Költségvetési forintok

Az idén és jövőre több mint 600 milliárd forint tőke áramlik a mezőgazdaságba. A földművelésügyi miniszter az összeg részleteiről például elmondta: az idén 101 milliárd állami támogatást kap az agrárium, míg a bankok 100 milliárd forint hitelt helyeznek ki. Az idén és jövőre 50-50 milliárd forint tőke-, forgóeszköz-pótló kedvezményes hitelt kap az ágazat, s 50 [...]

Az idén és jövőre több mint 600 milliárd forint tőke áramlik a mezőgazdaságba. A földművelésügyi miniszter az összeg részleteiről például elmondta: az idén 101 milliárd állami támogatást kap az agrárium, míg a bankok 100 milliárd forint hitelt helyeznek ki. Az idén és jövőre 50-50 milliárd forint tőke-, forgóeszköz-pótló kedvezményes hitelt kap az ágazat, s 50 milliárd egyéb – például állami alapokból származó – forrásra is szert tesz az agrárium. Jövőre 130-140 milliárd forint lesz az állami támogatás, s ezen túlmenően 150 milliárd forint üzleti hitel kihelyezése várható az ágazatba.

A pénzügyminisztériumi előterjesztésben 139,8 milliárd forintos közvetlen támogatás szerepel agrárcélra. Ebből 131 milliárd forint származik a központi költségvetésből, több mint nyolcmilliárd forintot pedig az FM saját bevételeiből teremtene elő. A termelői támogatás jövőre az idei keretnél 10 milliárddal lenne nagyobb, összesen 32,2 milliárd forint, a beruházási támogatási pénzek összege azonban egyharmaddal több, 29,7 milliárd forint lenne. Mintegy 7 milliárd forintot fordíthatna a tárca a földhivatali nyilvántartás korszerűsítésére és a különböző oktatási programokra. A piacrajutási támogatás – ezen belül a normatív exporttámogatás – ugyanakkor az idei 42,3 milliárd forintról 41 milliárd forintra csökkenne. A végösszeg 117 milliárd forint költségvetési és 8 milliárd forintos szakminiszteriális támogatást tartalmaz. Ezen túlmenően a tervek szerint mintegy 15 milliárd forint a felhasznált gázolaj fogyasztási adótartalmának 85 százalékát kitevő – 6,7 milliárd forintos – illetve a társasági és személyi jövedelemadó – 5,4 illetve 2 milliárd forintos – visszatérítési összegével is nő az agrárágazat támogatása. Hat tárca költségvetéséből további 90 milliárd forint közvetett agrártámogatásra – egyebek között térségfejlesztési, környezetvédelmi célokra – tarthat számot a szektor. A végösszeg így 231 milliárd forint.

Címkék: Hetilap: Gazdaság