Manapság, amikor egyre több – magánszemélyek számára is könnyen hozzáférhető – befektetési lehetőség kínálkozik, azt hihetnénk, hogy a pénzüket a minél kedvezőbb hozam reményében kockáztatók alaposan tájékozódnak, mielőtt döntenének. A tapasztalatok azonban arról árulkodnak, hogy a befektetők jó része e téren is a szó szoros értelmében gyakran kénytelen megfizetni azt a bizonyos tanulópénzt.
Ebből a szempontból példaértékű a felszámolás alatt álló WVM Lízing és Pénzügyi Rt. története. A cég tavaly januárban bejelentett csődjét mintegy 6 ezer kisbefektető pénze bánja (Figyelő, 1997/9. szám). Szakértői vélemények szerint előfordulhat, hogy a vállalkozás ellen indított per a hosszadalmas részletek miatt csak a huszonegyedik században ér véget. A kilátások pedig igencsak elkeserítőek.
Vegyes visszhanggal, de mindenképpen segítő gesztusként értékelte 1995 őszén a közvélemény a Magyar Lízingszövetség azon lépését, hogy – a WVM legjobb ügyfeleinek és szerződéseinek átvételével – valamelyest helyrebillentette a társaság pénzügyi helyzetét. A 450-es mobiltelefonok piacvesztése miatt anyagilag lerobbant lízingcégnek már csak azért is kapóra jött ez a kényszersegély, mert az idő tájt lett esedékes egy 300 millió forintos kötvénytartozásának visszafizetése. Újabb segítség híján azonban az 1996 márciusában lejárt másik, immáron 600 millió forintos kötvénytartozás kiegyenlítésére a cég már nem volt képes.
A jelenleg pénzüket visszakövetelő kisbefektetők persze korántsem egy egyszeri kötvénykibocsátás áldozatai. Már 1995-ben, azaz a cég kapitulációját megelőző évben elterjedt ugyanis a hír, hogy a WVM portáján nincs minden rendben, az újabb nyilvános kötvénykibocsátás azonban ennek ellenére zavartalanul lezajlott. Ez még akkor is így van, ha az akcióról szóló tájékoztatót a jegyzők ma már – tegyük hozzá: okkal – hevesen támadják. Az említett dokumentumban ugyanis a lízingcég a befektetésért cserébe magas hozamot ígért, a valós tartozásait azonban véka alá rejtette, félretájékoztatva ezzel a gyanútlan vásárlókat.
Éppen a tájékoztatóban foglaltak valóságalapjának eldöntése az egyik kardinális pont abban a tárgyalássorozatban, amely az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF), valamint a Fővárosi Főügyészség mint felperesek, illetve a WVM között folyik. A kibocsátási tájékoztató igazságügyi szakértői vizsgálatának első felvonása már lezárult, az arról szóló jelentést ellenben a májusi tárgyaláson nem fogadták el. Bírói felkérésre a brosúra átvizsgálásának második felvonása – a Figyelő információi szerint – szeptemberben zárulhat, amelyet újabb tárgyalás követ. Ezt a vizsgálatot azonban már a Könyvvizsgálói Kamara végzi.
Az ÁPTF álláspontja a kezdetek óta mit sem változott – nyomatékosította a Figyelőnek Pacsi Zoltán alelnök. A felügyelet véleménye tehát továbbra is az, hogy a kibocsátási tájékoztató a befektetők számára valótlan információkat tartalmazott.
A felszámolási eljárás során a WVM-nek összesen 4,5 milliárd forintos tartozása gyűlt össze, amelyből 2,5 milliárd forint a kisbefektetők, kötvénytulajdonosok követelése. Helyzetüket végképp reménytelenné teheti, hogy ez a kör a felszámolási eljárás adóslistáján az utolsó kielégítési körbe, az úgynevezett “F” kategóriába tartozik; előttük a sorban bankok, állami és magánszervezetek állnak.
A kötvénytulajdonosok azonban még nem adták fel; lehetőségeikhez mérten minden követ megmozgatnak. Érdekeik érvényesítésére a felperesek oldalán, mint a Kötvénytulajdonosok Érdekképviseleti Egyesülete (KÉE) lépnek fel. Milyen kár – sóvároghatnak a kisbefektetők -, hogy Magyarország még nem tagja az Európai Uniónak (EU). Míg ugyanis itthon az 1997 januárjától hatályos értékpapírtörvénybe is csak éppen hogy becsempésztek valamit a kisbefektetők érdekeinek védelméről, addig az EU-ban jogszabályi előírás rendelkezik azok kötelező érdekképviseletéről.
A KÉE tagjai – befizetett pénzük viszontlátásának esélyeit latolgatva – minden bizonnyal a kibocsátó egyetemleges felelősségének bírósági megállapításában bíznak. A kötvénykibocsátási tájékoztató valótlanságában a felperesek azonban a két forgalmazót – az egykori City Bróker Kft.-t (mai nevén: Dunaholding Brókerházat) és az MHB Talentum Rt.-t – is mulasztással vádolják, vagyis azzal, hogy nem tettek eleget az akkor hatályos értékpapírtörvényben előírt tájékoztatási kötelezettségnek. Amennyiben tehát a bíróság úgy dönt – s még csak első fokon -, hogy a kibocsátási tájékoztatóban valóban félreinformálták a befektetőket, akkor a forgalmazókkal kapcsolatban újabb vitás kérdés merül fel. Nevezetesen az, hogy rájuk a gazdasági társaságokról szóló törvény melyik passzusát alkalmazzák. Azt, amely kimondja, hogy a 75 százaléknál nagyobb arányban tulajdonolt társaság kötelezettségeiért az anyavállalat teljes vagyonával áll helyt; vagy azt, amely úgy rendelkezik, hogy egyszemélyes részvénytársaságban a részvényes felelőssége a társaság kötelezettségeiért csupán részvényesi erejére vonatkozik.
A törvényi passzusok közötti lavírozás ez esetben nem is annyira a City Brókert érintené érzékenyen – amely alig 60 millió forintos saját vagyonával nem sok vizet zavar -, sokkal inkább az MHB Talentumot, amely közel félmilliárdos alaptőkével bír, s a kibocsátáskor 100 százalékos tulajdonában volt az azóta már holland kézbe került Magyar Hitel Banknak. (A társaság részvényeinek 50 százalékát 1996-ban az MHB Work Out Kft. vette át.) A Talentum egyébként éppen a közelmúltban jelentette be, hogy szeptembertől megszünteti tevékenységét, ügyfeleinek egy része tehát átkerül az anyabank brókercégéhez, az ABN-Amro Hoare Govett (Hungary) Rt.-hez. E lépésről – a Hoare Govettel való összevonás helyett – a közel 100 százalékos tulajdonos ABN-Amro Bank döntött.
Ám tekintettel a WVM-ügyre, az MHB Talentum továbbra is megmarad, abból a bank a 400 milliós jegyzett tőkét egészen addig nem vonja ki, míg a per le nem zárul. Mindenesetre az amszterdami székhelyű anyabank már az MHB megvételekor számolt azzal az eshetőséggel – mint azt Michael Helfrich vezérigazgató-helyettes kifejezetten jelezte is -, hogy a bíróság majdan az akkor már ABN-Amro (Magyar) Bank nevet viselő hitelintézet szempontjából kedvezőtlen döntést hoz. Sőt, a holland bankár úgy fogalmazott: ezt a lehetőséget – vagyis, hogy az MHB-nak esetleg teljes vagyonával kell helytállnia brókercégéért – tavaly ősszel belekalkulálták az akkor még rekordnak számító, a névérték 229 százalékát elérő privatizációs vételárba is.
A kisbefektetőkben – ennyi “ha, esetleg, amennyiben” után – joggal fogalmazódhatnak meg az aggályok az esélyeiket illetően. Pedig tavaly nyáron még olyan információk láttak napvilágot, hogy 8-9 millió forint esetleg behajtható lesz a visszakövetelt pénzből. A felszámolás megindulása után egy évvel, 1997 februárjában készített mérleg ismeretében azonban már nyilvánvalónak tűnik, hogy a WVM vagyoni helyzete valószínűleg egyetlen forint erejéig sem teszi lehetővé az “F” kategóriájú hitelezők, így a kötvénytulajdonosok kielégítését.