UTI-TÁRSASÁGOK – Vonalsokszorozók

A helyi távközlési társaságok közül négy a United Telecom Investmenthez (UTI) tartozik. 1995-ben induló vállalatcsoport - amelynek többségi befektetője az Alcatel - eredetileg 51,5 ezer telefonvonalat vett át; mára ezek száma elérte a 145 ezret. Az UTI Pest megyében júniusban beindította az ISDN-szolgáltatást is.

A hazai befektetők ranglistáján tizenhatodik helyen álló UTI Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom és Pest megyében van jelen. Érdekeltségei közé a Bakonytel, a Dunatel, az Egom-Com és a Kisduna-Com tartozik; a négy társaság együttes nettó árbevétele tavaly 6,4 milliárd forintot ért el.

A csoport 1994-ben nyerte el a 25 éves koncessziós jogot a közcélú, helyi telefonszolgáltatásokra. Az intenzív hálózatfejlesztés a Matáv helyi hálózatának, eszközeinek, ingatlanjainak és munkatársainak átvétele után kezdődött meg. Az elmúlt évben beruházásokra öszszesen több mint 20 milliárd forintot fordítottak. A fejlesztés ez év végére fejeződik be, amikor is 170 ezer vonal működik majd az érintett négy régióban. A kezdeti nem egészen 10 százalékos digitalizáltság mára 70 százalékra emelkedett – ezzel a minőség is számottevően javult. A digitális vonalakon olyan új szolgáltatások is elérhetővé váltak, mint a Digifon, a hívásátirányítás és -várakoztatás, a konferenciabeszélgetés, a kék- és zöldszám, az Audiotext vagy az Internet. A UTI-társaságok üzleti előfizetői alközponti és adatkommunikációs szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. A nemrégiben bevezetett ISDN az adatok, képek, szövegek és a beszéd gyors, alacsony hiba-arányú átvitelét teszi lehetővé.