A MÁRKA MÉLYREPÜLÉSE – Gúzsban a BUBA

Történelmi mélységekbe zuhant az elmúlt héten a német márka árfolyama a dollárral szemben. A piac egyelőre nem hitt a Bundesbank deklarációinak, amelyek szerint hamarosan kamatfegyverrel segítenék kritikus helyzetben a nemzeti valutát.

Nincs a Bundesbanknak mozgástere, a gyenge konjunktúra, a súlyos munkanélküliség nem teszi lehetővé a márka kamatemeléssel történő megtámogatását – erősödik a vélemény szakértői körökben. Így a piacok sem tulajdonítanak egyelőre különösebb jelentőséget azon jegybanki kijelentéseknek, amelyek szerint időben megteszik a szükséges lépéseket. Az sem hatott a márka körüli befektetői hangulatra, hogy a Bundesbank legutóbbi igazgatótanácsi ülésén csak két hétre rögzítették a repokamatot az aktuális 3 százalékon.

A piaci kételyeket minden bizonnyal fokozta az a tény is, hogy az ellenzéki Szociáldemokrata Párt megbuktatta a felsőházban az alsóház által már áteresztett adóreform-tervezetet. A kormány javaslata alapján 12 százalékkal csökkentették volna a társasági adót, 6 százalékkal pedig a személyi jövedelemadó felső határárát. 1999-ben ez összességében 30 milliárd márkára rúgó adótehertől mentesítette volna az érintetteket. A kormány reméli, hogy szeptemberben sikerrel újratárgyalják a tervezetet, ám megfigyelők szerint nem sok esély van arra, hogy a jövő évi választások előtt törvénybe iktassák az elképzeléseket. A bizonytalanságokat alaposan megsínyli a márka, amely a dollárral szemben az elmúlt héten 1989 novembere óta nem látott mélységbe zuhant, a zöldhasú árfolyama péntek délután 1,8627 márkáig emelkedett a New York-i valutapiacon.

Címkék: Hetilap: Gazdaság