NYUGDÍJPÉNZTÁRAK – Magánzók

Tíznapos átfutási időt ígér a magán-nyugdíjpénztárak alapítási kérelmének elbírálására a szféra szeptembertől Állami Pénztárfelügyeletté alakuló ellenőrző szervezete. A felügyelet eztán nem csupán a pénztárakat veszi szemügyre, hanem a tagok kötelező befizetéseit is számon tartja.

Javában tart az önkéntes nyugdíjpénztárak koncentrációja; új pénztár mind kevesebb alakul, a taglétszám és a vagyon viszont az eddigi ütemben gyarapodik – fejtette ki tájékoztatóján Radnai György, az Önkéntes Kölcsönös Biztosítópénztárak Felügyeletének elnöke. A szervezet szeptember elsején Állami Pénztárfelügyeletté alakul át, és megkezdi a magán-nyugdíjpénztárak engedélyezését. Ezen intézmények esetében a kérelmezőknek az alapítás költségeinek fedezéséről, a személyi és tárgyi feltételek teljesítéséről, valamint arról kell számot adniuk, hogy taglétszámuk már az indulásnál eléri a kétezer főt. Mindezek nyomán az első magánpénztárak akár szeptemberben is megkezdhetik működésüket, bár tagdíjat csak januártól szedhetnek.

A potenciális pénztártagok döntését elősegítendő a felügyelet az Interneten már működő úgynevezett életpálya-programjához szeretne nagyobb hozzáférési lehetőséget teremteni. Ezért a közeljövőben pályázatot ír ki olyan országos hálózattal rendelkező intézmények számára, amelyek hajlandóak a program és a felügyelet szakembere számára helyet adni.

Mindenesetre az önkéntes pénztárak taglétszámának gyarapodásán a kötelező magánpénztárak alakulása nemigen hagy nyomot. Radnai György szerint a taglétszám év végére 750-800 ezer fő lesz, amit az is valószínűsít, hogy továbbra is havonta rendre mintegy 20 ezren fognak a nyugdíj-előtakarékoskodás ezen módjába. A pénztárak vagyona ezzel párhuzamosan csak a legutóbbi negyedév alatt közel 8 milliárd forinttal nőtt – derül ki a felügyelet félévi, az összesen 308 önkéntes pénztár közül 221 nyugdíjpénztár válaszait tartalmazó adataiból (lásd grafikonunkat). A befektetések háromnegyedével egyébként a pénztárak 15 százaléka rendelkezik, és már nyolcuk vagyona haladja meg az egymilliárd forintot. Év végére az összvagyon várhatóan 50 milliárd forintra nő, miközben a pénztárak a felügyelet jóslata szerint idén is “megtermelik” az 1996-ban produkált 6-7 százalékos reálhozamot.

Címkék: Hetilap: Röviden