FÉMHULLADÉK-KERESKEDELEM – Vaskalapos rendelet

Mégsem lesz szakosított vámkezelés a vas-, acél- és fémhulladékok exportjakor. A pénzügyminiszter ugyanis - a kormány múlt csütörtöki döntésének megfelelően - azonnali hatállyal és véglegesen visszavonta az eredetileg augusztus 1-jétől érvényes, burkolt korlátozást jelentő intézkedését.

Mivel az EU-egyezség értelmében az idén januártól megszűnt a vas- és acélhulladékok exportjának korlátozása, a kormány tavasszal – piacvédelmi megfontolásból és a belföldi termelőkapacitások kihasználása érdekében – úgy határozott, hogy ilyen áru kivitele esetén csökkenti az átléptető határállomások számát és szigorítja az ellenőrzést. A június 30-án megjelent PM-rendelet (Figyelő, 1997/29. és 31. szám) az érintett hulladékfeldolgozó és -értékesítő cégek körében vihart kavart azzal, hogy nem vette figyelembe a tényleges árumozgásokat és a hazai piaci helyzetet. Gazdaságossági szempontok alapján ugyanis a kereskedők a fémhulladékokat vasúton szállítják, ezért az exportőrök számára csak a vasúti határállomások jöhetnek szóba. A kiléptetés helyeinek körét leszűkítő – és magát a vámkezelést is lassító – rendelet arra kényszerítette volna a kereskedőket, hogy fölöslegesen, súlyos többletkiadásokkal mozgassák áruikat. Ez a kivitel megdrágítását, esetenként lehetetlenné tételét idézte volna elő. Lényegében ez volt a burkolt célja a lépésnek; egészen pontosan az, hogy a fizetési nehézségekkel küszködő Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. folyamatosan nyersanyaghoz juthasson. Az első félévben közel kétmilliárd forint veszteséggel működő cég legutóbbi privatizációs pályázata eredménytelen volt, így a közeli jövőben nem várható, hogy a borsodi cég teljesíteni tudja a vele kötött szállítói szerződésben vállalt 30 napos fizetési határidőket.

A pénzügyi tárca a rendelet-visszavonása kapcsán hangsúlyozta: az érintett termékeket a korábbi módszerrel vámkezelik, ugyanakkor a monitoring rendszer és a piacvédelmet szolgáló kontingentálás is megmarad.

Címkék: Hetilap: Röviden