A nyugati világból származó fejlett számítástechnikai be- rendezések, alkatrészek a nyolcvanas évek végéig a Cocom-listás cikkek közé tartoztak. Mivel a behozatali tilalom akkoriban még tartósnak mutatkozott, szinte természetes volt, hogy az üzleti- és turistautakon az országba csempészett egységeket – nem is nagyon leplezve eredetüket – forgalmazni kezdték, illetve összeszerelve késztermékként értékesítették. Voltaképpen ez az illegális tevékenység teremtette meg a hazai komputerfejlesztés alapjait.
Az első hivatalos gyártóbázis a Mikroelektronikai Vállalat lehetett volna – ha nem ég le idejekorán. A nagy tömegű félvezetőgyártáshoz fűződő remények ezzel végképp szétfoszlottak. Tegyük hozzá: szerencsére. Hiszen utóbb láthattuk, mint ment tönkre – a nagy szériákat piacra dobó amerikai és a távol-keleti cégek megjelenésével – számos nagynevű gyártó Európában. A “kapubezárási” hullám nálunk később következett; a régiek közül jó néhányan talpon maradtak. Összezsugorodott, de meg tudott újulni például a BHG, a BRG és a Finommechanikai Vállat is. Ezeken a helyeken még saját kútfőből dolgoznak. Vannak olyan társaságok, amelyek úgynevezett céláramköri (meghatározott feladat elvégzésére képes) részegységeket, illetve számítógépeket készítenek. Az Albacom például egyre jobban boldogul a hazai piacon saját fejlesztésű szoftvereivel – ezeket technológia- és folyamatirányításra állítják elő a cég szakemberei. Hogy mekkora szellemi tőketartaléka van az országnak ezen a téren, azt csak sejteti az orvostechnikai berendezéseket előállító ASC Kft., vagy a vércukorszint-mérőket gyártó Elektronika ’77 nevű társaság termelésének gyors felfutása.
Bármilyen meglepő, a nagy tőkeerejű multik ezeket a vállalatokat, illetve a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején alakult kisebb cégeket nem szorították ki a hazai piacról. Beruházásaikkal ugyanis saját know-how-jaikat hozták be, s nem vállalkoztak azok itteni továbbfejlesztésére.
Gyakorlatilag három társaság – az IBM, a Nokia és a Philips – működése rajzolta át az elmúlt két-három esztendőben az alig 200 vállalatot magában foglaló ágazat arculatát.
Az amerikai IBM a személyi számítógépek merevlemez-meghajtóit kezdte el gyártani Székesfehérváron, 1995-ben. Az IBM Storage Kft. néven alapított cég a “nagy kék” egyetlen európai gyártóbázisa lett. Az üzemet – amely a magyar kormánytól az első öt évre 100, a következő fél évtizedre pedig 60 százalékos adókedvezményt kapott – időközben bővítették. A 35 ezer négyzetméteres csarnokban ma 2500 ember dolgozik. Tavaly egymillió háttértárat állítottak elő, s a tervek szerint az idén a korábbi háromszorosára növelik a termelést, amelynek csaknem teljes egészét exportálják. (Az amerikaiak egyébként tavaly megkezdték az asztali személyi számítógépek összeszerelését is Magyarországon. A vállalatóriás egyelőre néhány ezer PC-t állíttat össze, azzal a szándékkal, hogy képes legyen 48 órán belül szállítani a közép- és kelet-európai térségben lévő megrendelőinek.)
A finn Nokia Pécsett tavaly adta át rendkívül korszerű monitorgyártó üzemét. Az elmúlt évben 100 ezer egység készült, az idén pedig ötször ennyit terveznek a jelenleg 750 embert foglalkoztató üzemben. Ez a gyár is a nagy számítógép-gyártók beszállítója lett, így érthető, hogy képernyőik szinte teljes egészében külföldre kerülnek. Ugyancsak monitorokat készítenek a Philips szombathelyi telephelyén. Itt a tavalyihoz képest idén duplázásra készülnek, ami összesen közel egymillió monitort jelentene, ugyancsak főként exportra.
A hivatalos statisztika adatai szerint a hazai számítástechnikai termelés 87 százalékát külföldi megrendelőknek szállítják. Molnár Sándor, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) főosztályvezető-helyettese szerint a korábbi magyar fejlesztések is mostanában kezdenek beérni. Ez pedig fölerősítheti a külföldi vállalkozások idehaza szokatlanul nagy lendületét. Az adatokat elemezve a szakember arra következtet, hogy bár a honi cégek is exportálnak, a multikhoz képest jóval nagyobb arányú a belföldi értékesítésük. Mivel a multik vállalkozásai elsősorban anyavállalataiknak, vagy a nagyobb külső megrendelőknek szállítanak, nem igazán figyelik, mi folyik az országon belül. Az élénkülő keresletre nem a gyártó, hanem a kereskedelmi hálózatuk reagál – s ha a hardvereknél nem is, a szoftvereknél egyre inkább szembesülniük kell a magyar versenytársakkal.
A gazdaság technikai modernizációjának alapvető és semmivel sem pótolható eszköze a külföldi tőke megjelenése: a hazai teljesítmények csak ezzel növelhetők. Eddig a külföldiek főként a viszonylag alacsony termelési költségekre és a jól képzett munkaerőre építve telepítették ide – lényegében bérmunka jellegű, kis hozzáadott értéket képviselő – sorozatgyártásukat. Ez a helyzet azonban – amint azt Molnár Sándor is megerősítette – nem feltétlenül örök állapot. Nyilván eljön egy pillanat, amikor a külföldi befektetők felfedezik a hazai szellemi tőkét, és érdemben be is vonják majd a termelésükbe. Egyelőre azonban úgy tűnik: erre a pillanatra néhány évig még várni kell.