Hogy pontosan mekkora hiány vár pótlásra a francia államháztartásban, az csak a lapzártánk után publikált auditált mérlegből derül ki. Ezzel egy időben hozzák nyilvánosságra Párizsban a költségvetés pontos “rendezési tervét”. Az elmúlt hét végi nyilatkozatokból azonban már egyértelműen kiderült, hogy a költségvetési bevételek pótlásában az egyre nyereségesebb vállalatok körében lefolytatott “kalapozás” kap majd főszerepet.
Az előzetes elemzések 1997-re a GDP arányában 3,4 és 3,7 százalék közötti költségvetési deficitet prognosztizáltak. A Financial Times szakírója szerint még az esetben is kérdéses, hogy Párizs tartani tudja az Európai Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) ütemét, ha a deficitet sikerül a pluszbevételek révén 1997-ben 3,3-3,4 százalékra szorítani. Az első körben történő csatlakozáshoz szinte biztosan szükség lesz arra, hogy Németország maga is időt kérjen a 3 százalékos maastrichti deficitlimit eléréséhez és elfogadjon egy, a franciához hasonló mértékű túllépést, míg Franciaországnak be kell bizonyítania, hogy 1998-ban reálisan el tudja érni a 3 százalékot.
Az állam kezében lévő, és általában jól tájékozott Caisse des Dépots et Consignations július derekán 3,4 százalékos hiányt prognosztizált és jelentésében így fogalmazott: “Amikor a francia deficitet az euróban való részvétel szempontjából értékeljük, nem is annyira a maastrichti 3 százalékra kell figyelnünk, hanem inkább a várható német hiányra, ami – konfliktust kiváltó szigorító intézkedések nélkül – 3,4 százalék lesz.” A jelentés egyébként számol azzal, hogy az új Jospin-kabinet Alain Juppé előző, jobbközép kormányára hárít majd minden felelősséget azért, mert nem sikerült a maastrichti előírásnak megfelelő szintre csökkenteni a deficitet. Jóllehet – amint azt a Caisse is írja – a túllépést “nem a többletkiadások, hanem az alacsonyabb bevételek okozzák”. Ez egyaránt vonatkozik a központi költségvetésre és a társadalombiztosításra, ahol a túllépés meghaladja a 10 milliárd frankot.
Az előd hibáztatása megkérdőjelezhető – ámbár érthető – taktika lenne Lionel Jospin részéről. Juppé – ugyancsak a Caisse jelentése szerint – “valószínűleg megvalósította volna a 3 százalék eléréséhez szükséges szigorító intézkedéseket, ha erre lett volna lehetősége. Sőt, sokak szerint a választások váratlan kiírásával ehhez próbált támogatást szerezni.”
Jospin részben pontosan azért nyert, mert ellenezte a nadrágszíj további meghúzását – s ezt az ígéretét biztos számon fogják rajta kérni kommunista koalíciós partnerei.
A múlt hét végi egyeztető tárgyalások után kiszivárogtatott hírek szerint a francia kormánytagok támogatták azt az elképzelést, amelynek megvalósításával 1997-ben és várhatóan 1998-ban is 40 százalékra emelkedne a vállalatok jelenleg 36,6 százalékos adóterhe. Az azonban még nem volt világos, hogy ez a 33,3 százalékos alapadóztatási ráta emelésével, vagy pedig egy erre rakódó különadó kivetésével valósulna meg. Az alapra egyébként már 1995-ben a Juppé-kormány is “rátett egy lapáttal”, azaz 10 százaléknyi különsarcot, így alakult ki a mostanáig érvényben lévő 36,6 százalék.
A vállalkozások elbírják a többletterhet, vélekednek a szakértők, miután a dollár erősödése nyomán mintegy 60 milliárd, míg a hazai kamatcsökkentések következményeként legalább 40 milliárd frank többletbevételre tettek szert 1996-ban. Összességében, egyéb adókönnyítéseknek köszönhetően, legalább 135 milliárdra rúg a finanszírozási kapacitások növekedésének közvetlen vállalati haszna – írja a Le Monde.
Ami a vállalatok szociális hozzájárulásainak növelését illeti, az már kényesebb kérdés, miután ez ronthat a foglalkoztatás amúgy is rossz helyzetén. A kormány a maga részéről már megtette a szociális intézkedések terén az első lépéseket (Figyelő, 1997/29. szám), ez mellesleg 13 milliárd frankkal terhelte az államháztartást. A vállalatok által befizetett szociális hozzájárulások csökkenése, valamint az említett kiadásnövekedés számítások szerint 0,3-0,4 százalékkal növelik a költségvetés GDP-hez viszonyított deficitjét. Ennek pótlásának mikéntjéről folyt a legnagyobb vita az összességében 37 milliárd frankos lyuk betömésére tett erőfeszítések során, amelyben sokáig nyitva maradt a szocialista kormány privatizációs stratégiája is. A hét végén azután Dominique Strauss-Kahn gazdasági miniszter elővarázsolta a nyulat a kalapból. Eszerint a Thompson CSF hadiipari vállalat, valamint a GAN biztosító és annak banki leányvállalatának a CIC-nek magánosítására kerül sor hamarosan. A Thompson Multimedia, a televíziógyártó Thomson leány azonban a kormány jelenlegi elképzelése szerint állami tulajdon marad.