlés nagy múltú cége, a Kapsch az idén megemeli az itteni leányvállalat 50 millió forintos alaptőkéjét, és megduplázza a létszámot.

Jelenleg tizennyolcan dolgoznak a Kapsch itteni társaságánál, ám az év végéig ez a szám várhatóan harmincnégyre emelkedik. Tavaly a Kapsch Telecom Kft. forgalma 1,13 milliárd forint volt; a cég vezetése arra számít, hogy a következő években a bevétel megkétszereződik.

A ma is családi tulajdonban lévő osztrák anyacéget 1892-ben Johann Kapsch alapította. Gyártmányaikkal mindig követték a technikai fejlődést: a távírótól egészen a legkorszerűbb elektromos berendezésekig. A cég leányvállalata, az Austria Telecom 1989-ben bekapcsolódott a magyarországi nyilvános telefonhálózat digitalizálásába, 350 ezer vonal főközpont szállításával.

A Kapsch magyarországi fő terméke a Meridián elnevezésű, nagy teljesítményű alközpont, amelyet elsősorban nagyvállalatok és kormányzati szervek vesznek igénybe. Ilyet használnak a Parlamentben, de jó néhány erőműben, bankban, szállodában és oktatási intézményben is. A Meridián digitális ISDN távközlési rendszer, amely alkalmas beszéd-, adat- és képátvitelre egyaránt. Egyetlen rendszer 10 ezer állomásig bővíthető, hálózatba kapcsolva pedig kapacitása gyakorlatilag végtelen. További előnye, hogy bármilyen analóg vagy digitális berendezés rákapcsolható. A világ 85 országában a Meridián 24 millió mellékállomása üzemel; nálunk körülbelül 30 ezer alközponti vonal található.

A cég 1995-től önálló szervizhálózatot épített ki hazánkban. A leányvállalat terjeszkedését az indokolja, hogy az ügyfelek száma immár túllépte a százat.