A területfejlesztési törvény tavaly márciusi megalkotása után több mint egy évvel a kormány idén nyáron jóváhagyta az országos területfejlesztési koncepciót, amelyet így ősszel megtárgyalhat az Országgyűlés. E koncepció határozza meg a területfejlesztés hosszú távú stratégiai céljait. Ezzel összhangban készülhetnek el a megyei és a regionális programok, amelyek léte szükséges ahhoz, hogy megkezdődhessen a források hatékony felhasználását szolgáló programfinanszírozás.
Az országos koncepció kidolgozása a sokszori egyeztetések miatt elhúzódott. Valószínűleg nem az olyan általános megállapítások váltottak ki késhegyig menő vitát, mint hogy “az ipar hatékony térbeli elhelyezkedésének feltétele az elmaradott, leszakadó térségek felzárkóztatása”. Sokkal inkább az egyes régiókban konkrétan rögzített fejlesztési célok, például a jövő lehetséges logisztikai központjainak megnevezése volt húsbavágó kérdés – amelyik település ugyanis nem szerepel a felsoroltak között, örökre lemondhat a központ kiépítéséhez szükséges állami támogatásról. Az is valószínű azonban, hogy az országos koncepcióba való bekerülés még nem jelent garanciát a megvalósításra. A logisztikai központok példájánál maradva: a koncepció szerint országosan 5-6 ilyen épülhet meg, ám ugyanez a dokumentum 13 helyet nevez meg lehetséges központként.
Vitathatatlan eredmény, hogy sikerült végre kialakítani a tervezési-statisztikai régiókat (lásd a grafikont); vagyis eldöntötték, hogy információ-szolgáltatás szempontjából mely megyék tartozzanak össze. (A területfejlesztési törvény ismer fejlesztési régiót is, ezek azonban az érintettek kezdeményezésére, meghatározott célra hozhatók létre, azaz változhatnak is.) A koncepció szerint a közép-magyarországi régió központjának, azaz a fővárosnak nemzetközi pénzügyi, üzleti és kereskedelmi központtá kell fejlődnie. A Nyugat-Dunántúlon a kialakuló feldolgozóiparhoz kapcsolódó fejlesztések, a kis- és középvállalkozásokat segítő inkubátorházak, technológiai-transzfer központok, regionális bankok hálózatának támogatása célszerű, hasonlóan a Közép-Dunántúlhoz. A Dél-Dunántúlon új ipari struktúrát kell kialakítani, elsősorban a minőségi élelmiszer-feldolgozásra, a környezet-technológiai, idegenforgalmi iparágakra és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokra alapozva; a mezőgazdaságban az állattenyésztésre valamint a szőlő-, bor és a gyümölcságazat fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. Észak-Magyarországon el kellene kerülni, hogy a vegyiparra alapozva egyoldalú iparszerkezet alakuljon ki, ezért diverzifikált, nagy- és középüzemeken nyugvó szerkezet kialakításáról beszél a dokumentum. Az Észak-Alföldön a háztartási készülékek, tartós fogyasztási cikkek gyártása, a gyógyszeripar, a gyógyturizmushoz kapcsolódó orvosi berendezések gyártása kap prioritást, a Dél-Alföldön integrált tájtermesztési eljárások bevezetését és a kevés nyersanyagot, de jelentős kooperációt, szakképzett munkaerőt igénylő kis- és közepes üzemek fejlesztését szorgalmazzák. Hogy ez a jövőkép mikorra valósulhat meg, arról nem szól a fáma. Nem is szólhat, mert – mint maga a koncepció is rögzíti – a területfejlesztés ösztönzési, támogatási rendszerét még ezután kell kialakítani.