KÖZPONTOSULÓ ÁFÉSZ-BESZERZÉSEK – Szövetkezetek szövetkezése

Régóta esedékes lépésre szánták rá magukat az általános fogyasztási szövetkezetek (áfészek), amikor létrehozták beszerzési társaságukat, a Coop Hungary Rt.-t. Ezzel a döntéssel egyszersmind kevesebb lesz az országos érdekképviseleti szövetség feladatainak száma.

Jelenleg is folyik az áfészeket összefogó, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége (Áfeosz) által alapított Coop Hungary Rt. tevékenységi körének kialakítása – tájékoztatta lapunkat Üveges László, az Áfeosz titkára.

1992-ben úgy döntöttek az áfészek, hogy az Áfeosz Kereskedelmi Igazgatósága koordinálja a nagy tételű, több tízmilliárd forintos beszerzéseket. A konkrét beszerzés és nagybani árukiadás mindmáig a kilenc megyei regionális elosztó központként működő Pro-Coop-ban, valamint a Mecsek Füszértben, illetve a Vas és Zala megyét ellátó Forrás Füszértben történik. Az Áfeosz említett igazgatósága folytatja tevékenységét, gazdaságszervező, kvázi “beszerzési társaságként”. Ügyelnek például a boltok megjelenésének, működésének egységességére a Coop-üzletlánc szervezésével. Időközben az Áfeosz, a Pro-Coopok, a Füszértek szervezésében és részvételével megalapították az Áfész Pro-Coop Beszerzési Egyesülést.

Az élelmiszer- és napicikk-forgalmazás koordinálása mellett az Áfeosz évente csupán kisebb, közel egymilliárd forintos volumenű áruforgalmat bonyolított le műszaki árucikkekből, kisegítő tevékenységként. Az Áfeosz vezetősége és maguk az áfészek ez év elején úgy döntöttek, hogy a gazdaságszervező tevékenység már olyannyira kinőtte az Áfeosz kereteit, hogy elérkezett az idő egy klasszikus beszerzési társaság létrehozására, amely továbbra is az áfészekkel állna kapcsolatban. Fajsúlyos kérdés, hogy a szintén független Pro-Coopok és füszértek valamint az rt. között milyen lesz a döntési hatáskörök megosztása. Üveges László kérdésünkre még nem tudta megjelölni, mely tevékenységek kerülnének ezután a Coop Hungary Rt.-hez és melyek maradnának a regionális központok hatáskörében, de valószínűsítette, hogy közvetlen forgalmazóként elsősorban tömegáruk, illetve iparcikkek kerülnek majd át a fiatal cégbe. Az Áfeosz pedig a tervek szerint ezután ismét visszatér a tisztán érdekképviseleti tevékenységhez.

Címkék: Hetilap: Röviden