Az Intel 0,25 mikronos technológiája lehetővé teszi, hogy azonos lapkafelületen a korábbinál jóval több laprészt integráljanak. Jelentősen növeli a lehetséges elemszámot az is, hogy az anyag mélységében öt egymás feletti rétegben alakíthatók ki áramkörök.
A technológia fejlődés pozitív következményei közé tartozik, hogy mivel a gyártás koncentrált (lásd külön írásunkat), az egy egységre jutó előállítási költség és az azzal kapcsolatos fejlesztési befektetések is alaposan redukálódnak. Másfelől, egy-egy új technológia piacra kerülésének – és ami a fogyasztónak már nem igazán jó – létének, rentábilis alkalmazásának az ideje is jócskán lecsökken. Míg a korábbi termékek életciklusa 4-7 év volt, ma ez már 1-3 esztendőre, egyes termékek esetében pedig ennél is rövidebb időre zsugorodik.
A termékek fejlődése ugyanakkor érdekes jelenségeket is maga után von. A nagyobb integráltsági fokú technológia a nagyobb alaplapkák használatát követeli meg a gyártóktól. Ez egy-egy félvezető lemezen a korábbinál sokkal több processzor előállítását teszi lehetővé, ami a selejtarányt is erősen csökkenti. Ezt a fogyasztók persze nem érzékelik. Azt viszont már igen, hogy az áramkörök működési feszültsége és áramfelvétele jóval kisebb a korábbinál. Így most már semmi akadálya nincsen a nagy órajelű Pentium gépek alkalmazásának a hordozható és a kézi számítógépekben. Itt a határt a méret csökkentésben – a kezelhetőségen kívül – a merevlemez-memória és a megjelenítő energiaigénye jelenti. Ugyanakkor ezek a processzorok a nagy tömeg miatt egyre vonzóbbak a nem-számítógép jellegű alkalmazásokban. Így Billy Gates azon álma látszik valóra válni, amely szerint a mikroprocesszor bevonul a mindennapok elektronikájába – a televízióba épp úgy, mint a háztartási gépek vagy a gépkocsik világába. Hiszen az olcsóbb, nagy tömegben forgalmazott, kis fogyasztású processzorokra akár saját operációs rendszer kifejlesztése árán is vezérlést lehet tervezni, mint korábban a berendezés-orientált egyedi áramkörök esetében.
A gazdaságnak fel kell készülnie arra, hogy a technológiák az ezredfordulót követő évekig folyamatosan változnak. Az egyes integrált elemek vonalszélessége – vagyis a raszter – tovább csökken. Ez az integráltsági fokot és az egyes áramkörök számítási teljesítményét növeli radikálisan, az elektromos energiaigény látványos visszaesésével kísérve. Emellett az egymásra helyezhető rétegek száma a jelenlegi ötről lényegesen megemelkedik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy függőleges irányban előbb-utóbb szinte végtelenül bővíthető áramkörökkel számolhatunk, ahol immár az anyag belsejében dolgoznak a molekuláris méretű áramkörök.
A mikroelektronikai forradalom a gazdaságban hihetetlen méretű gyártási koncentrációt hoz magával. Ez oda is vezethet, hogy a földkerekségen mindössze egyetlen technológiai sor állítja majd elő az összes ország számára szükséges terméket. Meg kell barátkoznunk ezzel a gondolattal – és ezt immár nem lehet a hagyományos monopóliumellenes logikával kezelni. Erre példa az Intel-Digital vita, melyben még ugyan nincsen döntés, de a jelek azt mutatják egy-egy elektronikai egység gyártásakor az marad az egyedüli, aki eleget tudott tenni a Moore-törvény diktálta gazdasági kihívásoknak.
Az ezredfordulón túl gépeink már a gigahertzes tartományokban mozognak, míg intelligenciájuk – ha a nagy szoftveróriások is úgy akarják – eléri a mostani nagy gépekét. Ha pedig nem, hát értelmetlenségekre fordíthatjuk a hatalmas kapacitásokat. Ez már nemcsak technológiai, hanem politikai döntést is igényel: mennyire bánhat önállóan az egyén a technológiával egy társadalomban. De felmerülhet az is, hogy netán a jótékony állambácsi akarja függésben tartani az embereket.
Technológiailag felnőttünk, a gazdasági lehetőségek adottak. Most már csak etikailag kell felnőni ahhoz, hogy ne átok, hanem áldás legyen a digitális forradalom egymást követő nemzedékeinek munkája.