SZÁMTAN EGYES

A parlament döntése értelmében bizottság alakul azért, hogy kiderítsék, ki volt a felelős a GATT/WTO 1992-es szerződése kapcsán feltárt hibákért. Ekkor 704 helyett csak 16 olyan agráexportterméket nevezett meg a magyar fél, amelyek kivitelét támogatja. A tényleges 58 milliárd forint helyett így csak 22,3 milliárd forint támogatást “vallottak be”. Ennek értékét ráadásul forintban és nem [...]

A parlament döntése értelmében bizottság alakul azért, hogy kiderítsék, ki volt a felelős a GATT/WTO 1992-es szerződése kapcsán feltárt hibákért. Ekkor 704 helyett csak 16 olyan agráexportterméket nevezett meg a magyar fél, amelyek kivitelét támogatja. A tényleges 58 milliárd forint helyett így csak 22,3 milliárd forint támogatást “vallottak be”. Ennek értékét ráadásul forintban és nem dollárban közölték. Az akkori megállapodás szerint a szubvenciós keretet hat év alatt 36 százalékkal – évi 6 százalékkal – kell csökkenteni, s a támogatott termékek körét is szűkíteni kell. Az idei “pótegyezség” értelmében a 16 termékcsoport helyett

250 agrártermék kivitelét támogathatja Magyarország. A bázis pedig nem az eredeti: 1985-90-es évek átlaga lesz, hanem 1995 – ekkor 45 milliárd forintot fordított az ország exporttámogatásra. A türelmi időszak végéig, 2002-ig ezt a keretet 36 százalékkal csökkentve kell visszatérni az eredeti vállaláshoz.

Címkék: Hetilap: Gazdaság