Digitális forgószél

Digitális tornádó söpör végig Európán; az információtechnológia forgószele. Jellegzetességeit, hatásait egy szeptember 28. és október 1. között Budapesten megrendezendő konferencia lesz hivatott felvázolni.

Félszáz országból félezer nemzetközi informatikai cég vezetője érkezik ősszel a magyar fővárosba. Az ETRE (European Technology Roundtable Exhibition) névre keresztelt konferencia fő szervezője a Dasar Corporation, amely afféle semleges közvetítőként tevékenykedik az ádáz piaci csatákat folytató informatikai óriások és vezetőik között. Mint Alex Vieuxtól, a Dasar képviselőjétől megtudtuk, a meghívottak listáján nemcsak a csúcsmenedzserek és szakértőik, de a világ vezető gazdasági lapjainak neves elemzői is szerepelnek, akik szintén kifejtik majd véleményüket az információs világ jelenségeiről.

A digitális forgószél örvényében – ez lesz a találkozó mottója. A fő téma az információtechnológia lehetséges fejlődési irányai, valamint az, hogy a fejlődés milyen hatással lesz erre, illetve az eredményeket hasznosító más iparágakra. A résztvevők szeretnék felvázolni az informatika közeljövőjét; megvizsgálják, hogy az új technológiák, tartalomszolgáltatók, kommunikációs berendezések megjelenése, az alkalmazás “digitális forgószele” miként rendezi át az informatika és a hétköznapok világát.

A tanácskozások eddigi tapasztalatai szerint a részt vevő cégek utólag mindig változtattak stratégiai elképzeléseiken. Ez érthető is, hiszen ezen a fórumon megismerhetik konkurenseik jövőbeni terveit, kulcsfontosságú stratégiai, fejlesztési filozófiáit, a várható folyamatokat.

A rendezvénysorozat 1990-ben indult a franciaországi Opio városkában, amelyet Bécs, Barcelona, Madrid és Berlin követett. Az, hogy ezúttal Budapestre esett a választás, arra utal: Magyarországot a világ immáron informatikai és gazdasági szempontból egyaránt fejlett országnak ismeri el; olyannak, amelynek belépése a “nagyok” táborába inkább már csak politikai, semmint gazdasági döntéseket kíván. Ez olyasmi, mint a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD-be kerülni. Ám míg a szervezetbe a közép- és kelet-európai térségből másodikként – Csehország után – jutott be hazánk, ezúttal mi vagyunk az elsők, és jó darabig az egyetlenek.

Az idei konferencia kulcsfontosságú informatikai fejlesztések küszöbén éri a résztvevőket: a kommunikációs technológiák és kapacitások robbanásszerű elterjedése éppen mostanában veszi a kezdetét. Az őszi Duna menti találkozóra Bill Gates vagy Andy Grove ugyan nem látogat el, más nagyok azonban itt lesznek. Csak néhány név az elnökök sorából: James Barkdaly (Netscape), Eric Behamou (+COM), Alfred Bekrlez (NASDAQ), Michel Bon (France Telecom); de jelen lesz néhány “fejes” a Compaq és a Tandem cégektől is.