A magyar tőkepiacon még csak csíráiban vannak jelen azok az intézmények, amelyek illeszkednek a kis- és középvállalkozások speciális adottságaihoz. Eddig inkább csak a vertikális kapcsolatok épültek ki, s hiányoznak azok az együttműködések (kereskedelmi papírok együttes kibocsátása, kölcsönös garancia társaságok), amelyek e cégeket alkalmassá tennék a tőkepiacon való fellépésre. A hazánkban működő, kockázatitőke-befektetésekkel foglalkozó társaságok a gazdaság szükségleteihez képest ma még csekély tőkét képesek megmozgatni, s ez nem biztosítja az induló vállalkozások tőkeigényét.
Az eddig megvalósult kockázatitőke-befektetéseknek csak kis része áramlott kis- és középvállalkozásokba. Az erre a körre (elsősorban kormányzati pénzekből) alapított társaságoknál a tőkefeltöltés elmaradása a tőkekihelyezések lelassulásával járt. Komoly problémát jelent az is, hogy kisvállalkozások gyakran még a tőkeszerzés érdekében sem vállalják a befektetéshez társuló tulajdonosi kontrollt.
A nagyobb tőkebevonó képességgel rendelkező (döntően külföldi forrású) befektetési alapok és bankok viszont elsősorban az olcsón felvásárolható – többnyire pénzügyi válságba került – cégek feljavításával foglalkoznak.
A mobilizálható kockázati tőke hiánya csak részben magyarázható az állami és önkormányzati források szűkösségével. A magántőke aktivitását a gazdaság átalakulásával járó magas kockázat is gátolja. A kedvezőtlen adottságokat a szabályozási feltételek megfelelő kialakításával, meghatározott időtartamra szóló adókedvezmények bevezetésével lehetne kompenzálni.
A megtakarításokat a befektetési adópreferenciák újraszabásával kellene a kockázatosabb invesztíciók irányába terelni, illetve szükséges lenne a tőkebefektetéseket akadályozó adóztatási elemek módosítása. Ennek érdekében legalábbis egységes szintre kellene hozni az osztalékadót a kamatok forrásadójával. Hosszabb távon azonban indokolt lenne a kamaténál alacsonyabb osztalékadót megállapítani.
A fejlődést akadályozza az is, hogy az itteni kockázatitőke-társaságokra a társasági adó általános szabályai vonatkoznak, a kedvezőbb feltételekkel működő befektetési alapok pedig a kockázati üzletágban nem tevékenykedhetnek. A semleges pozíció megteremtéséhez a tőkealapok és a kockázatitőke-társaságok számára egyaránt biztosítani kellene a befektetési alapokhoz kapcsolódó kedvezményeket. A versenyképesség megteremtéséhez, a forrásgyűjtő és reálbefektetéssé konvertáló funkció betöltéséhez azonban további ösztönzés is szükséges.
Nemzetközi tapasztalatok szerint a kockázati tőke mögött általában jó tőkebegyűjtő képességű bankok, nyugdíjalapok, biztosítótársaságok állnak. Az üzletág jellegzetességei, a magas kockázat valószínűleg szükségessé teszi a minimális befektetések korlátozását, sőt esetleg a magánszemélyek és kisbefektetők kizárását is a kockázatitőke-társaságok befektetői közül. Ezért olyan konstrukció bevezetése szükséges, amely elsősorban a társasági formában működő intézményi befektetők számára nyújt preferenciát. Ha viszont az előnyöket csak a belföldi befektetők (itt bejegyzett társaságok) vehetik igénybe, a potenciális külföldi érdeklődök ezt okkal sérelmezhetik.
A befektetők efféle kedvezményezése tehát nem tűnik a legmegfelelőbb megoldásnak. Az ösztönzés célszerűbb alternatívája lehet a kockázati tőkét befogadó társaságok kedvezményezése. Ez segítené a befektetett tőke megtérülését, és ezen keresztül a kockázati tőke gyarapodását, így végső soron a befektetéseket is ösztönözné. A tőkebefogadáshoz kapcsolódó kedvezmény egyúttal lehetővé tenné a már működő, sikerre esélyes kisvállalkozások dinamikusabb fejlesztését.
Ezzel kapcsolatban utalnék arra, hogy az adórendszerbe a rendszerváltáskor beépített vállalkozásindítási kedvezmények fokozatosan megszűntek, ugyanakkor új ösztönzőket nem vezettek be, holott e kör leghatékonyabban az általános szabályozórendszer keretében fejleszthető. A kisvállalkozások támogatását a nemzetközi megállapodásaink is lehetővé tennék. Mert bár az Európa Megállapodás vonatkozó előírása szerint összeférhetetlen minden olyan állami segítség, ami a nemzetközi kereskedelmet érinti, illetve előnybe részesít bizonyos vállalkozásokat, a kis- és középvállalkozásokra vonatkozó kedvezmények nem tartoznak ebbe a körbe. Így az az adókedvezmény, amely a növekedésre képes cégek önfinanszírozó képességét a kockázati tőke kisvállalkozások felé terelésével javítja, EU-konformnak tekinthető.
Működő megoldás lehet például, ha a befogadó, illetve céltársaság számára, meghatározott időre társaságiadó-kedvezményt nyújtanak, a kockázatitőke-befektetésre jutó üzleti tevékenység nyeresége arányában. (Feltétel lehet, hogy a cég többségi belföldi tulajdonú kisvállalkozás legyen, ahol a foglalkoztatottak száma nem haladja meg az 50 főt.) Megfontolandó a kedvezmény kiterjesztése a kockázati befektetők számára valószínűleg vonzóbb középvállalkozói körre, valamint a modernizáció szempontjából kiemelt területekre: a K+F, az innováció és a környezetvédelem is.
Az ilyen jellegű kedvezményezéssel elősegíthető a kockázati tőke és a gyors fejlődésre képes kisvállalkozások “egymásra találása”: a kockázatitőke-befektető szempontjából a vállalkozás méretéből következő versenyhátrány, illetve kockázati többlet mérsékelhető, míg a befogadó vállalkozás oldaláról kompenzálható az önállóságáról való lemondás. A befektetés jövedelmezősége a kedvezmény hatására javul, megtérülése gyorsul, s a kedvezményt bármely befektető élvezheti, így az vonzó a külföldi tőke számára is. További előnye, hogy csak a valóban kockázati tőkeként befektetett tőkerészhez kapcsolódik, azaz a fel nem használt, átmenetileg állampapírokba fektetett forrásokat nem dotálja, s ezáltal ösztönzi az összegyűjtött kockázati tőke reálgazdaságba történő visszaforgatását.
A javaslattal szemben felvethető, hogy a kockázati tőke befogadását előnyben részesíti a saját befektetéssel szemben, s így csorbul a reálszektorban dolgozó cégek működési feltételeinek semlegessége. Ez az ellenvetés véleményem szerint nem állja meg a helyét, hiszen a kockázati tőke által finanszírozott, gyors fejlődésre képes projektek megvalósításához olyan nagy mennyiségű tőkebevonás szükséges, amely a vállalkozó számára saját forrásból nem biztosítható. Azt is figyelembe kell venni, hogy a kockázatitőke-befektető szakmai tevékenységéért bizonyos díjazást számít fel, a hozamból részesedni kíván, sikerdíjat igényel és az irányításban meghatározó befolyásra törekszik, s mindez összességében a befogadó vállalkozás számára még a javasolt kedvezménnyel együtt is jelentős terheket okoz.
SCHIFNER MARIANNA OSZTÁLYVEZETŐ, IKIM VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI TITKÁRSÁG