PICK SZEGED – Ringben a Ringáért

A Pick Szeged Rt. első féléves árbevétele 14,3 milliárd forint volt – 15 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában. A társaság belföldi és exportbevételei közel azonos ütemben bővültek, így a hazai eladások aránya – 62 százalék – alig változott. Az üzleti eredmény 12 százalékkal, 1,18 milliárd forintra nőtt. Az 1,19 milliárd forintos adózás [...]

A Pick Szeged Rt. első féléves árbevétele 14,3 milliárd forint volt – 15 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában. A társaság belföldi és exportbevételei közel azonos ütemben bővültek, így a hazai eladások aránya – 62 százalék – alig változott.

Az üzleti eredmény 12 százalékkal, 1,18 milliárd forintra nőtt. Az 1,19 milliárd forintos adózás előtti eredmény esetében a 35 százalékos bővülés elsősorban a pénzügyi eredmények javulásának volt köszönhető (e téren idén már 13 millió forintos pozitív szaldó mutatkozott, szemben a tavalyi 164 milliós veszteséggel). A húsipari nagyvállalat számára az eddiginél gyorsabb növekedést hozhat, ha – a reálbérek emelkedésével párhuzamosan – a lakossági fogyasztás is bővül majd.

Sikeres volt az első félév a Pick-érdekeltségű vállalatoknál is. A Herz adózás előtti nyeresége 77 millióval haladta meg a bázisidőszakét, ami 869 millióval több, mint az időarányos eredményterv. A tavalyi év hasonló időszakához képest 18,9 millió forinttal növelte adózás előtti nyereségét az Éliker.

A Pick a közeljövőben – összhangban a piaci várakozásokkal, a javuló körülmények kihasználása érdekében – újabb akvizíciókra készül. Mint ismeretes, a társaság elindult a jelenleg még többségi állami tulajdonban lévő Ringa húsipari vállalat privatizációs pályázatán. Bár az első fordulót az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. érvénytelennek nyilvánította, a Pick továbbra sem tett le arról a szándékáról, hogy ebben a vállalatban is stratégiai részesedést szerezzen.

A belföldi terjeszkedés egyetlen akadálya a Versenyhivatal lehet, hiszen a Pick egyes termékcsoportok esetében már meghatározó piaci részesedéssel rendelkezik. Így a fejlődés dinamizmusát a cég feltehetőleg csak akkor tudja megőrizni, ha a határokon túl is sikerül néhány húsipari cégben érdemi érdekeltségre szert tennie.

A vállalat közelebbi jövője szempontjából alapvető lehet, hogy az erőteljesen ciklikus hazai sertéshúspiac ismét áremelkedési szakaszba lépett. A kockázatokat csökkenti, hogy a Pick saját hizlaldákkal rendelkezik. Ezek az első félévben még veszteségesek voltak, ám javuló eredményességük ellensúlyozhatja az emelkedő nyersanyagárak okozta veszteségeket. A várható fogyasztásnövekedés pedig az áremelkedések áthárítását könnyítheti meg.

A Pick részvényeinek árfolyama a visszafogottabb vállalati növekedéssel párhuzamosan nem emelkedett olyan gyors ütemben, mint a BUX-index. A felívelés a januári 9,5 ezer forint körüli árfolyamról 16 ezer forintig tartott, majd az augusztusi korrekcióval 15 ezer forint alá csúszott vissza az árfolyam.