TB-MANDÁTUMELOSZTÁS – Kiegyezés

Előbb a munkaadók, majd példájukat követve a szakszervezetek is elosztották egymás között a nekik jutó tb-önkormányzati mandátumokat. Így az új összetételű testületek a jövő hétfőn megtarthatják alakuló ülésüket.

Az utolsó pillanatban végül a munkaadói érdekképviseletek és a szakszervezetek is megegyeztek a tb-mandátumok sorsáról. Az alkufolyamat apró szépséghibája, hogy a szakszervezetek végül – kompromisszum híján – az 1995-ös üzemi, illetve közalkalmazotti tanácsi választások eredményei alapján osztották szét a képviselői helyeket, és a Munkástanácsok Országos Szövetségének egyetlen sem jutott. Utóbbi szervezet képviselői már korábban közölték: ők az 1993-as tb-választások alapján képzelik el a mandátumelosztást – az üzemi tanácsi választások eredményének ilyen célú felhasználását viszont aggályosnak vélik, s arra készülnek, hogy az Alkotmánybíróság előtt támadják meg a tb-törvényt. A szervezet a korábbi ideiglenes megállapodást azért mondta fel, mert kevesellte a neki jutó három mandátumot, s még egy felügyelőbizottsági tagságot szeretett volna elérni. A maradék öt szakszervezeti szövetség ezután az 1995-ös választások alapján osztozkodott.

A munkaadók közötti megállapodás feltételeként az MMSZ-MGYOSZ stratégiai szövetség kompromisszumot kötött a többi, kisebb szervezettel. Ennek alapján a szövetségesek az összes mandátumok 30 százalékára (a 40-ből 12 helyre) számíthatnak, míg a többiek nagyjából egyenlő arányban osztoznak a maradékon. Figyelemre méltó, hogy a második legtöbb mandátum annak a Stratosznak jutott, amely mind erőteljesebben törekszik arra, hogy a hosszú évek óta megkövesedett érdekegyeztetési struktúrában “asztalhoz ülhessen”.

Továbbra sincs megállapodás a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek között az önkormányzati elnökök személyéről. A nyugdíjbiztosítási önkormányzat elnöki posztjára az MSZOSZ-jelölt Vágó János eddigi elnökkel szemben a munkaadók Szeremi Lászlónét, a MOSZ alelnökét delegálnák, és az egészségbiztosítási önkormányzat élére is több jelölt van még.

Címkék: Hetilap: Röviden