TŐZSDEI TÁVKERESKEDÉS – Túlmutat önmagán

A lassan egy esztendeje működő tőzsdei távkereskedési rendszer sikere a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) folyamatos fejlődésének egyik legfontosabb technikai összetevője. A brókercégek irodáiban elhelyezett tőzsdei számítógép-terminálok iránt egyre nagyobb igény mutatkozik, miközben a távkereskedési rendszer biztonságos működése a Magyar Távközlési Rt. (Matáv) számára is fontos referenciát jelent.

A Budapesti Értéktőzsdén dolgozó brókercégeknek tavaly szeptembertől van módjuk saját irodájukból bonyolítani tőzsdei kereskedésüket. A kihelyezett munkaállomások pontosan ugyanolyan technikai lépéseket tesznek lehetővé a kereskedés során, mint tőzsdetermi társaik, így monitorjaikon is ugyanazok az információk jelennek meg, mint a Deák Ferenc utcai tőzsdeközpont számítógépeinek képernyőin.

A Matáv nemrég helyezte üzembe azt az úgynevezett optikai hálózatot, mely a budapesti Belváros üzleti, illetve kormányzati intézményeinek hívatott magas színvonalú távközlési szolgáltatásokat nyújtani. Ennek az a jelentősége a tőzsdei távkereskedés szempontjából, hogy nagyban megnöveli annak biztonságát, mivel a körkörös felépítésű kommunikációs rendszer az egyik kommunikációs útvonal meghibásodása esetén automatikusan a másik irányba tereli az információkat.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a kezdeti kisebb nehézségeket leszámítva, tavaly október óta az optikai hálózat teljes körű üzembe helyezése nélkül is kifogástalanul működött a BÉT távkereskedési rendszere. Ami mellesleg nélkülözhetetlen is az esélyegyenlőség elvén alapuló folyamatos tőzsdei forgalmazáshoz. Ha ugyanis egy adott pillanatban három tőzsdei brókercég kihelyezett munkaállomása bármilyen okból nem tudna bejelentkezni, a távkereskedés egészét fel kellene függeszteni, a brókerek pedig a tőzsdeterem falai között folytatnák munkájukat.

A Matáv a távkereskedés biztonsága érdekében kezdettől fogva két azonos értékű útvonal felhasználásával valósította meg a brókerek bekapcsolását a számítástechnikai rendszerbe. A cég egyrészt harminc darab menedzselt-bérelt vonalat biztosít a BÉT számára, melyek állandóan a tőzsde rendelkezésére állnak, s melyek zavartalan információáramlását a Matáv folyamatosan ellenőrzi. A másik útvonal az egyre szélesebb körben ismertté váló ISDN, mely tulajdonképpen egy második, “biztonsági” kommunikációs csatornát jelent arra az esetre, ha az alaphálózat valamilyen okból mégis működésképtelenné válna.

A tőzsdei távkereskedési rendszer keretében jelenleg harminc brókercég rendelkezik kihelyezett munkaállomással, további tizenkét állomás szerelése pedig folyamatban van. Ebből is látszik, milyen jelentős az érdeklődés az értékpapír-forgalmazók között a távkereskedés iránt, s ez a jövőben a kereskedelmi bankok közvetlen tőzsdei megjelenésével várhatóan még tovább nő majd.

A brókercégek szempontjából rendkívül sok – a jól ismert tőzsdetermi kavalkád élményének elvesztését ellensúlyozó – előnye van a távkereskedésnek. Egyrészt nyilván egyszerűbb és olcsóbb az adott cég irodájából bonyolítani a kereskedést, hiszen nincs szükség a különböző nyilvántartások és megbízások mozgatására, illetve nem kell folyamatos telefon- és számítógépes összeköttetést fenntartani a cég tőzsdetermi és irodai munkatársai között. De óriási előny az is, hogy az ügyfél szinte közvetlenül részt vehet a kereskedésben: a megbízó képviselője akár a bróker háta mögött állva, a számítógép monitorát szemlélve kísérheti figyelemmel a kereskedés folyamatát.

Ám a BÉT jelenlegi kereskedési rendszere legfeljebb ötven kihelyezett munkaállomás üzemeltetését teszi lehetővé. Az új rendszer kiépítésére a tőzsde vezetése már kiírta a pályázatot, s a megvalósítandó változatról várhatóan a közeljövőben születik meg a döntés. Az új rendszer vélhetően minden szempontból többet tud majd mostani, eredetileg a tőzsdei kereskedelem kezdő lépéseinek megfelelő menynyiségi követelményekhez igazított – azóta persze sokat fejlődött – elődjénél. A BÉT hosszabb távon a munkaállomások számának növelése mellett előbb az ország egész területének bekapcsolásával, majd a közvetlen nemzetközi kapcsolatok kiépítésével számol. Továbbá a jelenlegi azonnali piaci – részvény- kötvény- állampapír-befektetési, valamint kárpótlási jegy- – forgalom mellett a származékos termékek elektronikus forgalmazásának lehetőségét is szeretnék megteremteni.

Mindehhez új kereskedési szoftverre lesz szükség, aminek működése távközlési szempontból azonban nem jelent majd alapvetően új feladatokat – mondták el kérdésünkre a Matáv üzleti kommunikációs ágazatának munkatársai. Mint Várady-Szabó Mihály főosztályvezető hangsúlyozta, a Matáv érdeklődéssel figyeli a mostani tenderki-írás eredményének alakulását, és szolgáltatásait igyekszik majd a BÉT által meghatározott preferenciákhoz igazítani. A társaság maga is közvetlen kapcsolatban van a brókercégekkel, s becslése szerint a kihelyezett munkaállomásokkal rendelkező értékpapír-forgalmazók tőzsdei forgalmuk 50-60 százalékát a távkereskedési rendszerben bonyolítják.

A maradék negyven-ötven százaléknyi üzlet továbbra is a Deák Ferenc utcai parketten köttetik, hiszen a munkaállomások kihelyezése (egyelőre) nem jelenti a tőzsdeterem termináljainak megszüntetését. Párhuzamosan azonban egyetlen cég sem használhatja tőzsdetermi és irodai munkaállomását, a brókereknek így reggelente dönteniük kell, hogy aznap a tőzsdére mennek vagy saját irodájukban maradnak (igaz, elvben akár napközben is lehet munkaállomást váltani).

A távkereskedési rendszer kiépítésével egyébként a BÉT, úgy tűnik, sikeresen igyekszik lépést tartani a világszerte érvényesülő tendenciával: a budapesti tőzsdéhez hasonlóan Londonban is tavaly kezdődött meg a brókercégek irodáiból való elektronikus kereskedés lehetőségének kiépítése, és tavaly hozták létre az integrált svájci elektronikus tőzsdei kereskedési rendszert is.

Az országosan jelenleg 1800 bérelt-menedzselt vonalat üzemeltető Matáv számára a BÉT által használt hálózat szolgáltatási díja ma még nem számottevő, de az új bővítésekkel folyamtosan növekszik – tette hozzá a távközlési cég főosztályvezetője. A BÉT által használt harminc telefonvonal azonban fontos lépést jelent a a pénzvilág dinamikusan növekvő kommunikációs igényeinek csúcstechnológiával való kielégítése felé, melynél jobb referenciát egy távközlési cég keresve sem találhatna magának.