OROSZ ADÓSSÁGTÖRLESZTÉS – Farigcsálás

Az orosz adósságtörlesztés ismét lendületet vehet, miután Fazakas Szabolcs miniszternek Moszkvában megígérték: az orosz költségvetés finanszírozza az 1997-re előirányzott 320-350 milliárd dolláros részt. Ennek sorsa májusban még bizonytalan volt, Vlagyimir Bulgak orosz miniszterelnök-helyettes ugyanis kijelentette: költségvetési megszorítások miatt módosulhat az ütemezés.

A Szovjetunió felbomlása után Oroszország jogutódként magára vállalta az összesen 1,7 milliárd dollár értékű szovjet adósságot, amelyet áruszállítással törleszt. Az eredeti, idén áprilisban lejáró határidőig csak 65 százalékban teljesítette kötelezettségét, igaz, ez is jóval több, mint amit bármelyik másik volt szocialista ország el tudott érni. Addigra azonban megállapodott a Párizsi Klubbal szemben fennálló 40 milliárd dollár és a Londoni Klubnak visszafizetendő 35 milliárd dollár adóssága átütemezéséről 25 évre, hat, illetőleg hét év türelmi idővel, s azt is vállalta, hogy más hitelezőnek sem nyújt kedvezőbb feltételeket. Vagyis akár le is állíthatták volna a törlesztést a magyaroknak – mutattak rá többször az IKIM illetékesei -, de nem tették. Ehelyett azt ajánlották fel, hogy a még fennálló mintegy 660 millió dollárnyi adósság nagyobbik felét az idén, kisebbik felét az ezredfordulóig fizetik vissza. Ezt az ütemezést kérdőjelezte meg Bulgak miniszterelnök-helyettes budapesti kijelentése, de most már úgy látszik, hogy felesleges volt az aggodalom. Oroszország meg is kezdte az idei évre vállalt 320-350 millió dollár törlesztés finanszírozását, s nem látja akadályát a teljesítésnek – közölte a tárgyalások befejeztével Fazakas Szabolcs.

A miniszter moszkvai megbeszélései a kazah adósságtörlesztés szempontjából már nem voltak ennyire sikeresek. A jamburgi egyezmény keretében Tengizben végzett 140 millió dollár értékű magyar beruházás ellenértékeként Kazahsztán kész ugyan gázzal fizetni, de ezt csak orosz segítséggel teheti meg. Oroszország azonban túl magas díjat kér a tranzitért, minden bizonnyal azért, mert nem érdeke, hogy Magyarország a kazahsztáni szállítások miatt kevesebb orosz gázt vásároljon. Már Horn Gyula miniszterelnök is megpróbálta jobb belátásra bírni az orosz kormányt, levélben kérve, hogy a hosszú tranzit helyett használjon inkább Oroszország kazah gázt a tőlünk távol eső térségben, s cserébe adjon nekünk közelebbről származó orosz energiahordozót. Moszkvában azonban csak annyit ígértek meg: tanulmányozzák a kérést.

A moszkvai tárgyalások alkalmából írt alá egy tízmillió dolláros hitelkeret-megállapodást az Eximbank az orosz Inkombankkal a magyar export finanszírozására. A keretösszeg eltörpül a tavalyi 1,24 milliárd dolláros magyar kereskedelmi passzívum mellett, a megállapodás megkötése tehát inkább jelzésértékű. A hiány az orosz energiaszállítások miatt alakul ki – tavaly behozatalunk háromnegyedét az energiahordozók tették ki -, felszámolására nem lehet számítani, ám csökkentésével mindkét fél egyetért. Ennek érdekében a kereskedelmi korlátok felmérésére és megszüntetésére munkacsoportot hoz létre a két kormány.

Címkék: Hetilap: Röviden