Magyarország: katasztrófa nélkül
Magyarországot elkerülte a felhőszakadás okozta árvíz, csak a feltörő belvizek okoztak károkat. A rakpartra kiöntő Duna több tv-műsorhoz kínált “színes” hátteret. Nemcsak a természeti csapás, hanem a válságintézkedéseket kikényszerítő gazdasági krízis is elkerülni látszik Magyarországot. A korona összeomlásakor a lengyel zloty és a szlovák korona is gyengült, de a forint nem. Hazánk a nem túl fényes, de egyre javuló mutatókkal került előtérbe a visegrádi-csoporton belül, a fényesebb, de romló mutatójú többiekkel szemben.
A Standard and Poor’s hitelminősítő intézet, a múlt héten befejezve soros vizsgálódását, nem javított Magyarország besorolásán, azaz a tavaly óta folyamatosan javuló besorolások trendje megtört. A nemzetközi piac megfigyelői óvatosak.
A múlt héten kerültek nyilvánosságra a végleges májusi folyó fizetésimérleg-adatok, amelyek rendkívül kedvező képet mutatnak: a folyó fizetési mérleg 142 millió dolláros pozitívumot mutat. A január-májusi deficit 446 millió dollár, ami a tavalyi érték 60 százaléka. Tavaly az év végi egyenleg 1,7 milliárd dollár volt, aminek fényében az idei 2 milliárdos terv tarthatónak látszik, sőt némi derűlátásra is okot ad. A január-májusi időszakban a tavalyi hasonló időszakhoz képest az export 39 százalékkal bővült, míg az import csak 29 százalékkal. A vámstatisztikákon alapuló számok a KSH-tól az export és import egyarányú 26 százalékos növekedését mutatják ugyanezen időszakra. A deficit 46 százaléka Oroszországgal szemben keletkezett, és harmada a fejlődő országokkal áll fenn. A kelet-közép-európai országokkal és az EU-val a mérlegünk pozitív. Azaz a külkereskedelmi mérlegről azt tudjuk biztosan elmondani, hogy bővülő export mellett arányaiban nem romlott, ami a fizetési mérleg javulása mellett egyáltalán nem rossz, különösen ha a szomszédba is tekintünk.
A központi költségvetés egyenlege szintén kedvező képet mutat, az első féléves deficit 165 milliárd forint, ami az év végi tervezett 360 milliárdos deficithez képest jónak tűnik. Az egészségbiztosítás felelőtlenül “önkormányzó” költekezését valószínűleg ellensúlyozza a központi költségvetés helyzetének kedvező alakulása.
Szépségfoltként e javuló képben a “bűnös burgonya” az infláció csökkenésében súlyos egyszázalékos visszalépést hozott júniusban: az év/év infláció 18,7 százalékra nőtt, ugyanis a tavalyi év igen alacsony mezőgazdasági áraihoz képest ezen termékek és különösen a burgonya árnövekedése kiugró volt. A fogyasztói kosárban a mezőgazdasági áruk jelentős, mintegy 30 százalékos súlyt képviselnek, innen az infláció idényjellegű növekedése. A nyár elmúltával ez a hatás megszűnik, amely véleményt a külföldi befektetők is osztják. A 17-18 százalékos év végi infláció reális elképzelés. A kedvező hangulat fenntartására azonban Medgyessy pénzügyminiszter úr 16-17 százalékos év végi inflációt is elképzelhetőnek tart a havi leértékelés ütemének az év vége előtt egy százalék alá való csökkentése mellett.
Az összességében javuló magyar nemzetgazdasági mutatók indokolttá teszik a tőzsde hosszú távú növekedését, továbbá a visegrádi országokban tapasztalható bizonytalanságok a nagyobb hangsúlyt a magyar részvényeknek a kelet-európai portfolión belül. Azonban az elemzők többsége túlértékeltnek tartja a budapesti piacot. Sokan korrekcióra vagy legalábbis az uborkaszezon beköszöntére számítottak, úgy mint tavaly, de a tőzsde csak nem akart engedelmeskedni ezen elképzeléseknek és újabb és újabb csúcsokat döntött. A Nomura elemzője szerint fundamentálisan a piacnak nem szabadna feljebb emelkednie, esnie kellene, de a valóságban valószínűleg folytatódik az emelkedés. Lehet, hogy ez a mi buborékunk? Ebben csak az vigasztalhat, hogy a hatalmas amerikai tőkepiacon is nő egy mutató: a Dow Jones év elejétől 26 százalékkal emelkedett, persze dollárban. Mivel Magyarországon a külföldi befektetési alapok a tőzsde főszereplői, ezért nem alkalmazható az a megfigyelés, miszerint akkor kell kiszállni, ha a taxisofőrök is részvényeket vesznek. Figyelmünket a nagy alapok szeptemberi és januári portfolio-átrendezésére összpontosítsuk. Különös tekintettel a közelgő választásokra.
Csehország: Hidegzuhany, majd égszakadás
A csehországi esőzések és árvizek az ország mintegy harmadát érintették, ahol azonban az ipari termelésnek csak körülbelül az ötöde található, igaz az acél-, és gépipari objektumok jelentős része víz alá került. A károk összegét 60 milliárd koronára becsülik, ami hozzávetőleg a GDP öt százalékát jelenti. Természetesen az éves GDP nem fog ilyen jelentős mértékben csökkenni, hiszen abba nem a vagyon, hanem az újonnan létrehozott értékek számítanak bele, és például az építési tevékenység élénkülni fog, továbbá az ipari termelés sem csökken 1%-nál nagyobb mértékben a kétheti kiesés miatt. A helyreállítás, kártalanítás miatt nőni fog a költségvetés kiadása (máris 12 milliárd korona a privatizációs bevételekből), bár a hiány növekedését igyekeznek elkerülni átcsoportosítással. A körvonalazódó külföldi segély és hitelfelvétel, illetve az augusztusi ötmilliárdos “árvíz”-kötvénykibocsátás pedig szolidaritási alapon nyújt fedezetet a helyreállítási munkákra. A többletkiadások viszont meghiúsítják a takarékossági politika jegyében júniusban meghirdetett idei kiegyensúlyozott költségvetés tervét. Az özönvíz, bár jelentős károkat okozott, mégsem ez a fő problémája a cseh gazdaságnak. Csak időlegesen és kismértékben téríti el a gazdaságot a fő trendvonaltól, márpedig most a szerkezeti váltás van napirenden, különösen a vállalati szférában.
A gazdasági hidegzuhany május végén rázta meg az országot, amikor is az önmagát gerjesztő sikerpropaganda növekvő buborékja a korona közel tízszázalékos leértékelésével kipukkadt. Ezt megelőzően leértékelés csak 1990-ben volt, három alkalommal összesen 110 százalék. A kilencvenes években a rögzített árfolyam és a jelentős kamatkülönbség miatt nagy mennyiségű “forró pénz” áramlott az országba, hogy a lehetséges hasznot megszerezze. A beáramló tőkét koronára váltották, aminek a növekvő mennyiségét a Cseh Nemzeti Bank egyre nagyobb nehézség árán vonta ki a forgalomból, azaz sterilizálta, hogy csökkentse az inflációs nyomást. A teherré váló spekuláció csökkentésére a fix árfolyam körüli korábbi rendkívül szűk negyedszázalékos intervenciós sávot 7,5 százalékra szélesítették 1996 február végén. A sávon belüli leértékelés veszélye miatt ekkor hozzávetőleg félmilliárd dollárnyi tőke távozott az országból. A jegybank a sávon belül interveniált és így néhány nap múlva a piac megnyugodott. A kereslet és a kínálat kiegyensúlyozottan alakult, a folyó fizetési mérleg hiányát fedezte a működő-, és spekulatív tőkebeáramlás.
A fix árfolyam és az amerikainál, illetve németnél magasabb cseh infláció viszont felértékelte a koronát, amit a cseh gazdaság teljesítménye ugyanakkor nem támasztott alá. Elmaradt a strukturális átalakítás. Egyrészről a beáramló tőkének csak harmada volt technológiatranszfert is jelentő működőtőke, míg Magyarország esetében ez az arány 70 százalék körüli. Másrészről a privatizáció is csak felemás módon ment végbe. A kuponokkal privatizált vállalatok részvényeinek többségét befektetési alapok birtokolják, amelyek azonban állami bankok tulajdonában vannak. Így az állami bankok a közvetett állami vállalatokat nagylelkűen hitelezik és a vállaltvezetés is megértőbb a bérkiáramlásokkal szemben. A kétes kintlévőségek arányát 30-40 százalékra teszik a szakértők, aminek a harmadára van csak céltartalék képezve. Mivel a vállalati hitelek aránya magasabb mint hazánkban – a GDP 70 százalékát teszik ki – ezért a probléma óriási, hiszen a rossz hitelek aránya a GDP 10 százalékra rúg, ami az árvízkárok kétszerese. Ebből logikusan következik, hogy a kiigazító lépések sorában a bankkonszolidáció és privatizáció, majd az adóskonszolidáció központi szerepet játszik. A privatizáció már megkezdődött, az Investicni a Postovni Bank 36 százalékát a Nomura fogja megszerezni. A többi nagybank privatizációjára augusztus 20-ig nyújt be stratégiai javaslatot a kabinetnek Ivan Pilip pénzügyminiszter. A szlovák vagyonkezelő által birtokolt rész sorsa a Komercní Bankában (15 százalék) és a Ceskoslovenska Obchodni Bankában (33 százalék) még tárgyalások kérdése, mivel a szlovák fél ezt más a közös vagyonból származó elszámolási kérdésekhez köti.
A centralizált és átlátható tőzsde is hiányzik Csehországban. Még 1997 tavaszán is egy újabb aukciós részvénypiac megalakulására adtak engedélyt. Az egyértelmű és a bennfentes kereskedést megfelelően szankcionáló szabályok hiánya állandó külföldi bírálat tárgya és emiatt is hozzávetőleg félmilliárd dollárnyi tőke hagyta el a prágai részvénypiacot. A pénzügyminiszter programjában jövő év eleji határidővel szerepel az egységes felügyelet és átlátható piac megteremtése.
A potenciális válság előjeleként 1995-től kezdve a külkereskedelem egyre növekvő hiányt mutatott, ami 1996-ban a GDP 11,7 százalékára szökött fel. A folyó fizetési mérleg ennél kedvezőbb képet mutatott 1996-ban, a deficit a GDP 8,6 százaléka volt. További figyelmeztető jelként a dollárban mért fajlagos munkaköltség 1992 óta kétszeresére nőtt, amit a termelékenység növekedése nem tudott követni. A GDP tavaly, illetve tavalyelőtt 4,4 illetve 4,8 százalékkal nőtt. A növekedés azonban 1997 elejére lelassult, amit az ipari termelés első három hónapban mért 4 százalékos csökkenése fémjelez. A nagy befektetési alapok a kedvezőtlen mutatók alapján már 1996 félévétől portfoliójuk egyre kisebb részét tartották cseh részvényekben, azaz a tőkeátcsoportosítás a régióban, főleg Magyarország javára nem a válság és nem az árvízkatasztrófa hatására kezdődött meg.
Mindezek hatására az 1997 évi gazdasági növekedés előrejelzéseket például a Komercni Banka az év elejei 4-5 százalékról 1,5-2,5 százalékra módosította. A kormányfő május végi nyilatkozata szerint viszont az idén csökkeni fog a GDP. A cseh inflációs teljesítmény eddig irigylésre méltó volt, hiszen már három éve 10 százaléknál kisebb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak és idén április végén is csak 6,7 százalékos volt az árdrágulás éves mértéke. A módosított év végi inflációs várakozások 10 százalék körüliek, de ezek nem veszik figyelembe, hogy a termékek és szolgáltatások közel negyede még hatósági szabályozás alatt áll. Az energiaszektorban a rendszerváltás óta nem volt áremelés és a bérlakásokat sem privatizálták. Az árfolyam összeomlása előtti számítások szerint, ha az összes hatósági ár egyszerre felszabadulna, akkor az árindexet 20 százalékkal emelné. A felvásárlási lázzal az önbeteljesítő inflációs várakozások is megemelkedtek, amit nehéz lesz letörni.
A fentieket figyelembe véve a cseh korona elleni támadás fundamentálisan megalapozott volt. A válság előre látható volt, de a bekövetkezés időpontja nem, akár egy felfújódó szappanbuborék esetében. A beáramló tőke a kamatkülönbségen keresztül magas profitot tudott realizálni, ami egyre több beáramló tőkét vonzott, ami finanszírozta a romló külkereskedelmi egyenleget. Belföldön a jórészt állami bankok hajlandóak voltak magas reálkamatok mellett hitelexpanziót folytatni és a nem túl kemény költségvetési korlátú vállalatok fel is vették ezeket a hiteleket. Ehhez járult a jó országpropaganda, mely kedélyes nyugodtságot sugárzott. A befektetők áprilisig egyre följebb tornázták a korona árfolyamát. A válságot közvetlenül kiváltó ok a rossz első negyedéves növekedési és fizetésimérleg-adatok, valamint a kormány “válságintézkedése” lehetett, hiszen többek között az importletét bevezetése azt sugallta, hogy kormányzati körökben is úgy látják, hogy valami nincs rendben.
Lengyelország: kisebb kárral megússzák
Lengyelországban az árvíz nagyobb területet érintett, mint Csehországban, azonban nem annyira iparosodott területeket. A kár összege 5-7 milliárd zlotyra tehető, ami a GDP 1,2-1,5 százaléka, azaz arányaiban harmada-negyede a cseh kárnak. A kormány hitelt vesz fel a jegybanktól a helyreállításra, de ennek ellenére tartani akarja a költségvetés idei évre tervezett a 2,8 százalékos hiányát GDP. Az árvíz rombolása által okozott inflációs nyomás is jóval kisebb lesz mint Csehországban. A lengyel infláció fokozatosan csökken, a májusi érték 14,6 százalék volt a tavaly decemberi 18,5 százalékkal szemben.
A lengyel gazdaság jelenlegi központi kérdése, hogy a romló fizetési mérleget tudják-e stabilizálni. A növekvő hiány oka a gyorsan növekvő behozatal, amit a hitelexpanzió is gerjeszt. A monetáris politikát kamatlábemelésekkel szigorították. A magasabb kamatlábak több spekulatív tőkét vonzzanak az országba és a nagy kereslet a zlotyt is felértékeli. Ez ellen a nemzeti bank intervencióval védekezik, ami költséges, és a beáramló pénzt is semlegesíteni kell, hogy ne növelje a túlburjánzó hitelkínálatot. Ezért a kamatlábemelés mértéke korlátozott, azaz a kereslet-visszafogást a költségvetési politikának kell vállalnia, ami a szeptemberi választások miatt nehéz kérdés. Ennek ellenére a kormány a költségvetési deficitet a GDP 1,8 százalékra kívánja leszorítani 1998-ban, ami jó jel. Megállapíthatjuk, hogy Lengyelországban a csehekéhez hasonló problémákat jóval korábbi stádiumban próbálják meg kezelni, így a korona válságakor a zloty elleni támadás fundamentálisan nem volt megalapozott, a zloty jegyzése vissza is tért az eredeti magasságba. Egyes elemzők azonban nem zárják ki annak lehetőségét, hogy ha a fizetési mérleg romlása nem áll meg, akkor már megalapozott támadás indulhat a zloty ellen. Mások a problémát kezelhetőnek tartják, és többek között az árvíz után is 5 százaléknál magasabbra várt növekedés miatt az ország hitelminősítésének javítását várják a Standard and Poor’stól a jövő évre.